A Kálvária tér a Magdolna, Losonci és Orczy városrészek között található tér Budapest 8. kerületében. Nagy, hosszúkás terület központi részét foglalja el.
Története A tér nevét a 18. századtól itt állt Kálvária adta. Az 1740-es évektől Calvarien Platz, 1874-től Kálvária tér, majd 1957–1991 között Kulich Gyula nevét viselte.Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2653_20120927_nyilt_ules_hatarozat (pdf), 6. oldal Napirend 3. pontja 1.5.9. 2012. szeptember 27.
Nevezetes épületei A 6. szám alatt több színház, sőt mozi is működött: 1913-tól Józsefvárosi Színpad: augusztus 13-án még a Baross utca 127. szám alatt, Micsei F. György igazgatásával nyílt meg, amely azonban még abban az évben mozivá alakult.Magyar színházművészeti lexikon Józsefvárosi Színház Akadémiai Kiadó, 1994 1913–1933: Kálvária-téri mozgó: A bérházakba épülő mozitípusok belenőttek az utcafronton sorakozó üzletsorba.Szegő György: A pesti mozi, EPA – Budapesti Negyed 9. évfolyam 31. szám, 2001/1 1933–1949: Józsefvárosi Színház: Erdélyi Mihály bérelte és alakította át 548 ülőhelyes színházzá a termet. Elsősorban operetteket (többek között a bérlő saját műveit) adtak, de tartottak itt szerzői estet (Feld Mátyás), vendégszerepelt a Komédia Orfeum, 1944 áprilisában pedig a frontszínház is. Megfordultak falai között például: Bulla Elma, Déry Sári, Fedák Sári, Csikós Rózsi, Neményi Lili, Békeffi István, Bicskey Károly, Bilicsi Tivadar, Feleki Kamill és Makláry Zoltán is. 1949-ben a színházat államosították.Magyar színháztörténet 1920–1949 A KÜLVÁROSI ÉS A PEREMVÁROSI SZÍNHÁZAK 1949–1950: Állami Bányász Színház: Horváth Ferenc vezetésével a bányavidékek színházi igényeinek ellátását hivatott ellátni a társulat, amelynek budapesti játszóhelye volt az épület. Műsorán elsősorban prózai előadások mellett operettek is szerepeltek. 1950 őszén Honvéd Színház néven alakult újjá, kibővült és a Honvédség Házába költözött.Magyar színházművészeti lexikon Bányász Színház Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar színházművészeti lexikon Honvéd Színház Akadémiai Kiadó, 1994 1954–1959: Budapest Varieté: Szenes Iván – és így az Országos Cirkusz és Varieté Vállalat kezelésében – és Karádi Béla rendező vezetése alatt látványos kabaré-varieté műsort játszott nagy sikerrel a kabarészínészek színe-javával, mint például Csonka Endre vagy Kabos László.Magyar színházművészeti lexikon Budapest Varieté Akadémiai Kiadó, 1994 1963-tól Állami Déryné Színház 1978–1988: Népszínház (Józsefvárosi Színháza): a Déryné Színház és a 25. Színház egyesülésével jött létre. Gyurkó László igazgató mellé a kecskeméti Katona József Színház akkori igazgatóját, Ruszt Józsefet nevezték ki művészeti vezetőnek, azonban nézeteltéréseik miatt négy év után új igazgatót választottal az intézmény élére. Miszlay István társulatába tartozott például: Andai Györgyi, Pécsi Ildikó, Szerencsi Éva, Tóth Judit, Vándor Éva, Beregi Péter, Cs. Németh Lajos. 1991–1998: a Budapesti Kamaraszínház két, majd három játszóhelyének egyike. A színház három vezetője ebben az időszakban Szűcs Miklós, Csizmadia Tibor és Böhm György voltak. A színház 1998-ban leadta legnagyobb (ekkor 320 ülőhelyes) játszóhelyét, és tavasszal megnyitotta a Tivoli Színházat.Stuber Andrea: Gyári szezon 7. oldal, Színház folyóirat – XXXV. évfolyam 8. szám, 2002. augusztus 2001–2008: Városi Színház: az átnevezett játszóhelyet Jeles András és Halász Péter vette át. Az elképzelés egy kísérleti közösségi színház volt, posztgraduális színészképzéssel, azonban a remélt támogatások elmaradtak, s egy év után előbb Jeles hagyta el a színházat,Városi Színház Nonprofit Kft. Befogadó Színházi Program , HátsóKapu, 2013Varga Júlia Végjáték a Városi Színházban: Repülnek?; Magyar Narancs 2002/50. (12. 12.) 2004 után a teátrum teljesen üresen maradt, 2006-ban az önkormányzat felmondta a szerződést, és pert kezdett a működtetővel. Ideiglenesen a Bárka Színház használta próbahelyiségnek, ám igazi gazdája nem volt, a helyiség használhatatlanná vált.Ruttkai Éva Színház: kálvária után a Kálvárián Pepita Magazin Ekkor az önkormányzat nyilvános pályázatot írt ki.Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Előterjesztés a Városi Színház bérbeadására 2009. április 2009-től a Ruttkai Éva Színház,Budapest Józsefvárosi Önkormányzat: Beszámoló – 13. oldal, 204/2009. (V. 20.) határozat 2014 szeptemberétől az addig vándortársulatként működő Turay Ida Színház található meg itt.
8. szám Pecz Samu által apjának, Pecz Árminnak tervezett, vásárcsarnok-szerű, Zsolnay-majolikákkal díszített bérház.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Budapest VIII. kerületének utcái és terei Kategória:Budapest terei