Richard Dawson, született Colin Lionel Emm brit születésű amerikai színész, humorista és Daytime Emmy-díjas televíziós műsorvezető.

Emlékezetesebb televíziós alakításai voltak a Hogan's Heroes című szituációs komédia szereplőjeként, a Match Game kvízműsor rendszeres versenyzőjeként, valamint a Family Feud című vetélkedő házigazdájaként.

A mozivászonról leginkább A menekülő ember című sci-fi akciófilm negatív szerepében ismert.

Fiatalkora Colin Lionel Emm néven született az angol Hampshire megyében található Gosportban, 1932. november 20-án. Édesapja, Arthur Emm költöztető furgon vezetésével kereste kenyerét, édesanyja, Josephine tölténygyárban dolgozott. A második világháború kitörése után, a német bombázások miatt bátyjával, Johnnal együtt Londonhoz viszonylag közeli lakóhelyükről vidékre küldték.

14 évesen megszökött otthonról és – életkoráról hazudva – csatlakozott a brit kereskedelmi tengerészethez (1947–1950). Itt sikeres amatőr ökölvívó karrierbe kezdett, a hajón vívott meccseivel komoly pénzösszegeket keresve. Három év után Londonban pincéri, majd stand-up komikusi pályára lépett, ekkor változtatta meg nevét is.

Pályafutása

Halála A Los Angeles-i Ronald Reagan UCLA Medical Center kórházban hunyt el nyelőcsőrákban, 2012. június 2-án, 79 éves korában.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1962 A leghosszabb nap The Longest Day brit katonastáblistán nincs feltüntetve 1963 Promises! Promises! 1965 Patkánykirály King Rat Weaver1966 Out of Sight ügynök stáblistán nincs feltüntetve Munster, Go Home! Joey 1968 Piszkos osztag The Devil's Brigade Hugh MacDonald közlegény 1973 Treasure Island Long John Silver (hangja) 1987 A menekülő ember The Running Man Damon Killian utolsó filmszerepemagyar hangja Gruber Hugó

Televízió bélyegkép|jobbra|Dawson (balra) a Family Feud vetélkedő versenyzőivel (1976) Év Cím SzerepMegjegyzések1963 The Jack Benny Program férfi a nézőközönségben 1 epizód The Dick Van Dyke Show Tracy Rattigan 1 epizód(Dick Dawson néven) 1964 Végtelen határok(The Outer Limits) Oliver Fair 1964 The Alfred Hitchcock Hour Robert Johnson 1965–1971 Hogan's Heroes Peter Newkirk tizedes 168 epizód 1967 Mr. Terrific Max 1 epizód 1970 McCloud Ted Callender 1 epizód 1970–1973 Rowan & Martin's Laugh-In állandó szereplő 58 epizód 1971–1972 Love, American Style Rick Jagmund / Danny / Melvin Danger 3 epizód 1972 Wait Till Your Father Gets Home Claude (hangja) 1 epizód 1973–1974 The New Dick Van Dyke Show Richard Richardson 7 epizód 1973–1978 Match Game résztvevő 1279 epizód 1974–1975 Masquerade Party házigazda1975 The Odd Couple önmaga 1 epizód McMillan and Wife Roger Stambler 1 epizód 1976–1995 Family Feud házigazda 2334 epizód1978 Fantasy Island Harry Beamus 1 epizód Szerelemhajó(The Love Boat) Bert Buchanan 1 epizód How to Pick Up Girls! Chandler Corey tévéfilm 1979 Bizarre házigazda próbaepizód 2000 TV's Funniest Game Shows narrátor

Jegyzetek

Források

Fordítás

További információk

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai rádiósok, televíziósok Kategória:Rákban elhunyt személyek