Prošići falu Bosznia-Hercegovinában, a Bosznia-hercegovinai Föderáció Una-Szanai kantonjában.
Fekvése Bosznia-Hercegovina északnyugati részén, Bihácstól légvonalban 9, közúton 13 km-re északra, Cazin központjától légvonalban 8, közúton 1 km-re délre, az Una északi partja menténmentén fekvő erdős, dombos területen fekszik. A falu a Cazin-Ostrožac-Brekovica-Bihács úton található.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák858909Horvát01Jugoszláv70Egyéb28Összesen868918
Története A prošići muszlim gyülekezet, amely Mazini, Centar, Garići, Bibići, Lelići és Muratovići falvakat is magában foglalja, Cazintól 13 kilométerre délre található. A gyülekezetnek 250 háztartása és mecsetje van. Az első mecset a szájhagyomány szerint a 19. század végén, a gyülekezet megalakulása után még fából épült. Az 1950-es években új mecsetet építettek, de ezúttal kőből, fa minarettel. Harmadik mecset építésére 1980-ban került sor, a hivatalos megnyitó ugyanezen év május 2-án volt. 1994-ben, a Bosznia-Hercegovina elleni szerb agresszió során a mecsetet ágyúzták és megrongálták, ezért 2008-ban alaposan felújították és kibővítették. A vének elmondása szerint 1936-ban ebben a gyülekezetben az iskolai tanítást Mehic efendi végezte. Rajta kívül a prošići imámszolgálatot Husein Prošić efendi, fia Muhamed efendi és unokája Husein efendi, majd Nurija Dedić, két alkalommal, Remzija Baltić és Jasmin Memic efendi, a gyülekezet jelenlegi imámja látta el. A fontosabb imámok és alimok, akik itt születtek, de dolgoztak is megemlítendő még Husein Prošić efendi, aki a pedagógiai karon végzett. A gyülekezetből való kilépése után a Bihácsi gyülekezetben dolgozott, majd 1975-től nyugdíjazásáig az IZ Cazin Mejlis titkára, rövidebb ideig a mejlis főimámja (vallásoktatási tisztviselője) volt.
Nevezetességei A falu mecsetje 1980-ban épült, a boszniai háború idején súlyos károkat szenvedett, majd 2008-ban teljesen megújították.
Jegyzetek
További információk Cazin város hivatalos oldala
Kategória:Una-Szanai kanton települései