Blair Erwin Underwood (Tacoma, 1964. augusztus 25. –) Grammy- és Daytime Emmy-díjas amerikai színész.

Legismertebb alakítása Simon Elder az Édes, drága titkaink (2007–2009) és Owen Hall a Quantico (2016–2018) című sorozatokban.

Élete Fiatalkora Tacomában született, Marilyn Ann Scales lakberendező és Frank Eugene Underwood Sr., az Egyesült Államok hadseregének ezredese fiaként. Apja katonai karrierje miatt egész gyermekkorában bázisokon és katonai szállásokon élt az Egyesült Államokban és Stuttgartban. A Petersburg High Schoolba járt Petersburgban. Ezután a Carnegie Mellon School of Drama hallgatója volt Pittsburghben.

Pályafutása Első komolyabb televíziós szerepét a One Life to Live című sorozatban kapta. 1987–1994 között az L.A. Law főszereplője volt. 2004–2005 között a LAX című drámasorozatban Roger De Souzaként tűnt fel. 2007-ben az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály vendégszereplője volt, 2008-ban az In Treatment – A terapeuta első évadjában játszott fontosabb szerepet.

2010–2011-ben egy sci-fi sorozat, Az esemény (televíziós sorozat egyik főszerepét vállalta el, amerikai elnököt alakítva. 2013-ban az Ironside sorozat főszereplője volt, majd 2015–2016-ban A S.H.I.E.L.D. ügynökei epizódjaiban mellékszerepelt. 2019-ben A Central parki ötök'' című bűnügyi drámasorozatban tűnt fel.

Magánélete

1994–2021 között Desiree DaCosta férje volt. 2023. június 24-én feleségül vette Josie Hartot.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1985 Krush Groove Russell Walker 1992 The Second Coming Jézus 1993 Jessie Lee bosszúja Posse Carver seriff 1995 Egy igaz ügy Just Cause Bobby Earl Ferguson Selmeczi Roland 1996 A nagy dobás Set It Off Keith Weston Kálid Artúr 1997 Gattaca Gattaca Génsebész Holl Nándor 1998 Sister I'm Sorry önmaga Deep Impact Deep Impact Mark Simon Szerémi Zoltán 1999 Asunder Chance Williams A kívánság fája The Wishing Tree varázsló 2000 A bevetés szabályai Rules of Engagement Lee százados Welker Gábor 2002 Truth Be Told Harris nyomozó G – Szerelemre ítélve G Chip Hightower Szemből telibe Full Frontal Calvin / Nicholas Galambos Péter 2003 A fehér csóka Malibu's Most Wanted Tom Gibbons Gergely Róbert 2004 Do Geese See God? férfi 2005 The Golden Blaze Gregory Fletcher (hangja) 2006 Ilyen még nem volt Something New Mark Harper Papp Dániel Családi gubancok Madea's Family Reunion Carlos Company Town Tom Wilson 2007 The Hit Hen 2009 Sylvia bonyolult élete Weather Girl időjós 2010 From Cape Town with Love Tennyson Hardwick I Will Follow Evan 2011 Rokonlelkek The Art of Getting By Bill Martinson igazgató Pál András 2012 Woman Thou Art Loosed: On the 7th Day | David Ames

| 2018 | | The After Party| Martin Ellison

| 2019 | | Juanita| önmaga| |- | rowspan="2"| 2020 | | Bad Hair| Amos Bludso

| Valódi szerelem| Really Love| Jerome Richmond

| 2023 | Származás| Origin| Amari

| 2024 | Longlegs – A rém| Longlegs'' William J. Carter

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerep Megjegyzések 1985 Knight Rider Knight Rider Potts 1 epizód Cosby The Cosby Show Mark vendégszerep (1-2. évad) One Life to Live Bobby Blue állandó szerep 1986 Soul Train önmaga 1 epizód 1986–1987 Downtown Terry Corsaro főszerep 1987 Scarecrow and Mrs. King Stillman 1 epizód 21 Jump Street Reginald Brooks 1 epizód 1987–1994 L.A. Law Jonathan Rollins főszerep 1988 Mickey's 60th Birthday Johnathon Rollins tévéfilm 1989 A szép és az okos The Cover Girl and the Cop Horace Bouchet 1990 Murder in Mississippi James Chaney tévéfilm Hőhullám Heat Wave Robert Richardson Rose Parade önmaga műsorvezető 1991 Showtime at the Apollo Szezám utca Sesame Street 1 epizód A Different World Zelmer Collier 1 epizód American Experience Lewis Douglass 1 epizód 1993 Los Angeles utcáin Father & Son: Dangerous Relations Jared Williams 1994 ABC Afterschool Special önmaga 1 epizód 1996 Soul of the Game Jackie Robinson tévéfilm A törvény hevében Mistrial C. Hodges hadnagy tévéfilm Duckman önmaga (hangja) 1 epizód 1996–1997 High Incident Michael Rhoades főszerep 1997 Happily Ever After: Fairy Tales for Every Child Midas király (hangja) 1 epizód 1998 Flóra mama családja Mama Flora's Family Willie 2 epizód 1999 NAACP Image-díj NAACP Image Awards önmaga műsorvezető 2000 Linc's 1 epizód City of Angels Dr. Ben Turner főszerep 2001 Biography önmaga 1 epizód Great Performances narrátor 1 epizód 2002 Inside TV Land önmaga 1 epizód 2003 The Jamie Kennedy Experiment 2 epizód 2003–2004 Szex és New York Sex and the City Dr. Robert Leeds 2004 TV Land's Top Ten önmaga 1 epizód 2004–2005 LAX Roger De Souza főszerep Fatherhood Dr. Arthur Bindlebeep (hangja) főszerep 2005 Half & Half önmaga 1 epizód 2006–2010 Christine kalandjai The New Adventures of Old Christine Daniel Harris 2006 A Hádész-faktor Covert One: The Hades Factor Palmer Addison 2007 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Miles Sennett 1 epizód 2007–2009Édes, drága titkaink Dirty Sexy Money Simon Elder 2008 In Treatment – A terapeuta In Treatment Alex visszatérő szerep (1. évad) 2010–2011 Az esemény The Event Elias Martinez amerikai elnök 2011 Vietnam in HD Charles J. Brown főszerep 2012 Unsung önmaga 1 epizód Who Do You Think You Are? 1 epizód 2012–2013 The Secret Millionaire narrátor főszerep 2013 Thunder and Lightning Fekete Villám (hangja) visszatérő szerep (1. évad) Ironside Robert Ironside főszerep 2014 The Trip to Bountiful Ludie Watts tévéfilm 2015 Jake és Sohaország kalózai Jake and the Never Land Pirates Wraith kapitány (hangja) visszatérő szerep (4. évad) 2015–2016 A S.H.I.E.L.D. ügynökei Agents of S.H.I.E.L.D. Andrew Garner 2016 Against the Odds narrátor főszerep Unsung Hollywood önmaga 1 epizód A férjem védelmében The Good Wife Harry Dargis 1 epizód Szófia hercegnő Sofia the First Sir Jaxon (hangja) 2016–2018 Quantico Quantico Owen Hall főszerep 2016–2019 Az Oroszlán őrség The Lion Guard Makuu (hangja) 2017 Give önmaga 1 epizód 2019 A Central parki ötök When They See Us Bobby Burns 1 epizód Kedves fehér emberek Dear White People Moses Brown professzor visszatérő szerep (3. évad) 2020 Madam C. J. Walker: az önerejéből lett milliomos Self Made Charles James Walker főszerep Your Honor Roland Carter 1 epizód 2021 Independent Lens narrátor 1 epizód American Crime Story Impeachment: American Crime Story Vernon Jordan visszatérő szerep Love Life Leon Hines 1 epizód 2023 Black Pop: Celebrating the Power of Black Culture önmaga visszatérő szerep See It Loud: The History of Black Television Fojtogatva Smothered David 4 epizód 2024 Elsbeth – New York védelmében Elsbeth Cliff McGrath 1 epizód Három nő Three Women Richard 10 epizód 2026– Doc Ben Grant főszerep (3. évad)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Tacomaiak (Washington) Kategória:Grammy-díjas zenészek