A pestis (La Peste) Albert Camus 1947-ben megjelent regénye.
Tartalom
Így kezdődik Albert Camus első és legnagyobb hatású regénye. Egy békés kisvárosban pestisjárvány üti fel a fejét. A lakosok tehetetlenek, aztán már beletörődnek. Csak Rieux doktor nem adja fel, harcba kezd az elkerülhetetlennek látszó végzettel. Ő és a város lakói az emberben megbúvó jóság erejét fel tudják szólítani.
Camus 1942-ben, a németek által megszállt Franciaországban kezdte írni regényt, amely 1947-ben tudott csak megjelenni. A regény megjelenésekor az olvasók a cselekvés lehetőségeit ismerték fel benne. A pestist sokáig csak a fasizmus elleni harc metaforájának tartották. Ma már úgy olvassuk, hogy látjuk, messze túlmutat az aktualitásokon.
Színház Színpadra Francis Huster írta, s a Vígszínház mutatta be Hegedűs D. Géza előadásában, Dömötör András rendezésében 2011-ben.
Filmadaptáció 1992: A pestis, rendezte: Luis Puenzo, főszereplők: William Hurt, Robert Duvall, Sandrine Bonnaire és Jean-Marc Barr
Magyar kiadások A pestis; Jelenkor, Budapest, 2019, 2020, 2023, , Fordította: Vargyas Zoltán A pestis; Európa, Budapest, 2001, 2004, 2011, , Fordította: Győry János, Vargyas Zoltán A pestis; Európa, Budapest, 1992, , Fordította: Győry János, Vargyas Zoltán A pestis / A bukás; ford. Győry János, Szávai Nándor, bev. Köpeczi Béla; Magvető, Bp., 1962 (Világkönyvtár)
Jegyzetek
Források
Kategória:Francia irodalom Kategória:20. századi francia regények