Johann Christoph Friedrich Schiller, 1802-től von Schiller (Marbach am Neckar, 1759. november 10. – Weimar, 1805. május 9.) német költő, drámaíró, filozófus és történész. Őt tartják a legjelentősebb német drámaírónak, továbbá Goethe, Wieland és Herder mellett a weimari klasszikusok legfontosabb képviselőjének. Több színdarabja a mai napig a német nyelvű színházak állandó repertoárjában szerepel, balladái pedig a legkedveltebb német versek közé tartoznak. Az Örömóda költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett.
Magyarországon főként utolsó befejezett drámája, a Tell Vilmos által ismert: a német elnyomás ellen lázadó svájci nemzeti hős mellett társai és ellenségei láthatók a hagyományos magyar kártya lapjain. A történetet monumentális filmeposzokban és operában is feldolgozták.
Élete Család és iskola Apja, Johann Caspar Schiller katonatiszt és seborvos volt. Az apa foglalkozása miatt többször lakhelyet változtattak: 1763-ban a család Lorchba költözött. Röviddel a következő gyermek, Luise születése után 1766-ban Ludwigsburgban telepedtek le. Az iskolás Friedrich 13 éves korában itt írta az Absalon és Die Christen című színdarabjait, amelyek azonban nem maradtak fenn.
Hercegi parancsra, a szülei akarata ellenére 1773-ban be kellett iratkoznia a stuttgarti katonai akadémiára, ahol jogi tanulmányokba kezdett. A növendékeket brutális katonai módszerekkel nevelték, valószínűleg emiatt voltak még 15 éves korában is ágybavizelési problémái; emiatt kétszer keményen megbüntették. Titokban tubákot szippantott és a barátaival együtt tiltott irodalmat olvasott.
Orvosi tanulmányok bélyegkép|150px|Theodor Wagner (1800-1880) mellszobra Schillerről (Johann Heinrich Dannecker után) Amikor 1775-ben az akadémiát áthelyezték Stuttgart belvárosába, Schiller szakot váltott és orvosi tanulmányokba kezdett. Ebben az időben sokat olvasta Sturm und Drang korszak költőit és Klopstock verseit. Ebben az évben írta a Der Student von Nassau című drámát, amely szintén nem maradt meg. 1776-ban jelent meg nyomtatásban első verse, Az este (Der Abend). Közben Plutarkhosz, Shakespeare, Voltaire, Rousseau és Goethe műveit tanulmányozta. Szintén 1776-ban kezdett el dolgozni A haramiák (Die Räuber) című színdarabján. 1779-ben letette az első orvosi vizsgát és elbocsátását kérte, de csak 1780-ban, a disszertációja megvédése után hagyhatta el a katonai akadémiát, immár katonaorvosként.
A haramiák Schiller 1781-ben fejezte be A haramiák című színdarabját, amelyet még abban az évben név nélkül kinyomtatott. A darab ősbemutatója 1782. január 13-án volt a mannheimi színházban. A darab óriási sikert aratott, főleg az ifjabb generáció körében a sajátosan schilleri pátosznak és olyan motívumoknak köszönhetően, melyek Schiller korára, pontosabban Károly Jenő württembergi herceg zsarnokságára utaltak. Schiller a hercegi tilalom ellenére megjelent az ősbemutatón, emiatt Károly Jenő herceg az engedetlen írót tizennégy napra bezáratta és megtiltotta neki, hogy komédiákat és "hasonló dolgokat" írjon. A haramiák meghozta Schiller számára az elismerést, mindjárt első bírálója "német Shakespeare-t" látott benne.
Szökés Stuttgartból 1782. szeptember 22-ről 23-ra virradó éjszakán Schiller barátjával Andreas Streicherrel megszökött Stuttgartból, és Mannheimba utazott. Ezt további utazások követték Frankfurtba, Oggersheimba és Bauerbachba. Az év végén jelent meg az 1782-es év antológiája, amely 83, többnyire Schillertől származó verset tartalmazott. Schiller barátja később könyvet írt a szökésről.
Bizonytalan évek (1783–1786) 140px|jobbra|bélyegkép|Anton Graff portréja (1790)
Schiller a bauerbachi tartózkodása alatt 1783-ban összebarátkozott Reinwald meiningeni könyvtárossal, akivel együtt dolgozott, és aki később feleségül vette az író Christophine nevű nővérét. Itt fejezte be az Ármány és szerelem (a bemutató és publikáció előtti címe Luise Millerin)Oxford Reference című darabját és kezdte el a Don Carlos-t. Visszatérve Mannheimba 1783 szeptemberében maláriában betegedett meg, amely akkoriban gyakori betegség volt a mocsaras Rajna-völgyben. Mannheimban Schiller 1785-ig színházi íróként dolgozott és itt ismerte meg Charlotte von Kalbot. 1784-ben bemutatták a Ármány és szerelem és a Fiesco című darabjait. Ennek ellenére Dalberg színházi intendens nem hosszabbította meg Schiller szerződését. Így az író eladósodott és majdnem az adósok börtönébe került. Károly Ágost herceg, miután megismerkedett a Don Carlos-szal, weimari tanácsosi címet adott Schillernek. 1785 áprilisában az író Lipcsébe utazott Christian Gottfried Körnerhez, aki kisegítette a pénzügyi nehézségekből.
Személyes események
1799. október 11-én megszületett leánya, Caroline Henriette Luise. December 3-án a költő családjával Weimarba költözött. 1802. november 16-án átadták Schillernek a nemesi oklevelet, mely időponttól kezdve Friedrich von Schillernek nevezhette magát. 1803-ban meghalt édesanyja. 1804. július 25-én született meg Emilie Frederike Henriette nevű leánya.
A weimari alkotó évek
1799-ben Schiller befejezte a Wallenstein című drámát, valamint Das Lied von der Glocke c. költeményt. 1800-ban befejezte a Stuart Mária, 1801-ben pedig az Az orléansi szűz című drámáit. thumb|F. G. WeitschSchiller (1804) 1803-ban Schiller befejezte a Messinai menyasszony c. munkáját, majd 1804-ben a Tell Vilmos c. drámáját, és megkezdte a Demetrius megírását. Ebben az időben Schiller egyre többet betegeskedett.
Halála 160px|balra|bélyegkép|Szobra barátjával, Goethével Weimarban
Még életének idejében terjesztette róla egy újság, hogy halott. 1805 februárjában Schiller valóban súlyosan megbetegedett, és május 1-jén utoljára ment Goethével színházba. 1805. május 9-én meghalt.
Schiller tuberkulózisban halt meg, melyet egy akut tüdőgyulladás okozhatott. A korabeli boncolások kimutatták, hogy Schiller bal oldali tüdeje majdnem teljesen elhalt, veséje is majdnem teljesen feloldódott, szívizomzata jelentősen legyengült. A megőrzött hajtincsein később végzett újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy súlyos ólommérgezésben is szenvedett. Az ólom a szobája falát díszítő tapéta festékanyagából juthatott a szervezetébe, amelynek kipárolgását belélegezte. Ezt erősítik meg azok a korabeli jelentések is, melyek Schiller rosszullétéről, hangulatingadozásairól tudósítanak életének utolsó időszakában.Mitteldeutscher Rundfunk (Videóval)
1826 tavaszán Goethe titokban elvitte Schiller koponyáját az Anna Amalia Könyvtárból. Az esetről csak barátja, Wilhelm von Humboldt tudott, aki azonban titkát továbbmesélte. Goethe vizsgálatokat végzett a koponyán. Schiller földi maradványait ezután a weimari Jakobinus-temetőben helyezték végső nyugalomra. Holttestét 1827. december 16-án exhumálták, és Goethe kérésének megfelelően az új weimari temetőben helyezték el, ahová Goethe szándéka szerint az ő koporsója mellé kerül. Későbbi DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy sem a csontok, sem a neki tulajdonított koponyák nem lehetnek az övé, azok legalább négy más ember maradványai, így ma a koporsó üresen áll.
Irodalomtörténeti jelentősége A XVIII. században Goethe mellett Schiller a német irodalom legnagyobb hatású képviselője. Életműve magában foglalja a szépirodalom valamennyi műfaját, de mellette esztétikai, költészetelméleti, történeti kérdésekről is kifejtette véleményét. Goethe és Schiller halálával véget ért a weimari klasszicizmus, felváltotta a fiatal generáció új stílusa, a romantika.
Művei Drámák A haramiák (Die Räuber, 1781) Ármány és szerelem (Kabale und Liebe, 1783) A genovai Fiesco összeesküvése (Die Verschwörung des Fiesco zu Genua, 1784) Don Carlos (1787/88) Szemelé (1780 körül, 1800-ban átdolgozva) Wallenstein-trilógia (1799) Stuart Mária (Maria Stuart) (1800) Az orléansi szűz (Die Jungfrau von Orléans, 1801) Turandot (Carlo Gozzi nyomán) (1801) REAL-EOD A messinai menyasszony (Die Braut von Messina, 1803) – Ehhez Fusz János nyitányt írt. Der Neffe als Onkel (vígjáték Louis Benoit Picard nyomán) (1803) Der Parasit (vígjáték szintén Picard nyomán) (1803) Tell Vilmos (Wilhelm Tell, 1803/04) Demetrius (befejezetlen )
Kisebb művei Hektors Abschied (Hektor búcsúja) Die Schaubühne als eine moralische Anstalt betrachtet (1784) Der Verbrecher aus verlorener Ehre (1786) Der Geisterseher
Versek és balladák Ode an die Freude (Örömóda) (1786) Resignation (1786) Die Teilung der Erde (1795) Der Handschuh (A kesztyű) (1797) Der Taucher (1797) Die Kraniche des Ibykus (Ibükosz darvai) (1797) Der Ring des Polykrates (Polükrátész gyűrűje) (1798) Die Bürgschaft (1798) Das Lied von der Glocke (1799) Der Antritt des neuen Jahrhunderts (1800) Das Siegesfest (1803) Die Huldigung der Künste (1804)
Filozófiai írások Über den Grund des Vergnügens an tragischen Gegenständen (1792) Augustenburger Briefe (1793) Über Anmut und Würde (1793) Kallias-Briefe (1793) Kallias oder Über die Schönheit (n. e.) Die Horen 1795 (A Hórák, folyóirat szerkesztése) Über die ästhetische Erziehung des Menschen (1795) Über naive und sentimentalische Dichtung (1795) (A naiv és szentimentális költészetről) Kleinere prosaische Schriften (1801)
Történeti művei Geschichte des Abfalls der Vereinigten Niederlande von der spanischen Regierung (1788) Was heißt und zu welchem Ende studiert man Universalgeschichte? (1790) Geschichte des dreißigjährigen Krieges (A harmincéves háború története) (1790)
Műfordítások Euripidész: Iphigénia Auliszban Euripidész: Jelenetek a Főniciai nők-ből Racine: Phaedra Shakespeare: Macbeth
Magyarul olvasható 1849-ig A' tolvajok. Egy szomoru játék; ford. Barcsay László; Hochmeister Márton, Kolozsvár, 1793 Az európai híres zsiványok, útonálló tolvajok, gyilkosok, haramiák, lázadók és pártütők tüköre, mellyet Siller Fridrik írásaiból fordított Czövek István. 1-2. darab; Trattner János Tamás, Pest, 1817 A Haramják; dráma 5 felvonásban. Füskúti Landerer Lajosnál, Pest, 1823. Fortély és szerelem. Szomorújáték; ford. Puky József; Landerer Ny., Pest, 1827 (Puky Jósef Külföldi színjátékai) Fiesco. Néző játék; ford. Puky József; Landerer Ny., Pest, 1827 (Puky Jósef Külföldi színjátékai) Turandot. Tragi-comedia; Gozzi után Schiller, ford. Gáthy János; Egyetem betűi, Buda, 1835 (Külföldi játékszín) Messzinai hölgy. Szomorújáték; ford. Szenvey József; Egyetem betűi, Buda, 1836 (Külföldi játékszín) Schiller Fridrik versei; ford. Soproni Fidler Ferenc; Tilsch, Kolozsvár, 1836
1850–1919 A harmincz éves háború története; ford. Torkos István; Heckenast, Pest, 1864 (Heckenast Gusztáv czímképes kiadásai) Fiesco. Opera; szöveg Schiller után Fáy Béla, zene Fáy Gusztáv; Bucsánszky Ny., Pest, 1868 Tell Vilmos. Színmű; ford. Tomor Ferenc; Rudnyánszky Ny., Pest, 1869 Mózes küldetése; ford. Jurány Gusztáv; Franklin, Bp., 1879 (Olcsó könyvtár) Don Carlos. Drámai költemény; ford. E. Kovács Gyula; Aigner, Bp., 1881 (Magyar könyvesház) A harang; ford. Gáspár Imre; Révai, Bp., 1881 Göthe – Schiller epigrammái; ford. Csalomjai [Pajor István]; Kék Ny., Balassagyarmat, 1883 Wallenstein halála. Szomorújáték; ford. Hegedüs István; Franklin, Bp., 1883 (Olcsó könyvtár) Schiller kisebb prózai irataiból. Aesthetikai értekezések; ford. Zollner Béla; Franklin, Bp., 1887 (Olcsó könyvtár) Stuart Mária. Szomorújáték; ford. E. Kovács Gyula; Ajtai Ny., Kolozsvár, 1887 Schiller Frigyes színművei, 1-4.; ford. Tomor Ferenc; Lampel, Bp., 1888 Az orleansi szűz. Regényes szomorú játék Stuart Mária. Szomorú játék Wallenstein. Drámai költemény, 1-2. Stuart Mária. Szomorú játék; ford. Tomor Ferenc; Lampel-Wodianer, Bp., 1888 Stuart Mária. Szomorújáték; ford. Sulkowski József; Franklin, Bp., 1890 (Olcsó könyvtár) Schiller költeményei; ford. Szász Károly, Vargha Gyula, Váró Ferenc; Franklin, Bp., 1890 Az orleansi szűz. Regényes tragédia; ford. Borsody Béla; Franklin, Bp., 1892 (Olcsó könyvtár) A messinai menyasszony. Tragoedia chorusokkal; ford. Váradi Antal; Lampel, Bp., 1898 (Magyar könyvtár)