A boszniai mudzsáhid (bosnyákul: Bosanski mudžahedini vagy egyszerűen El Mudžahid) a délszláv háborúban, a boszniai fronton harcoló önkéntes, iszlamista irányultságú katonai alakulat volt, amely a bosnyák hadsereg oldalán küzdött a Bosznia Szerb Köztársaság, az azt támogató Jugoszlávia, valamint a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság és a vele szövetséges Horvátország erői ellen. Az alakulat létszámát különböző becslések 500 és 6000 fő közé teszik. Zömében bosnyákok (muszlim délszlávok) alkották, de sok külföldi (főleg arab származású) önkéntes is volt közöttük. Feltehetően kapcsolat fűzte terrorista szervezetekhez és szerepe volt néhány, Bosznia-Hercegovina területén szerb és horvát civilek ellen elkövetett vérengzésekben.

Előzmények 1991-ben több tagköztársaság is bejelentette kiválását Jugoszláviából. A Jugoszláv Néphadsereg a függetlenségi deklarációkat követően azon nyomban támadást indított Szlovénia és Horvátország ellen. Előbbiből rövidke háborút követően hamar kivonultak, Horvátország ellen viszont még évekig folytak a hadműveletek, amelyhez hozzájárult, hogy az ország keleti felén élő, jelentős számú szerb lakosság fellázadt a zágrábi kormány ellen.

Boszniában a feszültség 1992 áprilisában eszkalálódott háborúvá, ahol a bosnyákokon túl szintén jelentős számban éltek szerbek valamint horvátok, akik egyik fél dominanciáját sem akarták.

Bosznia kormányát elsősorban muszlim országok, mint Törökország, Szaúd-Arábia, Irán és Pakisztán támogatta. Mark Curtis brit történész szerint az önkéntesek lőszerellátását is Szaúd-Arábia pénzügyi támogatásával szervezték meg. A muszlim országok mellett iszlamista szervezetek és más, muszlim érdekeltségű nonprofit csoportok is segítséget nyújtottak. Alija Izetbegović elnök még 1970-ben adta ki Iszlám deklaráció c. írását, melyben behatóban foglalkozik a vallás, az állam és a társadalom kapcsolatát feszegető kérdésekkel, ennek ellenére alaptalan volna állítani, hogy Bosznia vezetése bármiféle radikalizálódásra tett volna lépést.Burg, Steven L.; Shoup, Paul S. (2015): Ethnic Conflict and International Intervention: Crisis in Bosnia-Herzegovina, 1990-93. Crisis in Bosnia-Herzegovina, 1990-93. Taylor & Francis. Ennek ellenére felmerült gyanú, hogy Izetbegovićnak, miként más bosnyák vezetőknek kapcsolata volt olyan szervezetekkel, mint az Al-Káida.Elbocsátott légiók (Magyar Nemzet)

Mialatt a viszály fokozódott, Boszniába rendre áramlottak a mohamedán önkéntesek, aki mudzsáhidnak nevezték magukat. Az adatok alapján a különböző nemzetiségű önkéntesekAfter the atrocities committed against Muslims in Bosnia, it is no wonder today’s jihadis have set out on the path to war in Syria (Independent) Egyiptomból, Jemenből, Irakból, Iránból, Afganisztánból, Jordániából, Indonéziából, Libanonból, Marokkóból, Malájziából, Szíriából, Albániából, Pakisztánból, Törökországból, Szudánból, Szaúd-Arábiából, Algériából sőt az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Spanyolországból, Thaiföldről és Csecsenföldről valamint Dagesztánból is érkeztekInnes, Michael A. (2006): Bosnian Security After Dayton. New Perspectives. Routledge. . 157. o. (utóbbi kettő Oroszország része).

A boszniai mudzsáhid megalakulása Az önkéntesek 1992 második felében érkeztek Közép-Boszniába, ahol a legnagyobb számban éltek a bosnyákok. Céljuk elsősorban az iszlám vallásért való harc, valamint bosnyák hittestvéreiket megvédése a katolikus horvátoktól és ortodox szerbektől. Többen humanitárius szervezetek tagjaiként jutottak el Boszniába, majd a szervezeteket elhagyva beálltak a fegyveres erők soraiba.Humanitarian worker turned Mujahideen Megint mások illegális úton érkeztek, mert hazájuk hatósága által körözött személyek különböző bűncselekmények (pl. terrorizmus vagy gyilkosság) elkövetése miatt. 1993. augusztus 13-án a bosnyák kormány hivatalos beleegyezésével jött létre az önkénteseket tömörítő El Mudžahid, amelynek papíron rendfenntartó és ellenőrző feladatokat szántak. Kezdetben a boszniai mudzsáhid valóban főképp humanitárius feladatokat látott el, segítve a szerbek és horvátok elől menekülő muszlimokat. Később viszont már az ARBiH (Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadserege) segédcsapataként aktívan részt vett a harcokban.HADŽIHASANOVIĆ & KUBURA A kislétszámú külföldi önkénteseket mindinkább a helyi bosnyákok egészítették ki és rövidesen már bosnyák nemzetiségűek alkották az El Mudžahid többségét.

A boszniai mudzsáhid tevékenysége Az egységben szolgáló külföldiek, akik már vettek részt valamilyen másik háborúban (pl. a szovjetek elleni afganisztáni háború) rendelkeztek harci tapasztalatokkal, ezért kiképzéssel vagy fegyverekkel és ruházattal segítették a felkészítésre váró bosnyák tagokat. Mivel átvették a bosnyák hadsereg egyenruháját illetve az itteni civilek ruháit, ezért a szerb hatóságok jelentése alapján nehezen voltak megkülönböztethetők a bosnyákoktól. Jóllehet a bosnyák civil lakosság előtt nem talált túlzottan nagy rokonszenvre az El Mudžahid, történetesen azért, mivel az ARBiH emberanyag tekintetében nem szenvedett hiányt, inkább fegyverekre és felszerelésre lett volna szüksége. Többen már ekkor vádolták az El Mudžahidot, hogy az iszlám fundamentalizmust akarja terjeszteni Európában.

Az El Mudžahid Travnik térségében, a Bila folyó völgyében található Poljanice és Mehurići falvakban hozta létre kiképzőtáborait. Az első tagok arabok és bosnyákok voltak. Innen áthelyezték a tábort Travnikba és Zenicába, sőt a horvát oldalon fekvő Orašacban is lett kiképzőhelyük, amely a harcok miatt elnéptelenedett. Bosnia: Muslims upset by Wahhabi leaders (Spero News)

A mudzsáhid szerepvállalásának katonai jelentősége vitatott: van olyan vélemény, amely szerint csak marginális volt a szerepe a boszniai háborúban, míg mások szerint életbevágóan fontos volt katonai támogatása a bosnyákok számára.LAT: Bosnia Seen as Hospitable Base and Sanctuary for Terrorists (Los Angeles Times) Stjepan Šiber horvát tábornok szerint Franjo Tuđman és a horvát kormány okot talált az El Mudžahid révén, hogy beavatkozzon a boszniai háborúba, sőt egyes horvát vagy szerb katonai vezetők ezzel legitimizálták a háborús bűntetteket. Izetbegović szimbolikus jelentőségűnek tekintette az El Mudžahid (különösen a külföldi önkéntesek szerepét), amely kifejezi az iszlám világ támogatását Bosznia felé, csakhogy az önkéntesek jelenléte politikai felelősséget is rótt a bosnyák kormányra. Sakib Mahmuljin bosnyák tábornok szerint az El Mudžahid egy alkalommal 28 szerb levágott fejét küldte „ajándékba” Izetbegovićnak.Schindler, John R. (2007): Unholy Terror. Bosnia, Al-Qa'ida, and the Rise of Global Jihad. New York City: Zenith Press. . 224. o.

Létszám Az El Mudžahid létszámát illetően megoszlanak a vélemények. Tihomir Blaškić horvát tábornok 3-4 ezer főre becsülte egy 2003-as jelentés szerint azok számát, akik a csoport kötelékében szolgáltak, míg két másik boszniai horvát tiszt, Dario Kordić és Mario Čerkez 2000 főre becsülték a mudzsáhid számát.Shrader, Charles R. (2003): The Muslim-Croat Civil War in Central Bosnia. A Military History, 1992-1994. Texas A&M University Press. . 179. o. Az iszlám terrorizmust kutató Evan Kohlmann csak az arab önkéntesek számát, akik ezenkívül az afganisztáni háború veteránjai is voltak és Boszniában szolgáltak, 5000 főre tette.Kohlmann, Evan (2004): Al-Qaida's Jihad in Europe. The Afghan-Bosnian Network. Berg Publishers. Lulu Schwartz amerikai újságíró, aki szintén döntően arabokból álló egységnek tartja az El Mudžahidot, 6000 Afganisztánt is megjárt harcosról beszél.Wahhabism and al-Qaeda in Bosnia-Herzegovina (Terrorism Monitor) A nem bosnyák nemzetiségűek ezen állításokkal szemben csak töredékét alkották az El Mudžahidnak. Egy amerikai jelentésben is az áll, hogy 600 bosnyák és 200 külföldi alkotta az El-Mudžahidot.The Bosnian Connection. The civil war that inspired both liberal hawks and Islamist jihadis (The American Conservative)

Thomas Hegghammer 1000-2000 főre teszi a boszniai mudzsáhidok számát.Thomas Hegghammer (2011): The Rise of Muslim Foreign Fighters A Nemzetközi Krízis Csoport 2013-ban közzétett jelentése szerint 2-5 ezer fő lehetett az egység létszáma.Bosnia’s Dangerous Tango: Islam and Nationalism (International Crisis Group)

Kapcsolata az ARBiH-el Hivatalosan az El Mudžahid az ARBiH-nek volt alárendelve, s az önkénteseket is eleve azért rendezték ebbe az egységbe, hogy kontrollálni lehessen őket, viszont az El Mudžahid különleges egységként gyakran önállóan tevékenykedett a fronton.Curtis, Mark (2010): Secret Affairs. Britain's Collusion with Radical Islam. Profile Books. . 207. o.

A balkáni háborús bűnöket felderítő Nemzetközi Törvényszék szintén vizsgálta az El Mudžahid tevékenységét két bosnyák háborús bűnös, Enver Hadžihasanović és Amir Kubura perében, de nem tudták kétséget kizáróan megállapítani, hogy az egység a két parancsnoknak lett volna alárendelve. Arról viszont bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az El Mudžahid 1992-ben és 1993-ban jelen volt az ARBiH hadműveleteinél, amelyek Karaulában, Visokóban és a Zmajevacnál folytak a szerb és horvát erők ellen. 2008 áprilisában a törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy nem volt semmilyen alá-fölérendeltségi viszony Hadžihasanović és az El Mudžahid között, sőt a mudzsáhidok ellenséges viszonyban álltak Hadžihasanović embereivel, ezért nem is működtek velük együtt.

Sakib Mahmuljin tábornokot viszont 2021 januárjában pont azért ítélték el, mert nem akadályozta meg, hogy a mudzsáhidok szerb foglyokat gyilkoljanak meg Zavidovićiben.Bosnian Muslim ex-commander jailed 10 years over war crimes by Islamist fighters (Reuters)

Háborús bűnök Több állítás, tanúvallomás és bizonyíték szól az El Mudžahid által, a boszniai háborúban elkövetett bűnökről, amelyek során horvát és szerb oldalról civileket és katonákat öltek vagy kínoztak meg, illetőleg fejeztek le.'Brutal crimes' of Bosnia Muslims (BBC News)Berger, J. M. (2011): Jihad Joe. Americans Who Go to War in the Name of Islam. Potomac Books, Inc. . 93. o.Swicord, Jeff (2015): "Seeds of Jihad Planted in the Balkans" (Voice of America) A nemzetközi törvényszék ennek ellenére El Mudžahid tagok ellen nem emelt vádat, csupán az ARBiH volt magasrangú tisztjeit állította bíróság elé, mint Enver Hadžihasanović, Amir Kubura és Rasim Delić. A vádakat végül Kubura és Hadžihasanović ellen ejtették,Hadžihasanović & Kubura Appeals Only Partially Granted (United Nations International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia) azt viszont megállapították, hogy az El Mudžahid tehető felelőssé négy horvát civil meggyilkolásáért Miletići faluban (1993 áprilisa), továbbá hadifoglyokkal szembeni embertelen bánásmódért és egyikük haláláért az orašaci táborban (1993 októbere),SUMMARY OF THE JUDGEMENT FOR ENVER HADŽIHASANOVIĆ AND AMIR KUBURA ezekben viszont a két bosnyák katonai vezető nem érintett.

Kubura és Hadžihasanović ügyében számos, a boszniai mudzsáhidokra vonatkozó esemény került szóba. Az egyik, az 1993. június 8-án történt bikoši vérengzés volt. Miután az ARBiH erői bevették Maljine boszniai horvát falut, a bosnyák rendőrség evakuált a településről 200 civilt és katonát. A konvoj Mehurići felé haladt, amikor a mudzsáhidok útjukat állták és a civileket (köztük egy 19 éves horvát lányt, aki a Vöröskereszt karszalagját viselte) foglyul ejtették, majd Poljanicébe vitték. Közülük 24 fiatal férfit és a 19 éves lányt végül Bikošiban kivégezték.