Pullai Árpád (Kecskemét, 1925. szeptember 3. – Budapest, 2015. június 10.) magyar olajbányász, közlekedés- és postaügyi (1976–1983), majd közlekedési miniszter (1983–1984).

Élete Pullai Károly rendőr törzsőrmester és Szentkirályi Terézia fiaként született. Fiatalon kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, amit 1945-ben fejezett be, ezt követően rövid ideig a kecskeméti munkaelosztó hivatalnál dolgozott alkalmazotti beosztásban, majd a Hangya Szövetkezet helyi fiókjának személyzeti vezetője lett. Közben, már 1944-től tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak (MKP), ahonnan az 1940-es évek második felében a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), onnét pedig az 1956-os forradalmat követően a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP) lépett át; közben rövid ideig – pártutasításra – a Nemzeti Parasztpártnak is tagja volt.

A második világháborút követően 1945–1946 között a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ, később DISZ) területi titkára lett a szövetség Dél-Pest megyei, majd Vas megyei részlegében; közben Füzesgyarmaton elvégzett egy olajfúró-mesteri tanfolyamot is, ami után a községben helyezkedett el olajbányászként. 1947 februárjától két hetes pártiskolát végzett, ezután az MKP, illetve az MDP Központi Vezetősége (KV) Szervezési, 1950-től pedig a KV Párt- és Tömegszervezeti Osztályának munkatársa volt. 1952-ben, az MDP Központi Pártiskoláján tanszékvezető tanári kinevezést is kapott.

1955-től a DISZ debreceni Városi Bizottságának titkára volt, 1956 novembere után pedig az akkor alakult MSZMP helyi első titkárává választották; rövid ideig Hajdú-Bihar megyei titkár is volt. 1957-ben a Pártélet című folyóirat élére helyezték főszerkesztői minőségben, majd a KISZ Központi Bizottságának (KB) apparátusába került, előbb mint titkár, majd 1961. szeptember 14. és 1964. január 6. között a KB első titkára. Közben, 1961. szeptember 12-ével az MSZMP KB póttagjává is megválasztották; rendes tag 1962. november 24. és 1985. március 28. között volt. A KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályát 1963. december 5. és 1966. december 3. között vezette, az ideológiai és alsószintű pártszervezési titkári funkciót 1966. december 3. és 1976. október 26. között töltötte be. 1966–1970 között a KB Agitációs és Propaganda Bizottsága, 1970-től az Ifjúsági Bizottság és a Pártépítési Munkaközösség tagja is lett, utóbbiból 1975-ben került ki. 1973 áprilisától Komócsin Zoltánt is helyettesítette a külügyi titkári teendőkben, majd 1974. júniustól az 1975. évi pártkongresszusig ellátta a külügyi KB-titkári feladatokat is.

1976. október 29-én nevezték ki közlekedési és postaügyi miniszterré, e tisztséget a tárca átszervezéséig, 1983. június 30-áig viselte, másnaptól az újonnan megszervezett Közlekedési Minisztérium első embere lett. Miniszteri tisztségéből majdnem pontosan egy évvel később, 1984. június 27-én mentették, s egyúttal nyugdíjazták. Évtizedeken át országgyűlési képviselői mandátumot is viselt: 1963. február 24-én a Hazafias Népfront budapesti listáján jutott be először a Parlamentbe, 1971. április 25. és 1980. március 6. között pedig Veszprém megye 11. számú (ajkai) egyéni választókerületét képviselte.

Komócsin Zoltán, Biszku Béla és Gáspár Sándor köreihez tartozva az 1960-70-es évek fordulóján keményvonalas munkásellenzéki (szélsőbaloldali) politikusnak, s az 1967-68-tól bevezetett új gazdasági mechanizmus ellenfelének számított, 1972-ben részt vett a Kádár János megbuktatására tett kísérletben is.

Díjai, elismerései Munka Érdemrend (1955 és 1962) Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1957) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970) Dimitrov-emlékérem (bolgár, 1973) a A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1985)

Főbb művei Agitációs és propagandamunkánk néhány elméleti és módszertani kérdése. Pullai Árpád előadói beszéde az Országos Agitációs és Propaganda Tanácskozáson, 1969. (Bp., Kossuth, 1970) Emeljük a pártpropaganda színvonalát. (Pártélet, 1970) A Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúságpolitikájának néhány kérdéséről. (Az MSZMP KB Politikai Akadémiája. Bp., 1971) A pártélet, a pártmunka időszerű kérdései. (Bp., Kossuth, 1975) Jegyzetek

Források Pullai Árpád oldala a Magyar Történelmi Tár online adatbázisában; hozzáférés: 2023. március 15. Pullai Árpád oldala a Névpont.hu online adatbázisában; hozzáférés: 2023. március 15.

További információk A Népszabadság interjúja Pullai Árpáddal, az MSZMP KB osztályvezetőjével a pártalapszervezetek munkájáról, a demokratikus centralizmusról és a vezetőségválasztások jelentőségéről. (Népszabadság, 1964. nov. 1.) Vértes Imre: A IX. kongresszus előkészülete és a pártalapszervezetek. Beszélgetés Pullai Árpáddal, az MSZMP KB tagjával, az MSZMP KB osztályvezetőjével. (Népszabadság, 1966. aug. 7.) Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969., 4., átdolgozott kiadás, 1981) Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989) Magyar ki kicsoda? 1990. (Bp., 1990) Magyar és nemzetközi ki kicsoda? 1992–1998. (Bp., 1991–1997) Magyar és nemzetközi ki kicsoda? 2000. (Bp., 1999) Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bővített és javított kiadás, Bp., 2004)

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:MKP-tagok Kategória:A Nemzeti Parasztpárt korábbi tagjai Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyarország közlekedésügyi miniszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1963–1967) Kategória:Országgyűlési képviselők (1971–1975) Kategória:Országgyűlési képviselők (1975–1980)