bélyegkép|jobbra|Aquinói Szent Tamás, akinek tanítása a neotomizmus fő hivatkozási pontja. A neotomizmus vagy újtomizmus Aquinói Szent Tamás filozófiai és teológiai tanításának 19.–20. századi katolikus megújítása. A neotomizmus a tágabb értelemben vett neoskolasztika legjelentősebb irányzata: a középkori skolasztika örökségét nem egyszerűen ismételni, hanem a modern filozófiai, természettudományos és társadalmi kérdések között újraértelmezni kívánta.Magyar Katolikus Lexikon: „neotomizmus”. https://lexikon.katolikus.hu/N/neotomizmus.html
A mozgalom döntő egyházi ösztönzést XIII. Leó pápa Aeterni Patris kezdetű, 1879. augusztus 4-én kiadott enciklikájától kapott, amely a keresztény filozófia helyreállítását sürgette Aquinói Szent Tamás szellemében.XIII. Leó: Aeterni Patris, 1879. augusztus 4. https://www.vatican.va/content/leo-xiii/en/encyclicals/documents/hf_l-xiii_enc_04081879_aeterni-patris.html A neotomizmus ezután a katolikus filozófiai és teológiai oktatás egyik kiemelten ajánlott, sok intézményben meghatározó irányzata lett. Nem azonos azonban a katolikus gondolkodás egészével, és nem jelenti azt, hogy a katolikus egyház minden korban kizárólag egyetlen filozófiai rendszert tekintett volna megengedettnek. II. János Pál pápa Fides et Ratio enciklikája szerint az Egyház nem saját filozófiai rendszert állít, de Szent Tamást következetesen a gondolkodás mesterének és a teológiai munka mintájának ajánlja.II. János Pál: Fides et Ratio, 1998. szeptember 14., 43. https://www.vatican.va/content/john-paul-ii/en/encyclicals/documents/hf_jp-ii_enc_14091998_fides-et-ratio.html
Elnevezése és viszonya a neoskolasztikához
A neotomizmus szó az „új” jelentésű görög-latin neo- előtagból és a tomizmus kifejezésből áll. A tomizmus Aquinói Szent Tamás tanításának követését jelenti; a neotomizmus ennek újkori, főként 19–20. századi megújítását jelöli. Magyarul az újtomizmus alak is használatos.
A neoskolasztika vagy újskolasztika tágabb fogalom. Ide tartozhatnak nemcsak tomista, hanem skotista, suáreziánus, ágostoni vagy más skolasztikus ihletésű irányok is. A neotomizmus azért vált a neoskolasztika legfontosabb ágává, mert XIII. Leó enciklikája Szent Tamás művét jelölte meg a keresztény filozófiai megújulás kiváltságos mintájaként. A két kifejezést ezért gyakran egymás helyett használták, de szigorú értelemben a neoskolasztika szélesebb, a neotomizmus szűkebb jelentésű.Maurice De Wulf: „Neo-Scholasticism”, The Catholic Encyclopedia, 1911. https://www.newadvent.org/cathen/10746a.htm
A neotomizmuson belül is többféle értelmezés alakult ki. Egyes szerzők a skolasztikus kézikönyvek pontos fogalmi rendjét, mások Szent Tamás saját szövegeinek történeti kutatását, megint mások a modern filozófiával — különösen Kanttal, a fenomenológiával, az egzisztencializmussal vagy az analitikus filozófiával — folytatott párbeszédet hangsúlyozták.
Előzményei
A középkori skolasztika nem tűnt el teljesen a reneszánsz, a reformáció és az újkori filozófia megjelenése után sem. A domonkos rendben és több katolikus egyetemen tovább élt a tomista iskolahagyomány, a 16–17. században pedig a második skolasztika — különösen a salamancai iskola — jelentős filozófiai, teológiai, jogi és gazdaságetikai munkát végzett. A modern kor elején azonban René Descartes, Baruch Spinoza, Gottfried Wilhelm Leibniz, John Locke, majd David Hume, Immanuel Kant és Georg Wilhelm Friedrich Hegel rendszerei új kérdésfeltevéseket hoztak. A skolasztikus filozófia sok helyen elveszítette korábbi oktatási és kulturális súlyát.
A 18–19. század katolikus gondolkodói előtt kettős feladat állt. Egyrészt válaszolniuk kellett a felvilágosodás, az idealizmus, a pozitivizmus, a materializmus, a szekularizáció és a valláskritika kihívásaira. Másrészt meg kellett találniuk annak módját, hogy a skolasztika ne puszta történeti emlékként, hanem élő filozófiai módszerként szólaljon meg. A neotomizmus alapgondolata az volt, hogy Szent Tamás metafizikája nem csupán középkori rendszer, hanem olyan fogalmi eszköztár, amely képes a lét, az igazság, az ember, Isten és az erkölcsi rend kérdéseit modern környezetben is tárgyalni.
A 19. századi előkészítők közé tartozott Gaetano Sanseverino, Matteo Liberatore, Tommaso Maria Zigliara, Giuseppe Pecci, Joseph Kleutgen, Albert Stöckl és Mathias Joseph Scheeben. A magyar katolikus lexikoni hagyomány különösen hangsúlyozza, hogy a neotomizmus a modern természettudományos és filozófiai eredményeket is Szent Tamás szellemében kívánta értékelni, nem pedig egyszerűen elutasítani.
XIII. Leó és az Aeterni Patris
A neotomizmus intézményes történetében fordulópont volt XIII. Leó Aeterni Patris enciklikája. A dokumentum a keresztény filozófia megújítását sürgette, és Szent Tamást a skolasztikus mesterek között kiváltképpen kiemelte. Az enciklika nem pusztán egy régi tankönyvi rendszer visszahozását kívánta, hanem azt, hogy a katolikus filozófia a hitet és az észt egymással összhangban, metafizikai alapossággal művelje.XIII. Leó: Aeterni Patris. https://www.vatican.va/content/leo-xiii/en/encyclicals/documents/hf_l-xiii_enc_04081879_aeterni-patris.html
XIII. Leó 1879-ben létrehozta a Pápai Szent Tamás Akadémiát, és ösztönözte Aquinói Szent Tamás műveinek kritikai kiadását, az úgynevezett leoninus kiadást. Rómában, Louvainben, Milánóban, Fribourgban, Párizsban, később Lavalban, Washingtonban és más központokban külön intézmények, folyóiratok és egyetemi műhelyek alakultak ki a tomista és neoskolasztikus kutatás támogatására.
Kiemelkedő jelentőségű volt a leuveni Institut supérieur de philosophie, amelyet Désiré-Joseph Mercier vezetésével szerveztek meg. A leuveni iskola a tomista alapokat történeti kutatással, természettudományos tájékozódással és ismeretelméleti kérdésekkel kapcsolta össze. A neoskolasztikus és neotomista mozgalom folyóiratai közé tartozott a Revue néo-scolastique de philosophie, a Revue Thomiste, a Divus Thomas, a Rivista di Filosofia Neo-Scolastica, a Philosophisches Jahrbuch és a magyar Bölcseleti Folyóirat.
A pápai és egyházi recepció
XIII. Leó után több pápa is megerősítette Szent Tamás tanításának jelentőségét. X. Piusz pápa 1914-ben Doctoris Angelici kezdetű motu propriójában a katolikus bölcseleti oktatás számára hangsúlyozta Aquinói Szent Tamás alapelveinek fontosságát. Ugyanebben az évben a Szent Tanulmányi Kongregáció jóváhagyta a híres huszonnégy tomista tételt, amelyek a tomista metafizika, természetfilozófia, lélektan és természetes teológia főbb pontjait foglalták össze.Sacra Studiorum Congregatio: Postquam sanctissimus, 1914. július 27.; a 24 tomista tétel latin és angol szövege: https://franciscan-archive.org/thomas/24theses.html
A 24 tétel főbb témái közé tartozik a lehetőség (potentia) és a megvalósultság (actus) megkülönböztetése, Isten mint tiszta valósultság, a teremtményekben a lényeg és a lét valós különbsége, a lét analógiája, a szubsztancia és járulék tana, az anyag és forma összetétele, az emberi lélek szellemi és halhatatlan természete, valamint Isten létének a teremtményekből kiinduló bizonyíthatósága. E tételeket sok katolikus iskolában a tomista filozófiai képzés tömör összefoglalásaként használták.
XI. Piusz pápa Studiorum Ducem enciklikája és egyetemi rendelkezései, valamint XII. Piusz pápa Humani generis enciklikája továbbra is nagyra értékelték Szent Tamás módszerét és tanítását. A második vatikáni zsinat nem szüntette meg Szent Tamás jelentőségét: az Optatam Totius 16. pontja szerint a teológiai képzésben a növendékeket Szent Tamás vezetésével kell megtanítani arra, hogy spekulatív módon mélyedjenek el az üdvösség misztériumaiban és lássák meg összefüggéseiket.II. Vatikáni Zsinat: Optatam Totius, 16. https://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_decree_19651028_optatam-totius_en.html
A zsinat utáni katolikus gondolkodásban a neotomizmus korábbi, szemináriumi kézikönyvekre épülő dominanciája jelentősen csökkent, de Szent Tamás kiemelt szerepe nem szűnt meg. II. János Pál Fides et Ratio enciklikája újra hangsúlyozta, hogy az Egyház mindig is javasolta Szent Tamást mint a gondolkodás mesterét és a teológia helyes művelésének példáját.II. János Pál: Fides et Ratio, 43. https://www.vatican.va/content/john-paul-ii/en/encyclicals/documents/hf_jp-ii_enc_14091998_fides-et-ratio.html
Főbb filozófiai tanai
A neotomizmus közös alapja a metafizikai realizmus: a valóság nem az emberi tudat terméke, hanem az értelem által megismerhető rend. Az ember megismerése érzéki tapasztalatból indul ki, de az értelem képes a dolgok lényegének általános megragadására. Ebből következik, hogy az igazság nem puszta szubjektív meggyőződés, hanem az értelem és a valóság megfelelése.
Lét, lényeg, valósultság és lehetőség
A neotomista metafizika egyik alaptétele, hogy a teremtett dolgokban különbség van aközött, hogy valami mi, és aközött, hogy van. Az első a lényeg, a második a lét vagy létezés. A teremtmények létüket kapják, ezért nem azonosak saját létükkel. Isten viszont a tomista hagyomány szerint nem csupán egy létező a többi között, hanem maga a magában fennálló lét: ipsum esse subsistens.
Ezzel kapcsolódik össze a valósultság és lehetőség tana. Ami változik, az valamiből valamivé lesz: valamilyen lehetőség valósággá válik benne. Istenben nincs ilyen lehetőségből valósultságba való átmenet, mert ő tiszta valósultság. Ez a gondolat a neotomista istenérvek, a teremtéstan és az okságtan alapja.
A lét analógiája
A tomista és neotomista gondolkodás szerint a „létező” szó nem pontosan ugyanabban az értelemben áll Istenről és a teremtményekről, de nem is teljesen más értelemben. A lét fogalma analóg: a teremtmények valóban léteznek, de létük részesedett és függő; Isten léte önmagától való és teremtetlen. Az analógia teszi lehetővé, hogy az emberi értelem a látható világ alapján valós, bár nem kimerítő állításokat tegyen Istenről.
Szubsztancia, járulék, anyag és forma
A neotomizmus átveszi Szent Tamás arisztotelészi eredetű, de keresztény módon továbbgondolt fogalmait. A szubsztancia önállóan fennálló valóság; a járulék olyan tulajdonság vagy állapot, amely nem önmagában, hanem valamilyen szubsztanciában létezik. A testi létezők anyagból és formából állnak: az anyag a lehetőség elve, a forma pedig az, ami a dolgot meghatározott fajtájú valósággá teszi.
Az ember esetében a forma a szellemi lélek. A neotomizmus szerint az ember nem két külön dolog, egy test és egy lélek laza összekapcsolódása, hanem test-lélek egység. Az emberi lélek a test szubsztanciális formája, ugyanakkor szellemi működése — az értelmi megismerés és a szabad akarat — alapján nem vezethető vissza pusztán anyagi folyamatokra.
Természetes teológia és hit–ész viszony
A neotomizmus fontos tétele, hogy Isten léte a teremtett világból természetes ésszel megismerhető. Ez nem azt jelenti, hogy az ember puszta filozófiai erővel minden hitigazságot beláthatna. A Szentháromság, a megtestesülés, a kegyelem és több más hittitok csak kinyilatkoztatásból ismerhető meg. A természetes ész azonban képes eljutni bizonyos alapvető igazságokhoz: a világ függő és esetleges, ezért végső alapra, első okra és célra mutat.
Szent Tamás és a neotomizmus szerint a hit és az ész nem lehet valódi ellentmondásban, mert mindkettő igazsága végső soron Istentől ered. Ha látszólagos ellentét támad, annak oka lehet hibás filozófiai következtetés, pontatlan teológiai értelmezés vagy a tudományos eredmény túlterjesztése saját illetékességi körén. A neotomizmus egyik fő feladata ezért a hit és a racionális vizsgálódás közötti összhang kimutatása.
Erkölcstan és természetjog