Csizmadia András (Orosháza, 1872. szeptember 18.Orosházai evangélikus egyházközség keresztelési anyakönyve 489/1872. – Orosháza, 1952. október 31.)Orosházai állami halotti anyakönyv 311/1952. magyar gazdálkodó, kisbirtokos, országgyűlési képviselő.

Élete Csizmadia Pál és Gyarmathi (Gyarmati) Julianna evangélikus vallású szülők gyermekeként született. Az elemi iskola hat osztályát szülővárosában végezte, majd családja gazdaságában kezdett tevékenykedni. Ugyancsak még fiatal korában bekapcsolódott a békési térség akkori gazdamozgalmaiba, majd pedig a városi közéletbe.

Gazdatársainak megbecsülését hamar megszerezte, előbb közéleti tevékenységével, később azzal is, hogy akiknek közülük az első világháború alatt hadba kellett vonulniuk, azoknak a birtokán továbbra is biztosította a termelés lehetőség szerinti folytonosságát. Ez utóbbi tevékenységéért 1916-ban átvehette a földművelésügyi tárca köszönetnyilvánítását is.

A kommün idején, az új hatalom képviselőivel is szembeszállva több térségbeli birtok kommunizálását sikerült megakadályoznia; hasonlóképpen a román megszállás időszakában is kitűnt hazafias, áldozatos viselkedésével. A békési térség politikai viszonyainak rendeződését követően tevékeny szerepet játszott az Orosházi Kisbirtokos Szövetség megalakításában, majd vezetésében; a szervezetnek hosszabb időn át elnöke is volt.

Az országos politikai életbe 1922-ben kapcsolódott be, amikor az orosházi választókerület független kisgazdapárti programmal országgyűlési képviselőnek választotta. Nagyatádi Szabó Istvánnal együtt hamarosan csatlakozott gróf Bethlen Istvánhoz, akinek oldalán előbb az Egységes Párt, majd annak utódpártjai színeiben erősítette meg mandátumát újból és újból a következő két évtized választásain is. Utoljára, 1939-ben a Magyar Élet Pártja Békés megyei listájáról jutott a Nemzetgyűlésbe. Tagja volt Békés vármegye törvényhatósági bizottságának is.

Jegyzetek

Források Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 17. Csizmadia András oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. október 3. Csizmadia András adatlapja a Petőfi Irodalmi Múzeum online adatbázisában; hozzáférés: 2023. október 3.

További információk Békésmegyei fejek 1929. Szerk. Gergely Gábor Arnold. Békéscsaba, [1929.] Corvin ny. Dr. Kiss A. Sándor: Érettségi után... Élet- és kortörténetek, némi humorral körítve. Az orosházi mezőgazdasági középiskola öreg gazdászainak életútján át, 1943-2003. Orosháza, Szerző, 2003 Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940 Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Bp., Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929 A magyar társadalom lexikonja. Bp., A Magyar Társadalom Lexikona Kiadóvállalat, 1930

Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Orosháziak