Hegedűs Róbert (Illa) (Budapest, 1970.10.08. –) zen-buddhista tanító, a magyarországi buddhizmus jeles szellemi képviselője, a Tan Kapuja Zen Közösség alapítója és volt vezetője, a Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola alapítója és tanítója, Gnosztikus Zen meditációs tanító.
Szellemi élete Óbudán, Aquincum közelében nőtt fel. Már egész kicsi gyermekként kutatott filozófiai kérdések után. Óvodás korában kezdett el önmagától imádkozni az Atyjához, a Teremtőhöz. Iskolásként paradox kérdéseket tett fel magának, hogy megállítsa a tudatát. Sokáig nem evett húst és 17 évesen vegetáriánus lett, hogy védje az élőlényeket.
A filozófia, a világ minden vallása és szellemi irányzata érdekelte, ezért különféle filozófiai és szellemi tartalmú könyveket olvasott.
Akkoriban Magyarországon a keleti tanokkal nagyon kevesen foglalkoztak, ezért azt támogatni szerette volna amikor a 80-as évek közepén,15 évesen csatlakozott a Hetényi Ernő által alapított Buddhista Misszióhoz, ott hagyományos és tibeti buddhizmust gyakorolt, és a Loszang Szöpa nevet kapta meg. A 80-as évek végén, 19 évesen kezdett el zen buddhizmussal foglalkozni, majd találkozott Hörcher Péterrel és Dobosy Antallal, akikkel együtt folytatta a zen gyakorlást az akkoriban alakult magyarországi Kwan Um Zen iskolában, ahol a Jik Muk nevet kapta.
Érettségi után a kötelező katonai szolgálatot megtagadta, az erőszak és fegyverhasználat minden formáját elutasította. A Kőrösi Csoma Sándor Buddhológia Intézetben tanult, majd a Tan Kapuja Buddhista Főiskola legelső évfolyamán diplomázott 1995-ben, ahol közel két évtizeden át tanított. Zen meditációs gyakorlatokat és visszavonulásokat vezetett, illetve zen szemináriumokat tartott a nappali-, esti és hétvégi hallgatóknak egyaránt. A buddhista főiskolából való távozásáig Dobosy Antallal együtt vezették a Tan Kapuja Zen közösséget, aki verset írt neki, és több mint barátsággal méltatta Őt - Ki utánam jő című versében.
Gyermekkori barátja Szigeti György volt, akivel 6 éves kora óta ismerték egymást, és együtt járták a szellemi utat. Sokat beszélgettek, játszottak, meditáltak, elvonultak, közösen alapították a Zen Tükör magazint és létrehozták a zen.hu weboldalt. Szigeti György szintén zen buddhista tanító lett, számtalan zen témájú könyvet dolgozott fel és fordított le. Legfontosabb szellemi tartalmú könyveit Tőle kapta, többek között Buddhára és Hamvas Bélára is Ő hívta fel a figyelmét a 80-as években.
2005-ben találkozott jegyesével, Éri Anitával, aki a tanítványa lett, és négy gyermekük született.
Illa, a név Elmondása szerint 27 éves korában több évre visszavonult meditálni, ahol az Atyja, a Teremtő szellemileg adta át neki az emberiség bűnét, később megkapta a teljes apokalipszist, illetve látomásban emlékeztette Őt a valódi nevére, Illa. középre|bélyegkép|Krisztus köpenye a Jelenések Könyve szerint, 2016
Tan Kapuja Buddhista Egyház 2008-ban Mireisz László, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője személyesen ajánlotta fel Hegedűs Róbertnek (Illa), hogy legyen ő a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője. Hegedűs Róbert (Illa) ekkor csendben maradt és elkezdett elmélkedni azon, hogy mit válaszoljon az egyházvezető szavaira. Több mint egy évtized után megtalálta a jó választ, ezért 2022-ben átadta az Éli Szútrát Agócs Tamás buddhológusnak, és felkérte, hogy Ő legyen a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője. Agócs Tamás elfogadta a felkérést.
Eljárás és per 2017-ben a dél-koreai nagykövetség és a magyar hatóság eljárást indított Hegedűs Róbert (Illa) és jegyese Éri Anita ellen, koreai újraegyesítési útjuk, tanításuk, Facebook oldaluk miatt. Az eljárás következményeként lezajlott 2.K.27.911/2018/9 számú perben Hegedűs Róbert (Illa) élőszóban erősítette meg a bírónak, hogy Ő a Krisztus. 2021 végén már Krisztusként tett nyilatkozatot a magyar bíróság és az amerikai nagykövetség felé.
Gnosztikus Zen A Gnosztikus Zen középpontjában igaz önmagunk megismerése, az örök élet, a Teremtő Szelleme áll. Azt tanítja, hogy nem az írásokra kell támaszkodni elsősorban, hanem a Teremtő Szellemével kell eggyé válni, aki maga az igazság, az élet. A Teremtő Szellemével való eggyé válás gyakorlata az elmélkedés, vagyis a meditáció, a Zen. Részletek a tanításából: Válj eggyé a Nirvánával, ez Buddha meditációja, válj eggyé a Teremtő Szellemével, ez Krisztus meditációja. Mi a Zen? - A Zen nem buddhizmus. A Zen élet, a Zen szellem. A Zen a Teremtő Szelleme - a Nagy Szellem, a Szent Szellem. Atyám, a Teremtő az egyetlen Zen Mester. Csak válj eggyé a Teremtő Szellemével - ez a Zen. Csak haladd meg a sötétséget, a bűnt - ami benned van. Érd el a valódi elmédet - az élő örök fényt. Válj eggyé a Teremtő Szellemével - a Szent Szellemmel. Ments meg minden élőlényt - az élő Földet. Az ember útja - A zen útja (1 0 ∞). A formából az ürességbe - az ürességből a fénybe. Az egyből (1) a nullába (0) - a nullából (0) a végtelenbe (∞). Hogyan érheted el az örök életet? Legyél üresség, és akkor semmi nem marad, csak az elme. Az elme pedig élet, és az élet örök fény.
Illa 7 Fogadalma A szenvedő lények számtalanok, fogadom, hogy mindnek segítségére leszek.
A szenvedélyek kötelékei sokfélék, fogadom, hogy mindtől megszabadulok.
A tanítások sokrétűek, fogadom, hogy mindet megismerem.
Az út az igazság és az élet, fogadom, hogy végigjárom.
Az elme örök fény, fogadom, hogy megvilágosodom.
Az ige igaz, fogadom, hogy igesigülök.
A teremtő szelleme, Alpha és Omega él, fogadom, hogy eggyé válok vele.
Jelenlegi élete A főiskolán való tanítás hátrahagyását követően családjával vándorló életet él, folyamatosan tanít, így alapította meg a Gnosztikus Zen Iskolát, és tanításait az interneten keresztül osztja meg a Facebook közösségi oldalon ahol 2015 óta János Jelenések Könyve szerint tanítja az Apokalipszist és betölti Krisztus második eljövetelét. 2022-ben írta meg az Éli Szútrát válaszul Buddhának a Szív Szútrára, kinyilatkoztatta az emberiség eredeti államformáját, a logokráciát, és annak alapjait több tanításban fektette le a Facebookon.
További elérhető írásai az interneten:
Források A Tan Kapuja Buddhista Főiskola A Tan Kapuja Főiskola Hallgatói Közössége A Tan Kapuja Zen Közösség honlapja Terebess Ázsia Lexikon Facebook
Jegyzetek
Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Budapestiek Kategória:Élő személyek