A Romengo oláh cigány zenét játszó együttes, a roma folk képviselője.

Története Lakatos Mónika (ének) és Rostás „Mazsi” Mihály (gitár) közösen léptek fel a Holdvilág Színházban. Az 1996-os Ki mit tud?-on is együtt szerepeltek, a népdal kategóriában Mónika győzött.

1999-ben a Romano Drom együtteshez csatlakoztak, majd 2004-ben megalakították saját együttesüket, mely a nagyecsedi oláh cigány hagyományon alapuló zenét játssza. A saját szerzeményeik és a feldolgozásaik is ezt követik. Lakatos Mónika egyedi hangjának és énekének, valamint a hangszeres és stiláris sokféleségüknek köszönhető sikerességük. Hagyományos hangszereket is használnak (kanál, kanna és teknő), új hangzásoktól sem idegenkednek.

Koncerteztek India (Sufi Sutra) Malajzia (Rainforest World Music Festiva) Dél-Korea (Sori Festival) és Mexikó (Cervantino Festival) mellett Európa több, mint 25 országban. 15. évfordíulójukat 2019-ben Dél-Amerikában ünnepelték. Ecuadorban, Kolumbiában és Peruban is koncerteztek.

Tagok Lakatos Mónika ­– ének, vokál Rostás Mihály „Mazsi” – gitár, ének, vokál, tambura, szájbőgő Lakatos János „Guszti” – kanna, szájbőgő, ének Balogh Tibor – teknő, kanál, ritmushangszerek, szájbőgő, ének Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, ének Novák Csaba – nagybőgő

Lemezek Két albumuk (Kétháné, Nagyecsed-Budapest) bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé. Kétháné (2010) Nagyecsed-Budapest (2014)Dresch Mihály szaxofonos és Juan De Lerida flamenco gitáros játéka is hallható az albumon. Folk utca (2021)

Jegyzetek

Források Romengo együttes PORT.hu Romengo Halmos Béla Program Zenék a nagyvilágból – Romengo & Mónika Lakatos: Folk utca – világzenéről szubjektíven 309/1 Ekultura.hu, 2022. január 7. Romengo Apple Music

További információk A Romengo együttes Facebook-oldala Romengo YouTube

Kategória:Cigány zene