Az alábbi lista a budapesti Stefánia út épületeit mutatja be. Az üres telkek kék színnel kiemelve jelennek meg a listában.
1-10.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 1. földszintes villa 20. sz. eleje népies szecessziós <small> 100px 2. Papp László Budapest Sportaréna 2001–2003http://hazai.kozep.bme.hu/hu/budapest-sportarena/ Skardelli György, Pottyondy Péter, Közti Rt. modernA Magyar Posta lóállomása működött ezen a területen, majd a gépjárművek elterjedésével raktározásra használták a felszabaduló épületek egy részét. 1977. decemberben kezdődtek meg a szanálási munkák. 1978. március elsején kezdődött az új sportcsarnok építése. 1982. február 12-én került sor a Budapest Sportcsarnok hivatalos átadására. Számos nemzetközi sportversenynek és zenei koncertnek adott otthon a sportcsarnok. Az utolsó koncert 1999. december 12-én a Generál együttesé volt. Három nap múlva, december 15-én hajnali 5 óra 7 perckor a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság hírközpontja négy gépjármű fecskendő, egy magasból mentő és a Tűzoltási Csoport riasztását rendelte el, mivel tüzet jeleztek a sportcsarnokból. Az intenzív tűzre utaló további jelzések miatt, a hírközpont a III-as fokozatnak megfelelően további hat gépjárművet riasztott, összesen mintegy ötven tűzoltóval. A tüzet a küzdőtéren rendezett karácsonyi vásárban égve felejtett gyertya okozta. A lángokat a tűzoltók több órás küzdelemben tudták megfékezni. Az épület szerkezete a tűz során olyan sérüléseket szenvedett el, hogy az újjáépítés nem volt lehetséges. A Budapest Sportcsarnok helyén 2003. március 13-án adták át akkori nevén a Budapest Sportarénát, amely 2004. május 28. óta viseli Papp László (1926–2003) háromszoros magyar olimpiai bajnok ökölvívó, edző és sportvezető nevét. 100px 3. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 4. üres telek, futópálya <small> 100px 5-7. üres telek <small> 100px 6-12. Puskás Aréna 2017–2019 Skardelli György modern1948. július 13-án kezdődött a Puskás Ferenc Stadion stadion építése a régi lóversenypálya helyén. Az építményt 90%-ban előre gyártott elemekből tervezték, építésze Dávid Károly, statikusa Gilyén Jenő volt. A Népstadion megnyitójára 1953. augusztus 20-án került sor, hivatalosan 78 ezer fős lelátóval. A tervezett százezres tribün végül sosem valósult meg. Az 1990-es években az építmény felújítása során megerősítették a felső lelátó szerkezetét, s lefedték a sajtópáholyt. A létesítményt 2002. április 2-án nevezték át Puskás Ferenc Stadionra. 2016 februárjában kezdték lebontani a régi stadiont, s augusztus 24-én már csak a főépület állt. 2019. november 15-én került sor az új Puskás Aréna átadására a Magyarország – Uruguay labdarúgó-mérkőzéssel, amely 2–1-es uruguayi győzelemmel zárult. 9. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small>
11-20.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 11. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 13. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 14. Magyar Állami Földtani Intézet 1898–1899 Lechner Ödön magyaros szecesszió1898–99-ben épült Lechner Ödön tervei alapján, Hauszmann Sándor irányításával az 1869-ban alakult Magyar Királyi Földtani Intézet számára. Az építkezéshez a kormányon és a fővároson kívül Semsey Andor járult hozzá jelentős adománnyal. 15. kétemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 16. háromemeletes lakóház 20. sz. eleje szecessziós<small> 100px 17. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 18. háromemeletes lakóház 20. sz. eleje német szecessziós<small> 19. háromemeletes lakóház 1931 Lázár GézaVincze Miklós: Nyolc évtizede meditálnak már a főváros felett a Stefánia úti nők (24.hu, 2018. júl. 1.) art déco<small> 100px 20. földszintes villa (Ligeti-műterem és villa)https://index.hu/kultur/epiteszet/2020/04/18/iden_is_dijaztak_a_legszebb_muemlekfelujitasokat_es_a_legrosszabbat_is/https://www.youtube.com/watch?v=pfxl23DHTjo 1905–1906 Bálint Zoltán és Jámbor Lajoshttps://gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny/1044807/?list=eyJxdWVyeSI6ICJDSU1LRT0oXCIxOTA3XCIpIn0 magyaros szecessziósA Stefánia úttól távolabb, a telek mélyén helyezkedik el. 1905–1906-ban épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján Ligeti Miklós (1871–1944) szobrász részére. A második világháborút követően Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975) szobrászművész használta a műtermet haláláig. Ezt követően hosszú évtizedeken keresztül lakóépületként funkcionált és több átalakítás történt rajta, melyek rontottak az épület eredeti egységes jellegén. A 2010-es évek végén történt felújításakor egy jelentősen leromlott állapotú épületet kellett megújítani. A 2020-tól alapítványi székházként működő épület az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szervezet legjobban sikerült műemléki helyreállításáért járó egyik díját nyerte a 2020-as műemléki világnapon. A felújítás során sikeresen őrizték meg ház eredeti karakterét a bővítéssel együtt. A főhomlokzat, a tető formája, az egykori műteremablak és a tetőterasz rekonstrukciójával megőrizték az épület eredeti hangulatát.
21-30.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 21. háromemeletes lakóház 1931 Lázár Géza art déco<small> 22. kétemeletes villa (Friedmann-villa) 1910-es évek vége historizáló–eklektikus A 22. szám alatti villa az 1910-es évek végén épült feltehetően Friedmann Ignác (1882–?) ügyvéd számára. A 22. és 24. számú épületben működik a Szlovák Köztársaság Nagykövetsége. 23. háromemeletes lakóház 1931 Lázár Géza art déco<small> 100px 24. kétemeletes villa (Székely-villa) 19. sz. historizáló–eklektikus A 24. számú ház építtetője Székely Ignác gépkereskedő lehetett. 1948 márciusa és 1992 decembere között a csehszlovák nagykövetség működött a két épületben. Napjainkban Szlovákia nagykövetsége található az épületben. 25. ötemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 26. egyemeletes villa (Hevesi-villa) 1900-as évek eleje modernAz 1900-as évek elején épült villa feltehetően Hevesi Ödön bánya-vezérigazgató részére. Az 1920-as években Krausz Simon (1876–1938) bankár teljesen átépítette. 27. ötemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 28/a. kétemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 28/b. egyemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 29. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 30. egyemeletes villa 19. sz. A Thököly út sarkán található épület az 1910-es évektől Paizs Gyula (1855–1937) országgyűlési képviselő tulajdonában volt. A második világháború után az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola (napjainkban: Szent István Egyetem) tanszékei használják. Itt működik az Ybl Pince Klub is.
31-40.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 31. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 32. háromemeletes lakóház 19. sz. modern Az épület alján működik a Stefánia fagylaltozó (Boróka Fagylaltozó). 33. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 34-38. Honvéd Kulturális Központ 20. sz. modern<small> 100px 34-38. Park Club (Stefánia Palota) 1893–1895 Meinig Artúr neobarokk1893 és 1895 között Meinig Artúr tervei alapján épült úri kaszinó. Park-Club néven 1895-ben báró Atzél Béla (1850–1900) alapította a fő- és középnemesség közös szórakozására. 1910-ben a klub kizárólag a mágnások találkozóhelye volt. A második világháború alatt megszűnt. 1947 óta a Magyar Honvédség (illetve a Magyar Néphadsereg) tulajdonában áll a szomszédos Honvéd Kulturális Központtal, amivel Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ néven egyetlen intézményt alkotnak. 1993 óta viseli mai nevét. 2011-ben Magyarország uniós elnöksége idején fontos Európai Uniós tanácskozásnak a helyszíne volt. 35. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 37. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 39. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 40. kilencemeletes irodaház 1970-es évek modernA páros oldal utolsó épülete.
41-50.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 41-43. négyemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 45. egyemeletes villa 19. sz. historizáló–eklektikus <small> 100px 47-49. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small>
51-60.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 51. négyemeletes irodaház 21. sz. modernA Nemzeti Sportközpontok nevű szervezet működik benne. 100px 53. egyemeletes lakóház 19. sz. historizáló–eklektikus <small> 100px 55. háromemeletes lakóház 20. sz. szecessziós<small> 100px 57/a-b. földszintes villa 20. sz. modernKorábban itt működött az Orsolyita Nővérek iskolája és zárdája. Az 55. szám után az 57/b. jön, és csak utána következik az 57/a. épület. 59. földszintes villa 20. sz. szecessziós <small>
61-70.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 61. egyemeletes villa 19. sz. historizáló–eklektikus Az 59. épület mögött található. 63/a. földszintes villa 20. sz. modern<small> 100px 63/b. háromemeletes lakóház 1927 Kozma Lajos népies szecessziósA telek mélyén, a Stefánia úttól távolabb, a 63/a. mögött helyezkedik el. 100px 63/c. négyemeletes lakóház 1930 k. Kozma Lajos art décoA telek mélyén, a Stefánia úttól távolabb, a 63/b. mögött helyezkedik el. 100px 65. egyemeletes villa (Löwy-villa) 1920-as évek neoeklektikus Az 1920-as években épült villa első tulajdonosa Löwy Henrik volt. Az 1990-es években a Lengyel Nagykövetség épülete volt. 67. háromemeletes lakóház 20. sz. modernA telek mélyén, a Stefánia úttól távolabb helyezkedik el. 100px 69. kétemeletes lakóház 20. sz. modern<small>
71-80.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 71-73. egyemeletes villa (Stefánia út szanatórium) 1922 Bergl Sándor neoeklektikus Az egykori Stefánia úti szanatórium, ami 1922-ben Bergl Sándor tervei alapján épült. Az 1920-as évek végétől itt élt Törzs Jenő színész. 75. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 100px 77. kétemeletes villa (Katona-villa) 1910-es évek historizáló–eklektikus Az 1910 körül épült villát feltehetően Katona Lajos bankár építette. 79. háromemeletes lakóház 20. sz. modernA telek mélyen, a 81. sz. épület mögött található.
81-90.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 81. háromemeletes lakóház 20. sz. modern<small> 83-85. egyemeletes villa 19. sz. historizáló–eklektikus A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság használja az épületet. 100px 87-89 egyemeletes villa (Paul-villa) 1910-es évek historizáló–eklektikus Az 1910-es években épült villa Paul Pál gyárigazgató részére épülhetett.
91-100.
Kép Szám Név Építés ideje Tervező Stílus Megjegyzés 100px 91. Röser GimnáziumZuglói lexikon, i. m., 191. o. 1893 historizáló–eklektikus<small> 100px 93. kétemeletes lakóház 19. sz. historizáló–eklektikusAz épület alján működik a Thököly vendéglő. 95. egyemeletes villa (Haggenmacher-villa) 1907 Pártos Gyula historizáló–eklektikus 1907-ben épült Pártos Gyula tervei alapján és Haggenmacher Árpád családi villája volt. Napjainkban Olaszország nagykövetsége működik az épületben. 100px 97. egyemeletes villa (Singer-villa) 1926 Vajda Andor és Vajda Pál neoeklektikus1926-ban épült Vajda Andor és Vajda Pál tervei alapján Singer Ernő megbízásából. 1947. március 9-én az épületben nyílt meg a Horváth Árpád Színészkollégium. Napjainkban Irán nagykövetsége működik az épületben. 100px 99. kétemeletes lakóház 20. sz. modern<small>
101-110.