A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika férfi 3000 méteres akadályfutás versenyszámának előfutamait augusztus 5-én, döntőjét augusztus 7-én rendezték Párizsban. Az aranyérmet az előző olimpián is győztes marokkói Soufiane El Bakkali nyerte. Ebben a számban az 1936-os olimpián sikerült utoljára a címvédőnek győznie, akkor a finn Volmari Iso-Hollonak sikerült ez.
Verseny A versenyszám esélyesei között a címvédő Soufiane El Bakkalit, a világcsúcstartó Lamecha Girmát tartották számon. Ezen a távon az elmúlt tíz olimpián kilencszer kenyai siker született, így tradícionálisan a kenyai futók is esélyesek voltak a győzelemre. Közülük erre a legjobb esélye az U20-as világbajnok Amos Seremnek, vagy a 2023-as világbajnokságon bronzérmes Abraham Kibiwotnak volt.
A döntőben az első körökben az indiai Avinash Sable illetve az etióp futók haladtak az élen, El Bakkali a középmezőnyben futott egyenletes tempót. 1000 méternél az indiai futót lehagyták és két etióp futó, Samuel Firewu és Getnet Wale próbálta növelni az iramot. Girma és El Bakkali ekkor a harmadik és negyedik helyen követte őket. Féltávnál a kenyai Simon Koech is emelt a tempón és 2000 méternél átvette a vezetést is az etiópoktól, a két fő esélyes Girma és El Bakkali a hatodik és hetedik helyre csúszott vissza. Két körrel a vége előtt már látszott, hogy sprintbefutóra lehet számítani, a teljes mezőny együtt volt még, így nem számított jelentős hátránynak az sem, hogy a címvédő 500 méterrel a vége előtt visszaesett a tizedik helyre. A másik marokkói, Mohamed Tindouft állt ekkor az élre. Az utolsó kör elején az amerikai Kenneth Rooks kezdte meg legkorábban a hajráját és átvette a vezetést és néhány méter előnyre is szert tett. Közben El Bakkali, Girma és Kibiwot tudta tartani az amerikai tempóját, a többiek leszakadtak. Három akadály volt már csak hátra, amikor a világcsúcstartó Girma szemmel láthatóan magasabb sebességre váltott a többieknél, viszont ugrás közben az akadályban elakadt a lába és elesett, a fejét is beverte a talajba aminek hatására az eszméletét is elvesztette. Az utolsó akadályt már El Bakkali vette elsőnek, Kibiwot és Rooks pedig a második helyért küzdöttek, végül az amerikai 6 századmásodpercet meg tudott őrizni előnyéből és övé lett az ezüstérem.
Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
Világrekord7:52,11Valencia, Spanyolország2023. június 9.Olimpiai rekord8:03,28Rio de Janeiro, Brazília2016. augusztus 17.Világ legjobb idei eredménye8:01,63Stockholm, Svédország2024. június 2.
A versenyen új rekord nem született.
Eredmények Az időeredmények perc:másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: WR: világrekord OR: olimpiai rekord AR: kontinens rekord NR: országos rekord PB: egyéni legjobb eredménye SB: 2024-ben az addigi legjobb eredménye DNS: nem indult a futamon DNF: nem ért célba qR: versenybírói döntés által továbbjutott
Előfutamok Minden előfutam első öt helyezettje döntőbe jutott.
1. előfutam NévNemzet1Soufiane El Bakkali8:17,90Q2Leonard Chemutai8:18,19Q, SB3Getnet Wale8:18,25Q4Daniel Arce8:18,31Q5Ahmed Jaziri8:18,33Q, SB6Amos Serem8:18,41qR7Karl Bebendorf8:20,468Nicolas-Marie Daru8:20,529Ruben Querinjean8:27,9710James Corrigan8:36,6711Yassin Bouih8:40,3412Bilal Tabti9:04,81
2. előfutam NévNemzet1Mohamed Tindouft8:10,62Q, PB2Samuel Firewu8:11,61Q3Abraham Kibiwot8:12,02Q4Miura Rjúji8:12,41Q5Avinash Sable8:15,43Q6Matthew Wilkinson8:16,827Nahuel Carabaña8:19,448Osama Zoghlami8:20,529Alexis Miellet8:22,0810Velten Schneider8:25,7511Matthew Clarke8:49,85Tomáš Habarta DNF
3. előfutam NévNemzet1Lamecha Girma8:23,89Q2Kenneth Rooks8:24,95 (,941)Q3Simon Koech8:24,95 (,942)Q4Mohamed Amin Jhinaoui8:25,24Q5Jean-Simon Desgagnés8:25,28Q6Frederik Ruppert8:25,317Geordie Beamish8:25,868Aoki Rjóma8:29,039Louis Gilavert8:29,1610Ben Buckingham8:32,1211Topi Raitanen8:33,1212Faid El Mostafa8:39,48
Döntő NévNemzet Soufiane El Bakkali 8:06,05 SB Kenneth Rooks 8:06,41 PB Abraham Kibiwot 8:06,47 SB 4Mohamed Amin Jhinaoui 8:07,73 NR 5Ahmed Jaziri 8:08,02 PB 6Samuel Firewu 8:08,87 7Simon Koech 8:09,87 SB 8Miura Rjúji 8:11,72 9Getnet Wale 8:12,33 10Daniel Arce 8:13,80 11Avinash Sable 8:14,18 12Mohamed Tindouft 8:14,82 13Jean-Simon Desgagnés 8:19,31 14Amos Serem 8:19,74 15Leonard Chemutai 8:20,03Lamecha Girma DNF
Jegyzetek
Források Men's 3000m Steeplechase Final Results
F3000akadaly