A Sánta sors (oroszul: Хромая судьба) Arkagyij és Borisz Sztrugackij szovjet (orosz) írók tudományos-fantasztikus regénye. A testvérpár utolsó, még együtt írott műve. Először 1986-ban (bár rövidítve) a Neva folyóiratban jelent meg, könyv alakban 1989-ben adták ki.

Történet

Két történet fut párhuzamosan a regényben, az eseményszálak azonban összefonódnak. Az első történetben a brezsnyevi korszakban Feliksz Szorokin, a sikeres forgatókönyvíró, abból él, hogy forgatókönyveket ír katonai-hazafias témájú filmekhez és tévésorozatokhoz. Most azon töpreng, miért lett művészi sorsa olyan reménytelenül megnyomorítva. Egyrészt már most is undorodik a kulturális élet bizarr gyakorlataitól, amely egy virágzó adminisztratív részleggé alakult át. A bürokraták átvették a művészi folyamatok irányítását, sőt az egyes ember minőségének „abszolút objektív mérését” próbálják megvalósítani. Másrészt a „magasabb helyek” számára megfelelő írásai neki jó anyagi hátteret biztosítanak. Sok más szerzőhöz hasonlóan Szorokinnak is évek óta az íróasztalfiókjában van egy regény, amelyet remekművének tart. A kiadóba azonban egyszer sem mert vele elmenni.

A második történet Szorokinnak a még meg nem jelent regényében leírt eseményeket tartalmazzák. A főszereplő Viktor Banyev, szintén író, aki egy elkorhadt és széteső, egoista totalitárius államban él. Visszatér a szülővárosába, ahol titokzatos események zajlanak. A szebb jövő reményében bízó Banyev követi a jobb kor hajnalát ígérő kiközösítettek, a titokzatos város peremén karanténban élő leprások, a társaiknál előbbre látók sorsát.

Főszereplők Feliksz Szorokin Viktor Banyev

Utalások A regényben több utalás is megjelenik a Sztrugackij fivérek más műveire, leginkább Szorokin fantasztikus történetek gyűjteménye, a Modern tündérmesék (oroszul: Современные сказки), amely egyértelműen az 1965-ös A hétfő szombaton kezdődikre utal.

Megjelenések Magyar nyelven Sánta sors (ford.: Földeák Iván; Móra Könyvkiadó, Budapest, 1993) Galaktika Fantasztikus Könyvek

További kiadások Destin boîteux (1991-es francia kiadás, szerk.: Hachette) Destinos truncados (2003-as spanyol kiadás, szerk.: Gilgamesh) Das lahme Schicksal (különböző német kiadások, 1991-től kezdődően, szerk. Suhrkamp és Wilhelm Heyne Verlag) Lame Fate / Ugly Swans (angol kiadás, 2020, szerk.: Chicago Review Press)

Jegyzetek

Források Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Sánta sors (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1993) A kötet adatlapja Moly.hu B. Sztrugackij: «Комментарии к пройденному. 1974—1984 годы» (Megjegyzések a múltról. 1974–1984)

További információk A regény szövege O. V. Sesztopalov: «Тридцать лет спустя» (Harminc év múlva) Sánta sors Internet Speculative Fiction Database

Kategória:Arkagyij és Borisz Sztrugackij-regények Kategória:1986 regényei