Baja Mihály (Végvár, 1879. december 11. – Debrecen, 1957. február 5.)Halálesete bejegyezve a debreceni állami halotti akv. 36/1957. folyószám alatt. református lelkész, író.

Életpályája Szülei Baja József és Tóth Sára voltak. Debrecenben és Budapesten teológiát tanult. 1908 előtt a Dunántúlon káplán illetve Losoncon hitoktató volt. 1908-ban Baksay Sándor (1832–1915) szentelte pappá. 1908–1910 között Wallingford lelkésze volt. 1908–1914 között Amerikában volt lelkész; 1910–1914 között Duquesne és McKeesport lelkésze volt. 1910–1915 között a Református Híradó (New York) főmunkatársaként dolgozott. 1913-tól Monongahela beszolgáló lelkésze volt. Hazatérése után 1914–1921 között Túrkevén és 1921-től Debrecenben volt lelkész. 1931-től a Petőfi Társaság tagja volt.

Egyházi dolgozatain kívül több verseskötete jelent meg. Versei jelentek meg a Bokréta című gyűjteményben.

Sírja a Debreceni köztemetőben található. bélyegkép|jobbra|300px|Baja Mihály (1879–1957) református lelkész, költő sírja a debreceni köztemetőben

Művei Ünnepi hangok. Költemények a reformáció világából (Debrecen, 1917) Babiloni vizek mellett (Debrecen, 1918) Óh, szép ifjúságom (versek; Békéscsaba, 1926) Szól a harang (versek; Budapest, 1930) Delelőn áll a napom (versek; Debrecen, 1932) Debreceni öreg kollégium (versek; Debrecen, 1940)

Jegyzetek

Források

Baja Mihály – Holnap Magazin Névpont.hu Baja Mihály vonatfülkében

További információk Zsigmond Ferenc: Óh, szép ifjúságom (Protestáns Szemle, 1926)

A Tiszántúli Szépmíves Céh almanachja, 1932. Szerkesztette: Benyovszky Pál, Szalacsy Rácz Imre. Debrecen, Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1931.

Gáspár Jenő: Jubiláló írók (Erdélyi Szemle, 1942) Nagy Sándor: Baja Mihály (Debreceni Képes Kalendárium, 1943) A Budapesti Református Theológiai Akadémia története. Szerkesztette: Pap László és Bucsay Mihály. Budapest, Református Egyetemes Konvent Sajtóosztálya, 1955.

Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, Zeneműkiadó, 1986. Bényei József: A legidősebb bokrétás (Debrecen, 1988)

Bodorik Sándor: Mezőtúri életrajzi lexikon. Mezőtúr város pantheonja a kezdetektől máig. Mezőtúr, S-print Reklámiroda, 1999. (Mezőtúri Helytörténeti Füzetek 16.) Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerkesztette: Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999. (A Tisza Hangja No. 17. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás+Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.

Bényei József: Debreceni irodalmi lexikon. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2009.

Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek Kategória:Túrkeveiek Kategória:Debreceniek