Az Égi madár 2011-ben bemutatott magyar filmdráma, melyet Vitézy László rendezett Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján.

Rövid történet Panni és Miska régen szerelmesek voltak, de nem maradhatnak együtt, és Panni rövidesen hozzá is megy jóval tehetősebb kérőjéhez, a nagygazda Komáromihoz. A házasságban azonban csak fuldoklik: új családja lenézi, mint ahogy ő sem tud felnézni urára, ráadásul egykori leánypajtásai is magára hagyják, ház körüli alkalmazottnak sem akar állni közülük egyik sem. Egy alkalommal Miska váratlanul visszatér, de Panni kimérten fogadja, sőt nemcsak hogy elhárítja, de férjének is beszámol a közeledéséről. Miután azonban Komáromi „férfiatlanul” semmit sem tesz a kihívóval szemben, csak másokkal dobatja ki a bálból, az asszony örökre meggyűlöli. Így amikor Miskával újra találkoznak, immár ő az, aki nem engedi, hogy a legény egyedül induljon vissza Pestre…

Közreműködők Szereplők Tenki Réka – Panni Gáspár Sándor – Komáromi, nagygazda Csányi Sándor – Miska Szirtes Ági – Panni anyja Reviczky Gábor – Panni apja Gáspár Tibor – Komáromi testvére Radó Denise – Sógornő Nagy Mari – Kati néni Andrádi Zsanett – Mari Szarvas József – Kocsis Székely B. Miklós - Elbeszélő/Öreg napszámos Vidnyánszky Attila – Fiatal napszámos Eperjes Károly – Bíró Tamási Zoltán – Tanító Ujlaky Dénes – Nagygazda Galkó Balázs – Nagygazda Szalma Tamás – Nagygazda Kerényi Imre – Nagygazda Oberfrank Pál – Pénztáros

Alkotók Rendező: Vitézy László Író: Móricz Zsigmond Forgatókönyvíró: Sz. Szabó István, Vitézy László Operatőr: Papp Ferenc, Markert Károly Producer: Kálomista Gábor

Jegyzetek

Források

Kategória:2011 filmjei Kategória:Magyar romantikus filmek Kategória:Magyar filmdrámák