Juan Gabriel Vásquez kolumbiai író, újságíró és fordító. Számos regényt, novellát, irodalmi esszét és politikai kommentárral foglalkozó cikket írt.
2011-ben spanyolul megjelent regénye, El ruido de las cosas al caer (Becsapódás; The Sound of Things Falling) többek között elnyerte az Alfaguara regénydíjat és a 2014-es Nemzetközi Dublini Irodalmi Díjat. Regényei 28 nyelven jelentek meg. Miután tizenhat évig Európában élt (Párizsban, a belga Ardennekben és Barcelonában), 2012-ben családjával együtt visszaköltözött Bogotába.
Életrajz és irodalmi pályafutás Ifjúkor és tanulmányok Bogotában Juan Gabriel Vásquez 1973-ban született Bogotában, Alfredo Vásquez és Fanny Velandia ügyvédek gyermekeként. Már korán elkezdett írni, első novelláit nyolcéves korában publikálta egy iskolai újságban. Tizenéves korában kezdte el olvasni a boom-generációA baby boom korosztályt (boomer) a Csendes és az X-generációt megelőző demográfiai csoport alkotja. Gyakran úgy határozzák meg, mint akik 1946 és 1964 között születtek a 20. század közepén a baby boom idején. latin-amerikai íróit: Gabriel García Márquez, Mario Vargas Llosa és Carlos Fuentes, többek között.
1990-ben kezdte meg jogi tanulmányait az Universidad del Rosario egyetemen. Az egyetem Bogotá belvárosában található, körülvéve azokkal az utcákkal és történelmi helyszínekkel, ahol Vásquez regényei játszódnak. Jogi tanulmányai során buzgón olvasta Jorge Luis Borges-t és Julio Cortázart, más latin-amerikai szerzők mellett, valamint tanulmányozta James Joyce és Virginia Woolf műveit. 1996-ban diplomázott a Bosszú mint jogi prototípus az Iliászban című szakdolgozatával, amelyet később az alma mater kiadott. Mire megkapta a diplomáját, már eldöntötte, hogy írói karriert fog befutni.
A párizsi időszak (1996-1998) Néhány nappal a diploma átvétele után Vásquez Párizsba utazott, hogy a La Sorbonne-on latin-amerikai irodalomból posztgraduális tanulmányokat folytasson, amelyeket azonban soha nem fejezett be. Irodalmi okai voltak annak, hogy Párizst választotta, mivel Vásquez a várost az őt befolyásoló külföldi írók műveivel hozta összefüggésbe: Mario Vargas Llosa, Julio Cortázar és James Joyce. De Kolumbiát a politikai erőszak és a félelem légköre miatt is hagyta el, amely az 1980-as évektől uralkodott az országban.
Párizsban fejezte be első regényét, a Persona-t (1997). Ez a Firenzében játszódó kisregény a modernizmus és Virginia Woolf hatását mutatja, egy olyan szerzőét, akinek munkásságához Vásquez mindig is közel érezte magát. A Sorbonne-on folytatott tanulmányai után Vásquez felhagyott a szakdolgozatírással, hogy a szépirodalomra koncentrálhasson. Második regényét, az Alina suplicante címűt 1999-ben fejezte be.
Később többször is elégedetlenségét fejezte ki első két könyvével kapcsolatban, amelyeket egy tanonc művének tartott. Első megjelenésük után nem volt hajlandó újra kiadni őket. Mindkettő bensőséges hangulatú kisregény, de egyébként kevés közös vonásuk van. Vásquez azt mondta, hogy már az Alina suplicante kiadása előtt mély válságba sodorta az ezekkel a művekkel való elégedetlensége. 1999 elején elhagyta Párizst, és egy olyan helyet keresett, ahol megújulhat.Hans Ulrich Obrist. Conversations in Colombia. Bogotá: La oficina del doctor, 2015.
Az ardenneki szezon (1999) 1999 döntő év volt Vasquez számára, mind szakmailag, mind emberileg. Január és szeptember között egy idős házaspár otthonában élt Xhoris közelében, egy kisvárosban, Belgium vallon területén, az Ardennekben. Gyakran hangsúlyozta ennek az időszaknak a fontosságát."Escribimos porque la realidad nos parece imperfecta: Entrevista con Jasper Vervaeke y Rita de Maeseneer". Ciberletras, 23 (2010).
"El mensajero" (A hírnök) című novellája bekerült a Líneas Aéreas című antológiába, amely a 21. század spanyol és latin-amerikai irodalma fő előzményének tekinthető. Olyan regényírók műveit olvasta, akik nagy hatást tesznek majd saját munkásságára, mint Joseph Conrad és Javier Marías, de olyan, a latin-amerikai hagyománytól távol álló novellistákét is, mint Csehov és Alice Munro."Gracias, señora Munro". El Espectador, October 17, 2013. 2001-ben szerzett élményei, találkozásai és megfigyelései szolgáltak következő könyvének, a Los amantes de Todos los Santos (Mindenszentek szerelmesei, 2001) című elbeszélésgyűjteménynek anyagául.
1999 szeptemberében feleségül vette Mariana Montoyát. Barcelonában telepedtek le. Vásquez három okra hivatkozott, amiért ezt a célállomást választotta: a Barcelona és a latin-amerikai boom közötti kapcsolatra, a város nyújtotta lehetőségekre annak, aki a tollából akart megélni, és a nyitott szellemre, amellyel az új latin-amerikai irodalmat Spanyolországban fogadták.
A barcelonai évek (1999-2012) 2000-ben Vásquez szerkesztőként kezdett dolgozni a Lateral című független barcelonai magazinnál, amely 1994 és 2006 között jelent meg. A magazin egy emigráns magyar, Dés Mihály vezetésével olyan feltörekvő írók generációját hozta össze, mint Mathias Énard francia író és Jordi Carrión katalán kultúrkritikus. A chilei író, Roberto Bolaño is kötődött a magazinhoz.
Vásquez a Lateralnál dolgozva egy sor novellát írt a Franciaországban és Belgiumban töltött évek alatt szerzett tapasztalatai alapján. A Los amantes de Todos los Santos 2001 áprilisában jelent meg Kolumbiában; bár jó fogadtatásban részesült, Raymond Carverhez és Jorge Luis Borgeshez való hasonlításokat idézve, a kritikusok meglepődtek azon, hogy egy kolumbiai szerző belga vagy francia szereplőkkel ír könyvet.Miguel Silva. "Los amantes de Todos los Santos". Revista Gatopardo (June 2003). A Spanyolországban megjelent néhány kritika dicsérte a "közép-európai elbeszélő finomságait",Xavi Ayén. "El colombiano Vásquez publica relatos de tono centroeuropeo". La Vanguardia, May 15, 2002. és Borges és Hemingway egyidejű hatását taglalta.Jordi Carrión. "Invitació a la lectura". Avui, September 3, 2001. Ettől kezdve Vásquez a Mindenszentek szerelmeseit az első érett könyvének tekintette.
A Barcelonában töltött első években Vásquez fordítóként is dolgozott. Megbízást kapott John Hersey Hirosima című művének Spanyolországban megjelent első fordítására. 2002-ben, miután elhagyta a Lateralt, a fordításra és az újságírásra koncentrált, mint megélhetési lehetőségekre. Cikkeket és könyvkritikákat írt többek között az El Periódico de Catalunya és az El País számára. Lefordította Victor Hugo Egy halálraítélt utolsó napja és John Dos Passos Journeys Between Wars (Utazások a háborúk között) című művét. 2003-ban Vásquez kiadta El hombre de ninguna parte (Sehol egy ember) című rövid életrajzát Joseph Conradról.
A következő évben kiadta azt a regényt, amelyet ma már az első regényének tekint: Los informantes (Informátorok). A kritikai fogadtatás rendkívüli volt. A regényt Mario Vargas Llosa és Carlos Fuentes is méltatta. A Semana magazin, az egyik legbefolyásosabb kolumbiai kiadvány az 1981 óta megjelent legfontosabb regények közé választotta. Néhány év alatt több mint egy tucat nyelvre fordították le.Maya Jaggi. "A Life in Writing: Juan Gabriel Vásquez". The Guardian, June 25, 2010. Angliában, ahol John Banville támogatta, az Independent Foreign Fiction Prize jelöltje volt. Az Egyesült Államokban 2009-ben történt megjelenése latin-amerikai íróhoz képest szokatlan fogadtatásban részesült. A The New York Timesban Larry Rohter azt írta: "Vasquez karrierje figyelemreméltóan beindult."Larry Rohter. "In 1940s Colombia, Blacklists and 'Enemy Aliens'". The New York Times, August 2, 2009. Jonathan Yardley a The Washington Postban azt írta, hogy "a legjobb irodalmi regény, ami 2005 óta az utamba került."Jonathan Yardley. 'Jonathan Yardley reviews "The Informers" by Juan Gabriel Vásquez'. The Washington Post, August 2, 2009. A regényt Anne McLean fordította angolra, aki később Vásquez összes könyvét lefordította.
2005 szeptemberében Bogotában megszülettek ikerlányai, Martina és Carlota. Vasquez következő regényét, a Costaguana titkos történetét (Historia secreta de Costaguana) nekik ajánlja. A spekulációkra (Joseph Conrad esetleges kolumbiai látogatása az 1870-es években) épülő regény megerősítette Vásquez hírnevét. Párbeszédet teremt Conrad életével és munkásságával, különösen a Nostromo című regényével, valamint a 19. századi kolumbiai történelemmel, különösen a Panama-csatorna építésével. Elbeszélője pikareszk és szarkasztikus hangvételű, állandóan az olvasót szólítja meg, anakronizmusokhoz, túlzásokhoz és valószínűtlenségekhez folyamodik, amikor csak a fonalához illik. Juan Marsé és Enrique Vila-Matas spanyol regényírók szerint Vásquez erőteljes párbeszédet teremt az elbeszélő és az olvasó, valamint a fikció és a történelem között.
A Costaguana titkos története közvetve Vásquez Gabriel García Márquez munkásságához fűződő viszonyát is kommentálja. Erre a kérdésre többször is visszatért, amikor a hatás gondolatát tárgyalta. Egyik cikkében ezt írta: Ez a jog a hagyományok és nyelvek büntetlenül való keveredésére - a kontamináció bátortalan keresésére, a kolumbiai írókat a közelmúltig kínzó, megingatott nemzeti vagy nyelvi lojalitással való szakításra - talán García Márquez nagy öröksége... A Száz év magány olyan könyv, amelyet a végtelenségig lehet csodálni, de amelynek tanításai aligha alkalmazhatók (a bizonyíték az, ami a másolóival történik). Ezért itt megismétlem, amit máshol már mondtam: egyetlen kolumbiai író sem merészelné minimális ambícióval végigjárni azokat az utakat, amelyeket García Márquez művei már bejártak; de egyetlen író sem becsülné alá azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a mű megnyitott előttünk, ha csak minimális józan ésszel rendelkezne...Juan Gabriel Vásquez. "La vieja pregunta". El Espectador, March 20, 2014.
2007-ben Vásquez bekerült a Bogotá39 elnevezésű Hay FesztiválA Hay Festival of Literature & Arts egy éves irodalmi fesztivál, amelyet a walesi Powys megyeii Hay-on-Wye városában tartanak májustól júniusig 10 napon keresztül. projektjébe, amely a 39 év alatti latin-amerikai írók legjelentősebb műveit gyűjtötte össze. Ugyanebben az évben kezdett véleménycikkeket írni az El Espectadornak, a legjelentősebb liberális kolumbiai újságnak. Rovataiban mélyen bírálta Álvaro Uribe kolumbiai és Hugo Chávez venezuelai kormányát. Politikai állásfoglalásai a szabadságot mint legfőbb értéket, valamint a nyitott, világi és liberális társadalmat látszanak védeni: Számomra még mindig fontos, hogy egy regényíró részt vegyen a társadalmi vitában. Egyébként egy filozófusnak is; mindenesetre annak, aki a valóságról erkölcsi szempontból gondolkodik. A politikusok általában nem teszik ezt, legkevésbé az én hazámban. Az olyan társadalmak nagy kortárs vitái, mint az enyém, a kábítószerek legalizálásáról, a melegházasságról, az abortuszról - a politikusok sohasem képesek ezeket a morális viták mezejére vinni, ahol ezeket meg kellene vitatni. Vallási szempontból vitatják meg őket, politikai szempontból vitatják meg (a szó legbanálisabb értelmében). De ritkán próbálják megérteni ezeket a dolgokat az egyének szemszögéből. Kinek ártunk? Kinek az életét tesszük tönkre vagy befolyásoljuk súlyosan egy-egy döntésünkkel? Nem erről beszélnek."Creo en la novela como manera de dialogar con el mundo: Entrevista con Jasper Vervaeke". In Jasper Vervaeke, Juan Gabriel Vásquez: la distorsión deliberada. Antwerp: University of Antwerp, 2015.
Vásquez 2008-ban A torzítás művészete (spanyolul: El arte de la distorsión) címmel irodalmi esszéket közölt. Ugyanebben az évben meghívást kapott a Santa Maddalena Alapítványba,Gregor von Rezzori (született Gregor Arnulph Herbert Hilarius von Rezzori d'Arezzo; 1914. május 13. – 1998. április 23.) osztrák születésű, román, német nyelvű regényíró, valamint színész, újságíró, képzőművész, műkritikus és műgyűjtő tiszteletére 2000-ben hozták létre a Santa Maddalena Alapítványt. az olaszországi Toszkánában található, íróknak szóló elvonulóhelyre. Ott kezdte el írni El ruido de las cosas al caer (A dolgok hangja, amikor leesnek) című regényét.