Apáthy István (Eichstätt, 1945. november 21. –) Széchenyi-díjas magyar villamosmérnök. Az első magyar űrelektronikai berendezés egyik fejlesztője, az első kelet-európai mikroprocesszoros űreszköz főkonstruktőre. Az ő vezetésével, illetve részvételével készültek töltött részecske energia-spektrométerek a VEGA és Rosetta üstökös-szondákra és a Fobosz Mars-szondákra. A második generációs „Pille” dózismérő rendszer főkonstruktőre (Mir űrállomás, Nemzetközi Űrállomás).

Életpályája Apáthy István 1945-ben született a bajorországi Eichstättben. 1969-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd 1994-ben a FEANI-tól kapott Európai Mérnök diplomát.

A Műszaki Egyetem befejezése után két évig a Távközlési Kutató Intézetben, majd az MTA KFKI-ba dolgozott, az Atomenergia Kutatóintézet kutatója, főtanácsos, az Űrdozimetriai kutatócsoport vezetője. Az Atomenergia Kutatóintézet kutatója, főtanácsos, az Űrdozimetriai kutatócsoport vezetője.

1985-től 1989-ig mint vendégkutató dolgozott a Max Planck Institut für Aeronomie-ban. Szakterülete: az elektronikai mérőműszerek fejlesztése űreszközök fedélzetére.

Apáthy István az első magyar űrelektronikai berendezés egyik fejlesztője és egyúttal az első kelet-európai mikroprocesszoros űreszköz főkonstruktőre. Az ő részvételével készültek töltött részecske energia-spektrométerek a VEGA és Rosetta üstökös-szondákra és a Fobosz Mars-szondákra. A második generációs „Pille” dózismérő rendszer főkonstruktőre (Mir űrállomás, Nemzetközi Űrállomás).

A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjának külső műszaki szakértője.

Több mint 100 cikke jelent meg, melyeknek szerzője vagy társszerzője.

Kitüntetései, díjai Munkásságáért több kitüntetésben részesült: Nagy Ernő emlékérem (1982) A Magyar Népköztársaság Állami Díja (1986) MTESZ Díj (2003) Bay Zoltán emlékérem (2005) Gábor Dénes-díj (2008) Széchenyi-díj (2015)

Tagságai A Magyar Asztronautikai Társaság elnökségi tagja A Magyar Mérnökakadémia tagja Az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja Az AEKI Tudományos Tanácsának tagja Az International Academy of Astronautics levelező tagja.

Jegyzetek

Források Informatikatörténeti Fórum:[https://itf.njszt.hu/szemely/apathy-istvanG Fejezetek a magyar űrkutatás történetéből: Életrajz Apáthy István

Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar villamosmérnökök Kategória:Széchenyi-díjasok