Az Új-mexikói Állami Egyetem (rövidítve: NMSU vagy NM State) állami földadományozással létrehozott kutatóegyetem Las Cruces-ben. 1888-ban alapították, az állam egyik legöregebb állami intézménye és egyike a két zászlóshajó-egyetemnek (az Új-mexikói Egyetemmel együtt). Több campusa is van, többek között Alamogordóban, Doña Ana megyében és Grants-ben. Ezek mellett a megye harminchárom megyéjében vannak programjai és kutatóközpontjai.
Eredetileg Las Cruces-i Főiskola néven nyílt meg, 1898-ban lett földadományozásos főiskola és átnevezték Új-mexikói Mezőgazdasági és Technikai Főiskolára. 1960-ban kapta meg mai nevét. NMSU 219 programot működtet, amik közül 29 doktorátus, 68 mester és 97 alapképzéses. A 2022–2023-as iskolaévben diákja volt, oktatóra. Az Egyetem sportcsapatai New Mexico State Aggies néven ismertek, az NCAA első divíziójában szerepelnek.
Kiemelkedők oktatási, mérnöki, üzleti és betegápolási programjai. Új-Mexikó legfontosabb űrkutatással foglalkozó intézménye, egyike az országban létező 52 űrkutató egyetemnek.
Iskolák
Mezőgazdasági, Fogyasztói és Környezettudományos Főiskola Művészeti és Tudományos Főiskola Üzleti Főiskola Mérnöki Főiskola Egészségügyi, Oktatási és Társadalmi Átalakulási Főiskola Honors College Graduate School
Ranglisták Az Egyesült ÁllamokbanAcademic Ranking of World Universities 2022Nem szerepeltForbes458Times Higher Education / Wall Street Journal 2022401–500U.S. News & World Report 2022–2023263NemzetköziAcademic Ranking of World Universities 2022Nem szerepeltQS 2023Nem szerepeltTimes Higher Education 2023801–1000U.S. News & World Report 2022–2023907
Fontos személyek
Kevin Johnson, a Starbucks vezérigazgatója és elnöke Paul Wilbur Klipsch, üzletember Alvy Ray Smith, a Pixar társalapítója Kathy Lueders, NASA-tudós Clyde Tombaugh, csillagász, a Pluto felfedezője Antonya Nelson, író
Galéria
Jegyzetek
Kategória:Új-Mexikó egyetemei