bélyegkép|jobb|400px|A Charles Lacon hadnagy által készített képek egy része, melyek a Daily Mirror lapjain már az események után három nappal (1915. március 31.) megjelentek. A brit vizsgálóbizottság figyelmen kívül hagyta őket arra hivatkozva, hogy az állítólagos készítője afrikai távolléte miatt nem tud számot adni a fényképek hitelességéről A Thrasher-incidensA Thrasher-incidens a Falaba-incidens megnevezése volt az amerikai sajtóban, mivel odaát a nagyobb hangsúly az amerikai állampolgár halálán volt, nem pedig a megtorpedózott hajón. avagy Falaba-incidens egy kisebb diplomáciai incidens volt az Egyesült Államok és Németország között az első világháború idején, 1915 március–áprilisában. A kiváltó oka a Liverpoolból Nyugat-Afrika partjai felé tartó Falaba brit kereskedelmi hajónak az Ír-tengeren egy német tengeralattjáró – az U 28 – általi feltartóztatása, majd elsüllyesztése volt nem egész két hónappal a Nagy-Britannia körüli fokozott tengeralattjáró-hadjárat meghirdetése után, mivel a több mint 100 halálos áldozat között egy amerikai állampolgár – egy bizonyos Leon Chester Thrasher bányamérnök – is volt, brit és amerikai részről pedig úgy vélték, hogy a haláleseteket a tengeralattjáró által biztosított túl rövid evakuációs idő okozta. A hajó megszegte a nemzetközi törvényeket azzal, hogy a tengeralattjáró megállásra való felszólításának eleget nem téve menekülni próbált, és közben használta a szikratávíróját, melyen hadihajóktól kért segítséget. Emellett dugárunak számító 13 tonna robbanóanyagot és utasai között több tucat – magánemberként utazó – katonát szállított a Német-Kamerun ellen tervezett hadjárathoz.
A tömeges halálesetek valódi oka a megállásra kényszerített hajó legénységének a mentőcsónakok leengedése során tanúsított szakszerűtlen eljárása volt, aminek következtében több csónakot a vízbe ejtettek, melyek így felborultak vagy súlyos szerkezeti károkat szenvedtek, de volt amelyiknél a fenékcsavarokat nem tekerték be a helyükre a leengedést megelőzően, így az süllyedni kezdett a sikeres vízre tétel ellenére. A brit háborús propaganda azonban felkarolta az esetet, és pontatlan, ill. rosszindulatú túlélői beszámolókra alapozva azzal vádolta meg a németeket, hogy az evakuációra nem biztosítottak kellő időt, ezzel pedig szándékos tömeggyilkosságot követtek el. Az ügyben 1915 májusában Londonban koncepciós bírósági eljárást folytattak le 47 fő, köztük 37 túlélő meghallgatásával, aminek a végén a testület azt állapította meg, hogy a tragédiáért egyedül a tengeralattjáró német parancsnoka tehető felelőssé, mivel csak öt percet engedélyezett az evakuációra. Ez ellentmondott a legtöbb szemtanú által elmondottakkal, akik többnyire 10-15 percben – egyes esetekben fél órában – adták meg a hajó elhagyására való felszólítás és a torpedótalálat között eltelt időt, de számos beszámoló alapján ez jóval több kellett legyen. Az ilyen tanúvallomások esetében a vizsgálóbizottság elmulasztotta feltenni többek között az eltelt időre vonatkozó konkrét kérdést, de teljesen figyelmen hagyta például az olyan tartalmú beszámolókat, melyek szerint némely csónak a torpedótalálat idejére már 3-400 méterre eltávolodott a hajótól – miután a hiányos evezőkészlettel már negyed órán át eveztek. Ezekkel szemben a vizsgálat olyan tanúvallomásokat tekintett mérvadónak, melyek esetében alappal merülhet fel a hamis tanúzás gyanúja.
A német tengeralattjáró parancsnokának állítása szerint szóban közölve 10 percet – egy ekkora méretű utasszállító hajó vészhelyzeti evakuálásához elegendő időt – adott a hajó elhagyására, ám látva a csónakokkal való szakszerűtlen eljárást, tovább kivárt, és végül 23 perc eltelte után lőtte ki a torpedót a hajóra, mivel ekkor gyorsan közeledő hajót – német feltételezés szerint hadihajót – jelentettek neki.
Az eset megosztotta az amerikai diplomácia irányítóit. Míg az USA semlegességi nyilatkozatát tiszteletben tartó William Jennings Bryan külügyminiszter úgy ítélte meg, hogy a deklaráltan háborús övezetben egy hadban álló ország hajóján való utazás az egyén felelőtlen döntése, ami miatt nem kívánatos a Németországgal való kapcsolatokon rontani, addig a németekkel való konfrontációt kereső Robert Lansing külügyi tanácsos keményen megfogalmazott tiltakozó jegyzéket akart elküldetni Woodrow Wilson elnökkel a német kormányzatnak az evakuációra adott rövid idő vádjával. Miután a német reakciókon túl számos túlélő beszámolója, illetve képi bizonyítékok is ellentmondtak a brit híreszteléseknek, végül Wilson elnök eltekintett a Lansing által sürgetett jegyzék elküldésétől.
A Falaba elsüllyesztésének propagandisztikus tálalása az „5 perces mítosz” terjesztésével a „belgiumi mészárlások” legendája után a második brit próbálkozás volt az Egyesült Államok háborúba való bevonására az antant oldalán. Miután erre nem került sor, az Egyesült Államok hadba lépését pártoló brit és amerikai politikusok egy német tengeralattjárók által okozott nagyobb tengeri katasztrófa bekövetkeztében bizakodtak, nagy számú amerikai áldozattal, mely keményebb fellépést tehet majd lehetővé Németországgal szemben az USA részéről. Ez bő egy hónap múlva az Lusitania óceánjáró elsüllyesztésével érkezett el, teljesen háttérbe szorítva a Falaba esetét. Az ún. Lusitania-jegyzékekben Lansing unszolására a Falaba esetére röviden visszautalva ismét elővették az evakuációra adott túl rövid idő hamis vádját. Előzmények – amerikai hajó- és emberveszteségek bélyegkép|jobb|300px|William P. Frye A Császári Haditengerészet első világháborús tevékenysége 1915 elejétől sértett közvetlenül amerikai érdekeltségeket. 1915. január 28-án a Prinz Eitel Friedrich segédcirkáló elfogta, majd a legénységének leszállítása után elsüllyesztette a brit megrendelésre háborús dugárunak (kontrabandnak) minősülő rakománnyal bíró William P. Frye vitorlást a brazil partoknál, mely az első elsüllyesztett amerikai kereskedelmi hajó volt a háborúban.U.S. Merchant Ships, Sailing Vessels, and Fishing Craft lost, captured, or damaged during World War I – Ships sunk by Raider (usmm.org)
A brit admiralitás egy 1915. január 31-ei titkos utasításában felhatalmazta a brit kereskedelmi hajókat, hogy a tengeralattjárók megtévesztése és összezavarása érdekében semleges államok zászlóit vonják fel. Másnap, február 1-én egy brit jachtról tüzet nyitottak egy német tengeralattjáróra, ami az első olyan eset volt, mikor polgári hajó intézett támadást egy U-Boot ellen.Adolf Scheurer: Bewaffnete Handelsschiffe im Weltkriege: Ein Denkschrift unter Benutzung amtlichen Materials, Verlag von Julius Springer, Berlin 1919, 35. o.
Február 4-én Németország, válaszul a britek északi-tengeri blokádjára és a nemzetközi jog további megsértéseire, háborús övezetté nyilvánította a Brit-szigetek körüli vizeket. A kijelölt területen belül a német tengeralattjárók február 18-tól kezdődően bármely brit kereskedelmi hajót akár előzetes figyelmeztetés nélkül is elsüllyeszthették, és felhívták arra is a figyelmet, hogy a semleges zászlókkal való brit visszaélések miatt akár a semleges államok hajóit is érhetik károk.Deutscher Reichsanzeiger, 1915. február 4. Február 19-én és 22-én egy-egy kisebb amerikai teherszállító futott aknára és süllyedt el az Északi-tengeren, amik együtt négy ember halálával jártak.A két aknára futott teherhajó az Evelyn (1963 BRT) és Carib (2087 BRT) neveket viselték. Előbbin egy spanyol állampolgár, utóbbin hárman veszítették életüket (nyilvánvalóan ők is mind külföldiek). Lásd: American merchant ships mined (history.navy.mil)
A német tengeralattjáró-háború fokozására válaszul a brit admiralitás utasította a kereskedelmi hajókat, hogy térjenek ki a tengeralattjárók elől vagy gázolják le őket, és ne cikk-cakkban haladva közlekedjenek.
Az Egyesült Államok részéről Wilson elnök és William Jennings Bryan külügyminiszter február 10-én országuk tiltakozását közvetítették Németország felé a tengeralattjáró-háború fokozása miatt. Wilson és Bryan ezt az eljárást „a tengeri hadviselésben példa nélkülinek” ("an act so unprecedented in naval warfare") nevezték és kilátásba helyezték, hogy a német kormányzatot az „ilyen cselekedeteikért [a polgári hajók elleni figyelmeztetés nélküli támadásokért] szigorúan felelősségre fogják vonni.”Angolul: "If such deplorable situation should arise, the Imperial German Government can readily appreciate that the Government of the United States would be constrained to hold the Imperial Government of Germany to a strict accountability for such acts of their naval authorities." A Falaba útja Utasai és rakománya bélyegkép|jobb|400px|A Falaba „cargo liner” A liverpooli illetőségű Elder Dempster Lines hajótársasághoz tartozó Falaba () kombinált utas- és teherszállító hajó (ún. „kombihajó”) 1915. március 27-én futott ki Liverpool kikötőjéből a nyugat-afrikai Sierra Leone irányába. A fedélzetén 95 fős személyzet és 151 (más forrás szerint 147) utas tartózkodott.
A 95 fős legénység közel fele, 43 fő az előző út során is a hajón volt.Shipping casualties 4. o. A kapitány mellett négy fedélzeti tiszt szolgált (első-negyedik tisztek) a fedélzetén. Rajtuk kívül (93+3?) még a Marconi cég által biztosított rádiós és két segítője szolgált a hajón.Langensiepen & Nottelmann A 147 utas között 7 nő volt, akik 85 férfivel az I. osztályon utaztak, míg a II. osztályon 55 férfi utazott. Gyermekek nem voltak a fedélzeten. Az utasok között három külföldi állampolgár, egy-egy dán, görög és amerikai volt. Az amerikai állampolgár Leon Chester Thrasher bányamérnök volt, aki egy brit társaságnál vállalt munkát az Aranyparton. Az utasok között volt a brit hadsereg kb. 40 katonája, köztük 10 tiszttel, akik a Német Kamerun elleni hadjáratot indultak előkészíteni, továbbá 70 gyarmati tisztviselő. A hajó hivatalosan általános rakományt (general cargo) szállított, amibe benne foglaltatott lőszer és lőpor is. Ezekről a májusban lezajlott brit vizsgálat azt állapította meg, hogy a hajó békeidőkben szokásos normál rakományához tartozott.Proceedings 15. o.; 79. o. (3393–3397.) A hajó rakománya mintegy értéket képviselt, ami 2021-es árfolyamon több mint .
A hajó négy széntüzelésű kazánjának mindegyike három tűztérrel rendelkezett, összesen 12-vel. William Guy főmérnök elmondása szerint mind a négy kazán üzemelt a tengeralattjáró észlelésekor, azonban két tűzteret – betervezetten 11:30 és 12:00 közöttProceedings 65. (2708.) – épp megtisztítottak a salaktól, így valamivel a rendes utazósebesség alatt (12,5–12,75 csomóvalProceedings 11. o. (367.)) haladt ekkor a jármű.Proceedings 80. o. (3429–3441.) A hajó az admiralitás utasításainak megfelelően a háború előtti bevett útvonaltól távol haladt, hogy a tengeralattjárók kisebb eséllyel találjanak rá.NSM 151. o. Az első tiszt szerint március 28-án délelőtt nagyon nyugodt időben haladtak, a hullámok is csak kissé voltak fodrozódóak.Proceedings 6. o. (105–106.) A hajón utazó Heathcote korvettkapitány szerint gyenge északkeleti szél fújt, míg a hullámok ezzel ellentétes, délnyugati irányból verdestek.Proceedings 38. o. (1613–1614.)
Mentőcsónakokkal való felszereltsége bélyegkép|jobb|300px|Welin-féle csónakdaru(működési elvét szemléltető makettjét lásd itt)