A Mount Rainier (más néven Tacoma vagy Tahoma) egy aktív rétegvulkán az Amerikai Egyesült Államok északnyugati felén, a Cascade-hegységben, Seattle városától mintegy 95 km-re dél-délkeletre, a hegyről elnevezett Tacoma városától pedig 70 km-re délkeletre. A Columbia Crest nevű főcsúcsa 4392 méteres hivatalosan elismert csúcsmagasságával az Egyesült Államok Washington államának legmagasabb hegye, az Egyesült Államok törzsterületének legnagyobb relatív magasságú hegye, és a legmagasabb a Cascade vulkanikus ívében.
A Mount Rainiert a közeljövőben bekövetkező kitörés nagy valószínűsége és a nagyvárosi területekhez való közelsége miatt a világ egyik legveszélyesebb vulkánjának tartják, és szerepel a Decade Volcanoes listáján. A nagy mennyiségű gleccserjég miatt a Mount Rainier hatalmas laharokat képes előidézni, amelyek az egész Puyallup folyó völgyét és más, a hegyről kiinduló folyóvölgyeket (köztük a Carbon, White, Nisqually és Cowlitz) veszélyeztethetik. A United States Geological Survey 2008-as jelentése szerint körülbelül 80 000 embert és otthonaikat veszélyezteti a Mount Rainier lahar-veszélyes zónáiban. A hegy körül jelölték ki a Mount Rainier Nemzeti Park területét.
1950 és 2018 között 439 460 ember mászta meg, 1947 és 2018 között körülbelül 84 ember halt meg hegymászó balesetben a Mount Rainiernél.
Földrajzi jellemzői A Mount Rainier Washington állam és a Cascade-hegység legmagasabb hegye. A főcsúcs Tacomától délkeletre, Seattle-től mintegy 95 km) dél-délkeletre található. A Mount Rainier relatív magassága 4026 méter, így tiszta napokon olyannyira uralja a délkeleti horizontot a Seattle–Tacoma metropoliszterület nagy részén, hogy a helyiek néha egyszerűen csak „a hegyként” emlegetik. Kivételesen tiszta napokon olyan távoli helyszínekről is látható, mint a 280 km-re fekvő oregoni Corvallis (Marys Peak), vagy a 300 km-nél is távolibb Brit Columbia-i North Shore-hegység Vancouvertől északra.
26 nagyobb gleccserével és 93 km²-nyi állandó hó- és jégmezővel a Mount Rainier a legjobban eljegesedett csúcs az USA 48 államnyi törzsterületén. A csúcs tetején két vulkáni kráter található, melyek átmérője meghaladja a 300 métert, és a nagyobbik keleti kráter átnyúlik a nyugatiba. A vulkán geotermikus hője és a fumarolák mindkét kráter peremének területeit hótól és jégtől mentesen tartják, és a jéggel teli krátereken belül kialakította a világ legnagyobb vulkáni gleccserbarlang-hálózatát közel 3,2 km hosszú járatokkal. Egy nagyjából 40 x 9,1 méter kiterjedésű és 5 méteres mélységű apró krátertó, amely 4329 méteres fekvésével Észak-Amerika legmagasabbja, a nyugati kráter legalsó részét foglalja el több mint 30 méter vastagságú jég alatt, és csak a barlangokon keresztül érhető el.
A Carbon, a Cowlitz, a Nisqually, a Puyallup folyó és a North Mowich folyók a Mount Rainier azonos nevű gleccsereiből erednek. A White folyó forrásai a Winthrop, az Emmons és a Fryingpan gleccserek. A White, a Carbon és a Mowich később egyesül a Puyallup folyóval, amely Tacománál torkollik a Commencement-öbölbe, míg a Nisqually Lacey-től keletre a Puget Soundba ömlik. A Cowlitz Kelso és Longview között egyesül a Columbia folyóval.
Mellékcsúcsok A Mount Rainier széles csúcsán három külön nevet viselő csúcs található. Ezek közül a legmagasabbat Columbia Crest néven ismerik. A második legmagasabb csúcs a Point Success, 4315 m, a csúcsfennsík déli szélén, a Success Cleaver néven ismert gerinc tetején. A csúcs topográfiai kiemelkedése körülbelül 42 m, ezért nem tekinthető különálló csúcsnak. A három csúcs közül a legalacsonyabb a 4301 m-es Liberty Cap, az északnyugati szélén, ahonnan a Liberty Ridge, a Sunset Amphitheater és a drámai Willis Wall sziklafala látható.
Magasan a vulkán keleti szárnyán található a Little Tahoma Peak nevű csúcs 3395 m-en, amely a korábbi, sokkal magasabb Mount Rainier erodált maradványa. Relatív magassága 262 m, és alig kapcsolódik közvetlenül a Columbia Cresthez, ezért általában különálló csúcsnak tekintik. Ha a Mount Rainiertől különválasztanák, a Little Tahoma Peak lenne Washington harmadik legmagasabb hegycsúcsa.
A hegy magassága A hegy magassága 4392 méter, ám az imperiális mértékegység-rendszer használata miatt kisebb eltérések mutatkoznak ennek pontos értékében. A National Park Service és a United States Geological Survey a Mount Rainier magasságát a Columbia Crestnél 14 410 láb magasságban adja meg. Ezt az értéket 1956-ban mérték, de a korábbi, 1929-es National Geodetic Vertical Datum adatbázisához adták hozzá. A hegy másik általánosan elfogadott magassága 14 411 láb, amely az 1988-as National Geodetic Vertical Datumból származik. középre|bélyegkép|630x630px|A Cascade-hegység legnagyobb vulkánjainak összehasonlítása bélyegkép|A vulkán 3 dimenziós képe
A hegy geológiája bélyegkép|A csúcs kettős krátereA Mount Rainier egy rétegvulkán a Cascade vulkanikus ívben, amely lávafolyásokból, törmeléklejtőkből, valamint piroklasztikus kilövellésekből és folyásokból áll. Korai vulkáni lerakódásainak korát több mint 840 000 évesre becsülik, és a Lily Formáció (kb. 2,9 millió és 840 000 évvel ezelőtt) részét képezik. A korai lerakódások egy „proto-Rainiert” avagy a mai kúpot megelőző őskúpot alkottak. A jelenlegi vulkáni kúp több mint 500 000 éves.
A vulkán döntően andezitből épül fel, oldalai erősen erodáltak, lejtőin nagy számú gleccser található. A Rainier egykor valószínűleg még a mainál is magasabbra, mintegy 4900 méter magasra emelkedett, mielőtt egy nagy törmeléklavina és az ebből eredő Osceola-sárfolyó körülbelül 5000 évvel ezelőtt lezúdult. A múltban a Rainier nagy törmeléklavinák és hatalmas laharok (vulkáni iszapáradatok) is keletkeztek a nagy mennyiségű gleccserjég miatt. Laharjai egészen a Puget Soundig értek, ami több mint 48 km távolságot jelent. Körülbelül 5000 évvel ezelőtt a vulkán egy nagy darabja lecsúszott, és ez a törmeléklavina segített létrehozni a hatalmas Osceola-sárlavinát, amely egészen a mai Tacoma és Seattle déli részéig ért. Ez a hatalmas kőzet- és jéglavina eltávolította a Rainier csúcsának felső 500 méterét, így a magassága körülbelül 4300 méter magasságra csökkent. Körülbelül 530-550 évvel ezelőtt következett be az Electron-iszapömlés, bár ez nem volt olyan nagy kiterjedésű, mint az Osceola-iszapömlés.
A körülbelül 5000 évvel ezelőtti nagy összeomlás után a láva és a tefrák későbbi kitörései építették fel a mai csúcskúpot, egészen 1000 évvel ezelőttig. Összesen 11 holocén kori tefraréteget sikerült feltárni.
A Mount Rainier talajai többnyire kavicsos, hamuval kevert, homokos vályogok, amelyek vulkáni tefrával kevert kollúviumból vagy glaciális talajból alakultak ki. Az erdőtakaró alatt profiljuk általában a klasszikus podzol sávos megjelenését mutatja, de az E szint a szokásosnál sötétebb. A rétek alatt általában egy vastag, sötét A szint alkotja a fedőtalajt. Korai kutatása A Mount Rainier szerkezetére vonatkozó legkorábbi geológiai megfigyeléseket 1870-ben S. F. Emmons, a Fortieth Parallel geológiai kutatócsoport tagja végezte. Az akkor gyűjtött kőzetmintákat később Hague és Iddings, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának tagjai tanulmányozták. Ez a petrográfiai tanulmány kimutatta, hogy „a Mount Rainier szinte teljes egészében hipersztén andezitből áll, különböző alapanyag-összetételű, helyenként hornblende és olivin kíséretében”. Az egyetlen másik petrográfiai tanulmányt ezekről a vulkáni kőzetekről a müncheni K. Ebbeke és Zittel professzorok készítették az 1883-ban gyűjtött kis számú minták alapján.
Az 1895-ös és 1896-os években a hegy északi és keleti lejtőin végzett felderítő utak során végzett megfigyelések és a gyűjtések korlátozottak voltak, mind a vizsgálat felderítő jellege, mind a vulkáni kúp nagy részét borító hó- és jégtakaró miatt. A vulkánon előforduló kőzetek két osztályt vizsgáltak kiemelt figyelemmel: a vulkáni kúpot alkotó lávákat és piroklasztikus kőzeteket, valamint a vulkán alapját képező gránit kőzeteket.
Modern kori vulkanikus aktivitás bélyegkép|A kitörés által veszélyeztetett területek zónái bélyegkép|A lahar által veszélyeztetett területek A legutóbbi feljegyzett vulkanikus tevékenység 1820 és 1854 között zajlott, de számos szemtanú számolt be kitörési tevékenységről 1858-ban, 1870-ben, 1879-ben, 1882-ben és 1894-ben is. Emellett a Smithsonian Intézet vulkanizmus projektje az utolsó vulkánkitörést Kr. u. 1450-ben jegyzi fel.
A Mount Rainier Nemzeti Parkban és magán a hegyen szeizmikus érzékelőket helyeztek el az aktivitás megfigyelésére. Egy kitörés halálos lehet a vulkán közvetlen közelében lévő területeken élők számára, és a kitörés hatásait a Brit Columbia állambeli Vancouvertől a kaliforniai San Franciscóig lehetne észlelni, mivel a vulkánból hatalmas mennyiségű hamu lövellne ki a légkörbe.
A Mount Rainier olyan területen fekszik, amely maga is a csendes-óceáni Tűzgyűrű keleti peremének része. Ide tartoznak az olyan hegyek és kalderák, mint a Mount Shasta és a Lassen Peak Kaliforniában, a Crater Lake, a Three Sisters és a Mount Hood Oregonban, a Mount St. Helens, a Mount Adams, a Glacier Peak és a Mount Baker Washingtonban, valamint a Mount Cayley, a Mount Garibaldi, a Silverthrone kaldera és a Mount Meager Brit Columbiában. A fentiek közül sok vulkán inaktív vagy szunnyadó, de bármikor ismét aktívvá válhatnak, és a tudósok a határ mindkét oldalán gyűjtik az egyes hegyek múltbeli kitöréseinek adatait, hogy megjósolják, hogyan viselkednek és mire képesek a jövőben a vulkanikus ívben található hegyek, köztük a Mount Rainier. Ezek közül kettő a 20. század eleje óta tört ki: a Lassen 1915-ben és a Mount St. Helens 1980-ban és 2004-ben. Azonban a múltbeli kitörésekre ebben a vulkáni ívben több példa is van szub-plíniuszi vagy annál nagyobb erejű kitörésekre: A Crater Lake legutóbbi kitörése Mount Mazama néven elég nagy volt ahhoz, hogy a kúpja összeomoljon, és kalderává váljon; és a Mount Rainier legközelebbi szomszédja, a Mount St. Helens 1980-as kitörésekor a legnagyobb feljegyzett kitörést produkálta az Egyesült Államok kontinentális részén. A statisztikák szerint a Cascade-hegységben évszázadonként 2-3 nagyobb kitörés valószínű.
A Mount Rainier szerepel az úgynevezett Decade Volcanoes listáján, vagyis a Föld azon 16 vulkánjának egyike, amelyek a legnagyobb valószínűséggel okozhatnak természeti, társadalmi és gazdasági katasztrófát, ha jelentősebb kitörésre kerülne sor. Ha a Mount Rainier olyan erővel törne ki, mint a Mount St. Helens 1980. május 18-án, a hatás fokozottan nagyobb lenne, mivel ahhoz képest sokkal nagyobb mennyiségű gleccserjég borítja az oldalát, és a hegyet körülvevő területek sokkal sűrűbben lakottak, arról nem is beszélve, hogy majdnem kétszer akkora. A Rainier esetében a laharok jelentik a legnagyobb veszélyt az életre és a vagyonra, mivel számos település régebbi laharútvonalakon fekszik. Az Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) adatai szerint mintegy 150 000 ember él a Rainier régi laharlerakódásainak tetején. Nemcsak sok jég van a vulkán tetején, hanem a vulkán hidrotermikus tevékenység miatt is lassan gyengül. Geoff Clayton, a Washington állambeli RH2 Engineering geológus geológus szerint az 5000 éves Osceola iszapömlés megismétlődése elpusztítaná Enumclaw, Orting, Kent, Auburn, Puyallup, Sumner és Renton egészét. Egy ilyen iszapömlés a Duwamish torkolatáig is lejuthat, és elpusztíthatja Seattle belvárosának egy részét, valamint cunamit okozhat a Puget Soundban és a Washington-tóban. A Rainier képes piroklasztikus áradásokat is létrehozni és lávát kilövellni. 2012-ben Washington állam természeti erőforrások minisztériumának becslése szerint egy nagyobb lahar akár 40 milliárd dolláros kárt is okozhatna a folyó mentén lefelé.
Szeizmikus háttér