A neo mesterséges nemzetközi segédnyelv, amelyet az olasz származású belga diplomata, Arturo Alfandari tervezett. A nyelv az eszperantó utódnyelveként annak szerkezetét örökölte a naturalista nyelvek felé közelítéssel. Sajátos szókincse az elődnyelvével ellentétben elsősorban az újlatin nyelvekből származik, azon belül is a szerzője anyanyelvéből, a franciából, de figyelembe veszi a germán (angol) internacionalizmusokat is. A nyelv meghatározó alapelve az eufónia, a jó hangzás és a ritmika, és ennek érdekében a szóalakok megállapításánál sokszor figyelmen kívül maradt az etimológiai elv. Sok szótő szinte már a volapüköt idézően egy szótagos, de nem szenvednek olyan mérvű változást, mint az utóbbiban. Gyakori az elízió, így a főnevek és melléknevek jellemző végződése elhagyható, a határozott névelő a megelőző elöljárószóval vagy az őt követő, magánhangzóval kezdődő szóval összevonható.
Története A neo első változatát Arturo Alfandari 1937-ben publikálta. Jelentősebb figyelmet azonban csak 1961-ben kapott, amikor a szerző kiadta francia nyelven a Cours Pratique de Neo c. művét. Ennek az 1304 oldalas kiadványnak a része volt egy összefoglaló és egy részletesebb nyelvtan, egy 44 leckés nyelvkönyv, egy francia-angol-neo nyelvű társalgási fejezet, francia-neo irodalmi és szakfordítások, továbbá egy 60 000 szavas kétirányú francia-neo és neo-francia szótár.
A nyelv felkeltette a nemzetközi segédnyelvekkel foglalkozó amerikai International Language Review folyóirat körének figyelmét, és ennek kiadói Alfandarival együtt megalakították az Amikos de Neo (a neo barátai) nemzetközi szervezetet, amely Neo-bulten néven hivatalos újságot is kiadott. Néhány évig úgy tűnt, hogy a neo az eszperantó és az interlingua mellett számottevő szereplővé tud válni.
1965-ben jelent meg franciául a Methode Raplde de Neo című mű, amely az 1961-es publikációnál kisebb terjedelemben (314 oldalon), de hasonló komplexitással mutatta be a nyelv kismértékben reformált változatát. Ezt egy évvel később követte az angolra adaptált változat Rapid Method of Neo International Language címmel.
Hogy segítse a nyelv fennmaradását, és átvegye a szerepét a megőrzésében, Alfandari egy másik, formálisabb szervezetet is alapított Akademio de Neo (Neo Akadémia) néven, amelynek feladata a nyelv szabályozása, fejlesztése és terjesztése lett volna. Ezt a szerepét azonban nem sikerült betöltenie, és Alfandari 1969-ben bekövetkezett halálával a nyelvet szinte teljesen elfelejtették.
Hangtan Magánhangzók A neo nyelv az öt „sztenderd” európai magánhangzóval rendelkezik, amelyek három nyíltsági fok szerint különülnek el úgy, hogy az elülső és középső nyelvállásúak ajakréses, a hátsó nyelvállásúak ajakkerekítéses ejtésmódúak. A magánhangzók hossza bír megkülönböztető erővel, és a beszélők a saját szükségleteiknek megfelelően ejthetik azokat röviden vagy hosszan. A konkrét hangszínek sincsenek meghatározva, ezért egyaránt használhatók a nyíltabb és a zártabb ejtésű változatok, feltéve, hogy ezzel nem lesznek összetéveszthetők más magánhangzóval. Ez utóbbi miatt a magyar nyelvűeknek tartózkodniuk kell a saját anyanyelvük rövid a és hosszú é hangjainak használatától.
Elülső Hátulsó Zárt Középső Nyílt
Ejtésváltozatok: = ~ . A magyar hosszú á hang vagy annak röviden ejtett ajakréses ȧ változata használható. Az ajakkerekítéses rövid magyar a hang összetéveszthető a neo fonémájával. = ~ . A magyar rövid e alkalmazható, mind a nyílt köznyelvi, mind a zárt ë változatban. A magyar hosszú é összetéveszthető a neo fonémájával. = ~ . A magyar zárt o használható rövid és hosszú változatban is. A szó végi o-kat törekedjük röviden ejteni. = ~ . A magyar i alkalmazható röviden és hosszan ejtve is. = ~ . A magyar u használható röviden és hosszan ejtve is.
Kettőshangzók A neo nyelvben az egymás mellé kerülő magánhangzók külön szótagban, köztük hiátussal ejtendők. Gyors beszédben, prozódiai vagy verstani okokból azonban felléphet szinerézis, azaz az ilyen magánhangzó-kapcsolatok is ejthetők kettőshangzóként. Kettőshangzót alkot azonban az u az alábbi esetekben: ha magánhangzó – különösen a vagy e – előzi meg: kauzo (ok, ügy), neutra (semleges); ha g vagy k hang és egy másik magánhangzó között áll: linguo (nyelv), ambigua (kétértelmű, kétszínű); feltéve, hogy az u és a kapcsolódó magánhangzó közé nem esik összetételi határ. Ezekben az esetekben az u ejtése változhat a nem szótagalkotó rövid magánhangzó és a neo w betűjének megfelelő siklóhang közt. A magyar nyelvhasználók elsősorban rövid u hangot ejtsenek (mint az autó szóban), és kerüljék a v hanggal való helyettesítést.
A forrásnyelvek nem szótagalkotó i-t tartalmazó kettőshangzóit a neo y siklóhanggal alkotott kapcsolattal helyettesíti: junyo (június).
Hangsúly A neo nyelv hangsúlyra vonatkozó főszabályai a következők: Az utolsó szótag hangsúlyos, ha a szó mássalhangzóra végződik: amik (barát), tonaxent (hangsúly), mi venar (jövök). Az utolsó előtti szótag hangsúlyos, ha a szó magánhangzóra végződik: penso (gondolat); korajo (bátorság), kemio (kémia), atribui (juttatni, tulajdonítani <vkinek/vminek>).
További szabályok: A többes szám s jele a hangsúlyt nem befolyásolja: penso ~ pensos. Nem módosítja a hangsúlyt az elöljárószavak és a határozott névelő egybeolvadása sem: ante ~ antel. – A definíció nem tisztázza, de vélhetően ugyanez a helyzet az 1965-ös változat által bevezetett két új toldalék, az n tárgyrag és a ’y birtokos rag esetén is. A szóvégi néma h a hangsúlyozás szempontjából mássalhangzónak számít: papah (papa), mamah (mama), pashah (pasa). A főszabálytól eltérő hangsúlyt az 1965-ös változat szerint (a néma h-n kívül) ékezettel vagy aposztróffal is lehet jelölni: papà, mama’. A kettőshangzók a szótagszámolás szempontjából egyetlen egységes magánhangzót alkotnak: linguo (nyelv), ambigua (kétértelmű, kétszínű). Illetve kauzo (ok, ügy), neutra (semleges). Az io szóvég két szótagú, ezért az i itt hangsúlyos: kemio (kémia). Nem hangsúlyos i esetén az adott szó yo véggel került a neo szótárba: junyo (június). A hangsúly nem befolyásolja a magánhangzók hangszínét, illetve hosszát. Ennek ellenére az anyanyelvi szokások hatására pl. a a hangsúlyos nyílt szótagban a magánhangzók megnyúlhatnak. Az összetett szavaknak több hangsúlya van, mivel a tagok megőrzik eredeti hangsúlyukat: artistor (művészettörténet), ristorantvagon (étkezőkocsi), virvestdepartment (férfiruha-osztály). A tőszámneveknek a főszabálytól eltérő, sajátos hangsúlyozása van. Alapesetben véghangsúlyosak, még a du (2), tre (3) esetén is. Ha azonban az összetett tőszámnév az is (10) vagy ek (100) szóra végződik, akkor a hangsúly a megelőző szótagra kerül át: isnon (19), nonek nonisnon (999), tremil nonek duissit (3926), otek nonisdu milyonos treek kuinistre mil otek otistre (892 353 883).
Mássalhangzók A neo mássalhangzóinak készlete leginkább az olasz nyelvével mutat rokonságot. Ahhoz képest az angol hatására a nyelv része a h és a w hang is. Az 1965-ös módosítások a némethez is közelítették a c betű alternatív ejtésének lehetővé tételével, valamint a ritka kh hang bevezetésével. A frankofón nyelvhasználóknak tett engedmény, hogy a j betű -ként is ejthető. Szó elején három, szó közepén több mássalhangzó torlódása is megengedett a latin nyelvben szokásos mértékben: sklavo (rabszolga), instrui (tanítani, tájékoztatni). A szó végén azonban – néhány hangkapcsolatot leszámítva – csak egyetlen mássalhangzó állhat. Megengedhetőnek látszanak a szó végén a folyamatos hangok (l, r, n, s) és zárhangok bizonyos kapcsolatai, mint pl. malt (maláta), vent (szél), long (soká), bart (szakáll), vesp (darázs), bast (elég).
Az egymás mellé kerülő mássalhangzók hasonulási jelenségeivel a nyelv definíciója nem foglalkozik, így itt érvényesülhetnek az anyanyelvi szokások, ameddig azok a megértést nem gátolják. A magyar nyelvűek a nagyon rövid u-ként ejthető w és a h-ként visszaadható igen ritka kh kivételével a saját anyanyelvük megfelelő magánhangzóját használhatják a neo nyelvben is.
Labiális Alveoláris Posztalveoláris Palatális Veláris Glottális Nazális Zárhang Réshang Zár-rés hang Approximáns Pergőhang
Megjegyzések: A nemzetközi szavakban megjelenő hang: tsar (cár), tsunamih (cunami). Az 1965-ös nyelvváltozat ugyanakkor megengedi németes módra a ejtését helyett a c betűt tartalmazó latin eredetű szavakban. Frankofón nyelvhasználóknak az 1965-ös nyelvváltozat megengedi, hogy hangot ejtsenek a j fonéma helyett. A ritka hangot az 1965-ös nyelvváltozatban vezette be nemzetközi szavakban jelentkező hang: lokh (tó, tengeröböl <Skóciában>), Voskhod (Voszhod <űrhajó>). Szinte minden esetben helyettesíthető h, esetleg k hanggal: loh = lokh. Az hang hasonulására csak implicit módon van utalás, így főként a veláris hangok után lehet , de palatális és posztalveoláris hangok előtt is felléphet, továbbá ajakhangok előtt -mé, illetve -mé is válhat. Magánhangzóközi helyzetben az és megtartja a zöngétlenségét: oso (másik dolog), de ozo (bátorság, merészség), illetve ashit (ascites, hasvízkór), de ajit ~ (agitáció, háborgás). Az fonéma realizációja lehet a franciás , az angolos és a németes is. Az hang megvalósulhat velarizált -ként, pl. angol nyelvűek ejtésében a szótag végén. A fonémát a magyar nyelvhasználóknak is meg kell különböztetniük a -től, ugyanakkor a fonémától való megkülönböztetés érdekében hanggal történő helyettesítése sem célszerű: West (nyugat) ~ vest (kabát, öltözék, ruha) ~ best (vadállat). A kettőshangzók u eleme ugyanakkor, különösen emelkedő diftongusok esetén, megjelenhet -ként is: kuar ~ qar ~ (4).
Helyesírás Ábécé és kiejtés + A Neo nyelv ábécéje a kettős betűkkel Sorszám 123–4567891011–1213141516171819–20–212223242526 NagybetűABCCHDEFGHIJKKHLMNOPQRSSHTTSUVWXYZ Kisbetűabcchdefghijkkhlmnopqrsshttsuvwxyz Betűnévabecece-hedeeefgeheijekeke-heelemenopekuereses-hetete-esuvewexeyeze Kiejtés IPA-val ~ ks Magyar kiejtésábcsdefghidzshhlmnopku̯rszstcuvu̯kszjz
Megjegyzések: A neo nyelv helyesírása fonematikus, azaz egy betűnek vagy digráfnak (kettős betűnek) egy fonéma felel meg. Ez egyes fonémák kiejtési változatait a magánhangzókról és mássalhangzókról szóló fejezet részletezi. A fonematikus elv alól az alábbi kivételek vannak: A kettőshangzókban (l. ott) az u betű a teljes értékű fonéma helyett a nem szótagalkotó hangot jelöli. A szóvégi h a többszótagos szavakban néma, a szóvégi hangsúlyt jelöli. Egyszótagos szavakban, pl. loh (tó, tengeröböl <Skóciában>) a h hangzik. Összetételi határon a kettős betűk a tagjaiknak megfelelő hangcsoportot jelölik: muzikhal (varietészínház). A ch digráf a c betű változata abban az esetben, amikor a forrásnyelv íráshasználatát a felismerhetőség érdekében célszerű megtartani. A magyar nyelvhasználóknak az alábbi betűk kiejtése okozhat problémát: Az a a megfelelő magyar hangtól abban különbözik, hogy ajakkerekítés nélkül kell ejteni mint a palóc ȧ-t. Inkább ejtsünk helyette hosszú á-t, mint az o-val téveszthető ajakkerekítéses rövid magyar a-t. Az e megfelel a rövid magyar e hangnak. Hosszú é-nek azonban nyílt szótagban és hangsúly alatt se ejtsük, mert így téveszthető lesz az i-vel. A w betű mindig nagyon rövid u hangnak ejtendő, sosem lehet helyette v-t használni. Ha nehéz megformálni, jobb teljes értékű rövid u-val visszaadni. Ez utóbbi alkalmazható a q betű magánhangzós része, valamint a kettőshangzók nem szótagértékű u eleme esetén is. A kh kettős betű a doh szó h-jának megfelelő hátul képzett hangot jelzi. Helyettesíthető a normál h hanggal.
Nagybetűk használata A nagybetűk használata pontosan nem szabályozott, általánosságban a francia, illetve részben az angol nyelv szabályainak megfelelő. Nagy kezdőbetűvel írandók a mondatok első szavai, valamint a tulajdonnevek. A neo nyelvben ebből a szempontból tulajdonnévnek számít: a Neo nyelv neve, valamint a klasszikus és mesterséges nyelvek nem -al képzővel alakult nevei (az 1966-os angol nyelvű publikációban az -al képzős nevek is nagy kezdőbetűsek);