A Sir Chloe amerikai indie rock banda Vermontból. A zenekar tagjai: Dana Foote, Teddy O'Mara, Palmer Foote, Emma Welch és Austin Holmes.

A Sir Chloe 2017-ben kezdődött, amikor az énekes, Dana Foote a Bennington Egyetemen volt végzős hallgató. Dana Foote zeneszerzést tanult. Dana Foote egy szakdolgozat megírása helyett, egy kizárólag saját zenéből álló koncertet hozott létre, bátyjával és közeli barátaival egy zenekart alapítva. A Sir Chloe akkor tett szert széles körű népszerűségre, amikor a Michelle című daluk felkapottá vált a TikTok videómegosztó alkalmazásban. A banda 2020-ban adta ki bemutatkozó EP-jét Party Favors címmel.

A Sir Chloe 2021-ben kiadta Lou Reed Femme Fatale című dalának feldolgozását, valamint a Michelle új verzióját.

2022-ben a Sir Chloe kiadta a Company és a Mercy című kislemezeket. 2023-ban jelentették be debütáló stúdióalbumukat, az I Am The Dogot, és február 23-án megosztották a Hooves című kislemezüket, amelyben John Congleton és Sarah Tudzin, az Illuminati Hottiesból közreműködtek az írásban és a készítési munkálatokban. Az I Am The Dog 2023. május 19-én jelent meg. Az azt követő nyáron Beckkel és Phoenixszel turnéztak.

Hatások Foote azt mondta, hogy a balkáni zene, valamint a Cage The Elephant inspirációt nyújt a zeneszerzéshez.

Az együttes tagjai Dana Foote – énekes, gitáros Teddy O'Mara – gitáros Palmer Foote – dobos, ütőhangszeres Emma Welch – basszusgitáros Austin Holmes – szintetizátoros

Stúdióalbumok I Am the Dog (2023. május 19.; Atlantic Records)

EP-k Party Favors (2020. október 23.; Terrible Records)

Kislemezek Home where (2023. november 3.) Know Better (2023. április 20.; Atlantic Records) Salivate (2023. március 23.; Atlantic Records) Hooves (2023. február 23.; Atlantic Records) Company (2022. május 6.) Mercy (2022. március 1.) Femme Fatale ( The Velvet Underground cover) (2021. szeptember 8.) La Femme Michelle (2021. július 13.; Terrible Records) Sedona (2020. szeptember 16.) July (2020. július 29.; Terrible Records) Easy on You (2020) Untie You (2020) Too Close (2019. július 19.; Terrible Records) Walk You Home (2019. május 21.; Terrible Records) Michelle (2019. április 11.; Terrible Records) Animal (2019. február 28.; Terrible Records)

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:2017-ben alakult együttesek