Pelin Esmer (Isztambul, 1972. május 3. –) török rendező, forgatókönyvíró, producer és filmvágó. A független Sinefilm filmstúdió alapítója. A rangos nemzetközi fesztiválokon bemutatott dokumentum- és játékfilmek szerzője számos díjat és kitüntetést kapott a munkáiért. Műveiben morális kérdésekkel foglalkozik, a kortárs Törökország társadalmi körképébe diszkréten illeszkedő egyének intim történeteire fókuszálva.

Élete Antropológiát tanult az isztambuli Boğaziçi Egyetem társadalomtudományi tanszékén. Első rövid dokumentumfilmjét, a Koleksiyoncu-t (A gyűjtő) a nagybátyjáról, Mithat Esmerről készítette, aki egyben első fikciós játékának, a 10-től 11-ig (2009) főszereplője is. 2005-ös munkáját, az Oyun-t Arslanköyben forgatták, és parasztnők egy csoportjának erőfeszítéseit dokumentálja, akik életükből színdarabot készítenek. 2012-es filmje, az Gozetleme Kulesi (Őrtorony) öt díjat kapott, köztük a legjobb rendező díjat az Adana Golden Boll Filmfesztiválon.

Stílusa Pelin Esmer moziját erősen befolyásolta az a dokumentumfilm-konvenció, amellyel pályafutása elején dolgozott. Korai stílusában Yavuz Özkan erős realizmusa és Jeanne Finley minimalizmusa ihlette meg. Dokumentarista hatások is láthatók a török rendező játékalkotásaiban, akinek stílusát gyakran a dokumentarizmus és a fikció összefonódása összefüggésében írják le.

Filmográfia Koleksiyoncu / A gyűjtő (dokumentumfilm, 2002) Oyun / A játék dokumentumfilm, 2005) 11'e 10 cal / 10-től 11-ig (2009) Gozetleme Kulesi / Őrtorony (2012) İşe Yarar Bir Şey / Valami hasznos (2017) Lear királynő (dokumentumfilm, 2019)

Elismerései, díjai Yilmaz Güney-díj a 2006-os Adana Golden Boll Filmfesztiválon (Oyun) A legjobb film a fekete-tengeri régióból 2006 (Oyun) A legjobb film és a legjobb forgatókönyv a 2009-es Adana Golden Boll Filmfesztiválon (10-től 11-ig) A közel-keleti régió legjobb fiatal filmrendezője az Abu Dhabi Közel-Kelet Filmfesztiválon 2009-ben (10-től 11-ig)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Pelin Esmer Filmweb

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Isztambuliak Kategória:Élő személyek Kategória:Török nők Kategória:Török filmrendezők Kategória:Török forgatókönyvírók