Keszthelyi Zsolt (Baja, 1963Krassó, i. m./1964 – ) angol–francia szakos tanár, magyarországi rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak egyik polgári (helyesebben: plebejus demokrata) ellenállója, akire az ún. „demokratikus ellenzék” köreiből az 1980-as évek legsúlyosabb börtönbüntetését mérte a Kádár-rezsim.

Élete A bajai III. Béla Gimnáziumban tanult és érettségizett. Szegeden a JATÉ-n, majd Budapesten az ELTE-n folytatott angol- és francia szakos tanulmányokat.A JATÉ-n kötött barátságot Hörcher Ferenccel, Novák Györggyel, részt vett Samu Attila diákszínkör-szervező ellenzéki előadóestjén. Bárdi Nándorrral megkíséreltek magyar nyelvű könyveket csempészni Erdélybe, de a finánc lecsapott rájuk, és leszállítottak a két szegedi egyetemistát a határon a vonatról, nem engedték be őket Romániába. Az ELTE-n csatlakozott Csirpák Géza (szovjet állampolgárságú) széles történelmi érdeklődésű hallgatótársa kezdeményezésére megalakuló közép-európai diákkörhöz és kiadványt szerkesztettek és adtak ki KISZ-engedéllyel és pénzen Tiszavirág címmel. E kör előadásai vonzották a nem ottani hallgató Rusai Lászlót és Talata Józsefet, akikkel a Tiszavirág öncenzúrája miatt egy új kört, a Vox Humana Kört, és - Talata József névadását lelkesen elfogadva - Égtájak Között címen új lapot alapítottak, amelyet a KISZ-cenzúra alól úgy vontak ki, hogy Bartók Gyula közvetítésével Nagy Jenőtől elsajátították a szamizdat-lapok akkori nyomdatechnikáját (szitanyomás). 1980-as évek közepétől így lett „szamizdatos”, azaz szabadsajtós, s kezdett foglalkozni politikai okokból tiltott sajtótermékek (Égtájak között, Pofon, Magyarság, Bibó-hézagpótló) folyóiratok, kiadványok szerkesztésével, megjelentetésével. 1986 március 15-én diáktársaival együtt aláírásokat és támogatásokat gyűjtöttek a szabadsajtós Nagy Jenőnek, amikor a titkosrendőrség elhurcolta Diószegi Olgát, amikor a gyülekező tömegben aláírásokat gyűjtött. Az ünneplő tömeg egyszerre rendszerellenes tüntetés jellegét kezdte ölteni – délután ülősztrájkoltak Rusai Lászlóval a budai Batthyány téren, majd az esti órákban meginduló második ünnepi vonulásban is részt vett, és ott volt a tömegben, amikor a rendőrség csapdába fogta a Lánchídon a vonuló tömeget, ott sokakat levertek; ezt az eseményt a sajtó „második lánchídi csata”-ként szereti emlegetni, Dékány István dokumentumfilmje is feldolgozta az eseménysort, amelyben az egykori résztvevők nyilatkozatai, személyes visszaemlékezései láthatók, hallhatók. 1986-ban Lados Balázs szegedi egyetemi hallgatóval és Németh Zsolttal kb. 800–900 aláírást gyűjtöttek egy XIII. MSZMP-kongresszushoz intézett petícióhoz, melyben a külhoni magyarság érdekében szólaltak fel. Ladossal és Perlaki Tamással a lánchídi – polgárverő – csata üldözöttjeinek védelmére mozgalmat hirdettek Március 15. Polgárjogi Mozgalom néven. Keszthelyi és 4 aláírótársa szabad választások kiírására szólította föl az Elnöki Tanácsot. 1987 februárjában a rendőrség házkutatást tartott nála, és újságjainak példányait elkobozták.

Nem sokkal ezt követően hívták be a katonai szolgálatra. Ekkor került a közérdeklődésbe személye. Keszthelyi ugyanis megtagadta a fegyveres katonai szolgálatot. (Lengyelországban találkozott W. Maziarski volt szolgálatmegtagadóval.) Erre Magyarországon korábban is volt példa lelkiismereti okokból,Például a magyarországi Jehova tanúi, és a Bulányi György piarista szerzetes nevéhez köthető Bokor vallási közösség kispapjai részéről. (Vö.: Keresztes, i. m.) azonban Keszthelyi politikai okokból döntött így, és ezt egy nyilatkozatban be is küldte (katonakönyvének visszaküldésével egyetemben) a katonaságnak. Tettéért 1987. február 25-én letartóztatták, és – a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet épületében működő katonai bíróságonKüzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 18:34 nyilvános tárgyalást követőenKeresztes, i. m.Tárgyalására ugyanakkor nem engedték többek között Konrád György, Gadó Györgyöt, Solt Ottiliát és az Amnesty International erre az alkalomra hazánkba látogató képviselőjét sem. (Vö.: Szolgálatmegtagadók bíróság előtt In: Pesti Hírlap, 1990. május 15.) Így járt a korábban Keszthelyihez hasonlóan, politikai okokból hadkötelezettséget megtagadó Kiszely Károly is. (Keresztes, i. m.) – három év börtönre ítélték, amelyet végül két és fél évre enyhítettek. Hányattatásait fokozta, hogy akadályozták a látogatását,Küzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 22:17 börtönből börtönbe szállították, nem került az úgynevezett politikai foglyok közé, az ismerőseitől küldött leveleket szándékosan nem kaphatta meg. Legsúlyosabb atrocitások a hírhedt Márianosztrai Fegyház és Börtönben érték, ahol – börtönőreinek tudtával – köztörvényes bűnözők súlyosan ököllel bántalmazták.Küzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 17:06 Az Amnesty International 1988 áprilisában politikai fogolynak nyilvánították.Sára, i. m. a Szabad Európa Rádióban Krassó György jelentetett meg híradásokat róla – aki letartóztatása előtti napon még személyesen felhívta Londonból telefonon Keszthelyit a főbérlő telefonján (akkor még nem léteztek Magyarországon mobiltelefonok).

Letartóztatása után azonban hamarosan megalakult a Keszthelyi Zsolt Bizottság (tagja volt Nagy Jenő és Tamás Gáspár Miklós közéleti személyiségek), kiszabadulásáért Magyarországon, de Lengyelországban is tüntetések zajlottak.

Keszthelyi Zsoltot végül – nem méltányolva az ártatlansága miatt a kedvezménytárgyaláson tett ellenvetését, ún. 1/4 kedvezménnyel – 1989. januárjában helyezték szabadlábra Márianosztrán.Küzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 22:54 Ha érvényesíthette volna akaratát, abban az esetben 1989. júniusában is még rács mögött lett volna, onnét kellett volna néznie Rácz Sándor június 16-i ünnepi beszédét (ha ilyet elítélteknek egyáltalán engedtek volna látni). Januári szabadulásakor a börtön előtt a Vox Humana kör tagjai várták, de semmiféle sajtójelenlét nem volt akkor és ott. A politikai életben (beleértve a magyarországi rendszerváltás eseményeit) aktívan részt vett. Eleinte a Krassó György és Nagy Jenő által alapított Magyar Október Párt alapító tagjaként, amely pártból öt hónap után kilépett, de még 1989 szeptemberében megalakította a Szabad Parlamentért Mozgalmat, amelyet máig is létezőnek tekint. Volt katonai szolgálatmegtagadó társaival körré szerveződtek, de az utolsó kádárista kormány már gondot fordított arra, hogy büntetett előéletüket eltörölte. Megjegyzés: Teljesen hamis és marginalizáló szándékokat szolgáló az a híresztelés, hogy „megkínzásai után teljesen visszavonult”.Küzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 23:07 Neve az események után lassan újra a nem hivatalos nyilvánosságban fordult csak elő, az úgynevezett gengszterváltó – vagy ha tetszik, „rendszerváltó” – sajtó hivatalos (idézőjelesen mérvadó) híradásainak és híradóinak szintjén obligát feledésbe merült, neve nemkívánatos az új transzbolseviki potentátoknakKüzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen, 17:08. Írásai megjelentek a Hunniában, Siklósi András (Szittya) lapjában, Zas Lóránt Magyarok Vasárnapja c. lapjában, a Király B. Izabella-féle Kötött Kévében. Részt vett a Nemzetgyűlés Akadémiájának előadásán, majd ott volt a Mogyoróhegyi 108 Pontot kihirdető rendezvényen. Részt vett a Turul Szövetség és a Pajzs Párt megalakításában. Alapító tagja volt a Lelkiismeret ’88-nak, amelyből 2023-ban kilépett. 1990-ben feleségül vette a nála 8 évvel idősebb, akkor hatgyermekes Császy Annamáriát. A jó kapcsolatokkal rendelkező anyósa saját lányával együtt alaptalan váddal elítéltette, de a pert újratárgyalás után a vádlottak nyerték, kimondták ártatlanságukat. 1990 után 3 dunántúli város gimnáziumában tanított. 1995-ben házasságuk felbontatott. 1996. X. 23-án MSZP-ellenes egyszemélyes néma tiltakozást tartott, amikor MSZP-s polgármesterrel együttműködve avattak ’56-os emlékművet Baján, a Déri-kertben. Ezután a 3 gyerekes apát, angolnyelv-tanárt hívatta katolikus igazgatója, és közölte, hogy nem szerződteti a következő tanévre. 1996-tól szerkesztette dr. Lemhényi Zoltán UNY NGO-s kiadványait, nyílt leveleit (pl. Trianon újratárgyaltatása, egy jóga-zarándokútvonal és egy csillebérci világbékeegyetem, ill. egy zsenivilágbajnokság, a drogkereskedelem beszüntetése és az 1945 előtti hivatalnokok, továbbá a nem behódoló ügyvédek üldöztetése befejezésének és rehabilitálásuk ügyében. Az UNY NGO sajtókonferenciáin megjelentek közismert személyiségek is: Nagy Jenő, dr. Zétényi Zsolt, dr. Grespik László, Kállai Eszter, Maczó János, egy akkori államtitkár, Pákh Tibor.) A választójog törvény diszkriminációs jellege miatt megsemmisítési indítvannyal élt állampolgári jogon az Alkotmánybírósaghoz, amely 5 év tanakodas után elutasította azt. Medgyessy Péter ügynökmúltja miatt levélben kérte a köztársasági elnököt, ne nevezze ki. Horn Gyula pufajkás megtorló tettei miatt nyílt levélben bűnvádi eljárást sürgetett. 2021-ben nyílt levélben kérte, prof. dr. Bardócz Zsuzsa felhívásához csatlakozva a kormányt, Ádert és az MTA-t, hogy szüntessék be a szerinte megtévesztő „védőoltás” szóhasználat, hiszen véleménye szerint csak kísérleti anyagot akartak az emberekbe és gyerekekbe oltani. 2024–25: a Gurabiné–Bene-mozgalom támogatója.

Jegyzetek

Források Keresztes Bence: „A hadköteles az infantilis dac állapotában van”. Keszthelyi Zsolt politikai okokra hivatkozva tagadta meg a sorkatonai szolgálatot. Tárgyalását harminchat éve, 1987. április 27-én tartották. De miért épp rajta statuált példát a kádári hatalom? In: Magyar Hang, 2023. május 5-11., 3. o. Krassó György: Keszthelyi Zsolt börtönben (MTI híradás), 1989 → elektronikus elérhetőség: boldogsag.net Sára László: A tények, az emberi jogok és a pszichológusok felelőssége In: Kapu, 1989. december (2. évfolyam, 12. szám)

Egyéb irodalom Orosz István: A polgári engedetlenség etikájáról, In: Holmi, 1990. 7. szám, 783. o.

Videófelvételek Küzdelem a gulyáskommunizmus mítosza ellen – M5 História – Youtube.com, Közzététel: 2024. május 11.

Kapcsolódó szócikkek Jogsértések magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar angoltanárok Kategória:Magyar franciatanárok Kategória:Bebörtönzött személyek Kategória:Politikai foglyok Kategória:Bajaiak