Nagy Dávid (Budapest, 1997. február 9. –) magyar politikus, 2021 és 2026 között a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója, újpesti képviselője.

Életrajza A Homoktövis Általános Iskolába járt, ezt követően ösztöndíjjal az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója 2012–2017 között. Felsőfokú tanulmányait 2017-ben a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán kezdte meg, majd tanulmányait megszakította. Egyetemi évei alatt több vállalkozásba is belefogott, 2019-ben a Minner Befektetőkereső-showjának döntőjébe jutott. Emellett sérült gyermekeknek tartott úszásoktatást.

2019 és 2021 között Déri Tibor polgármestersége alatt Budapest IV. kerületének önkormányzatában a polgármesteri kabinet tagja.

2017-től a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistája, 2020-tól újpesti szervezője, 2021-től pedig pártigazgatója.

A 2022-es országgyűlési választáson egyéni képviselőjelölt volt Vas megye 1. számú választókörzetben, ahol 3,07% szavazatot ért el. 2023-ban a HVG.hu írása alapján felmerült, hogy a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást, de később kiderült, hogy ezt nem komolyan gondolta. Később újpesti ügyekben írt cikkeivel, helyi csapatának segítségével városfelújító akcióival, rasszista felirat rongálásával és padok megrongálásának fenyegetésével hívta fel magára a figyelmet Újpesten. A párt állítása szerint utóbbi miatt lejárató kampányt indított ellene a helyi DK.

2023-ban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bejelentette, Nagy Dávid elindul a IV. kerületi polgármesteri címért a 2024. évi önkormányzati választásokon. A kampány középpontjába az átláthatóság, a kifizetőhelyek csökkentése, a köztisztaság, valamint a Nagy szerint a várost fideszes módszerekkel vezető Demokratikus Koalíció kritikája állt.

A 2024-es magyarországi önkormányzati választásokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben 11,74%-os eredményt ért el a polgármester választáson Budapest IV. kerületében. A párt egyéni jelöltjeinek átlagosan 17%-os eredményével 2 képviselő jutott be Újpest képviselő-testületébe: Nagy Dávid és Bauer Béla.

2024-től a Magyar Kétfarkú Kutya Párt fővárosi kabinetvezetője.

A 2026-os országgyűlési választáson a Kutyapárt listavezetőjeként indult. A párt a választáson a szavazatok 1%-át se szerezte meg, Nagy lemondott igazgatói posztjáról.

Magánélete Pomázon él. Feleségével három gyermeket nevelnek, legnagyobb fiuk középsúlyos autizmus spektrum-zavarral él.

Jegyzetek

Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek