Joseph Herbert Maddock (East Jordan, Michigan, 1877. július 11. – Salt Lake City, Utah, 1943. november 10.) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, valamint rekorder kalapácsvető.
Sportolóként Az Albioni Főiskolán Chester Brewer csapatának tackle-je volt; eredményes játéka miatt Fielding H. Yost 1901-ben a Michigan Wolverineshez csábította, ahol 1902–1903-ban a „percenkénti pontszerzők” játékosa volt. Ugyan linemanként játszott, de rövid ráfutásoknál is szerepe volt: a The New York Times cikke szerint „a nagy Joe Maddockot, az erős jobb tackle-t az első touchdownoknál küldték játékba, amikor néhány yard ráfutásra volt szükség”. Yost szerint Maddock feltartásához az ellenfél három-négy játékosa is szükséges volt.
A Wisconsin Badgers elleni 1903-as, 16–0-ra végződő játékon Maddock négy pozícióban játszott; a mérkőzésről az egyik újság a következőt írta
1902-ben és 1903-ban (utóbbi évben egyöntetű szavazatokkal) elnyerte az All-Western elismerést.
Maddock birkózóbajnok és a Michigan Wolverines atlétikacsapatának tagja is volt. 1903-ban 43 méterrel megdöntötte a Western Intercollegiate kalapácsvető rekordját.
Edzőként Később a Utahi Egyetem és az Oregoni Egyetem edzője lett. 1904-ben egykori edzője, Brewer javaslatára a Utah Utes amerikaifutball-, atlétika- és kosárlabdaedzőjeként alkalmazták; az év szeptemberében egy Salt Lake City-beli újság azt írta, egy „Yost-stílusú” stratégiát remélnek:
1904–1909-ig tartó pályafutása végén eredménye 36–9–1 volt. Egy 1905-ös újságcikk szerint ő testesítette meg az egyetem „minden jóságát”:
A Utahi Egyetemen Maddocknak dalt is írtak. Egykori játékosának visszaemlékezése szerint mindig azt mondta, hogy „backek – tartsátok fel térdeiteket és könyökeiteket; és sorfal – ereszkedjetek mélyebbre és mélyebbre akkor is, ha orrotok eléri a füvet”.
1910-ben Idaho államba költözött, majd később az Idaho Falls-i amerikaifutball-csapat edzője lett.
1920–1921-ben Yost helyetteseként tért vissza. Később az Idaho Falls-i Középiskola önkéntes edzője lett, majd Yost javaslatára az Oregon Webfoots amerikaifutball-vezetőedzőjeként alkalmazták, ahol 1925 januárjában lemondott, mert az egyetem teljes munkaidős részvételt várt volna el, azonban Maddocknak Idahóban három vállalkozása is volt.
Hét éve alatt egy vesztes szezonja sem volt.
1934 után 1934-ig az Idaho Falls-i Középiskola edzője volt, majd 1943-as haláláig a kiskereskedelemben dolgozott.
1943. november 11-én hunyt el tüdőbetegségben egy Salt Lake City-beli kórházban. Feleségével, Bennetiával egy fiuk, Joe Jr. született.
Eredményei vezetőedzőként Szezon Eredmény HelyezésÖsszesítettKonferencia Utah Utes (Független) 1904 7–1 – – 1905 6–2 – – 1906 4–1 – – 1907 4–2 – – 1908 3–2–1 – – 1909 4–1 – – Eredmény: 28–9–1 – Oregon Webfoots (Pacific Coast Conference) 1924 4–3–2 2–2–1 6. Eredmény: 4–3–2 2–2–1 –Összesen:32–12–3 –
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Az Oregon Ducks amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Amerikai atléták Kategória:Michiganiek Kategória:Utahiak Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek