A Devil Seed egy magyar doom metal zenekar.
Története 2017-ben, Budapesten alakult. Az együttes érdekessége, hogy a műfajban ritkának számító módon női énekesük van.
Két demó elkészítése után felvették és szerzői kiadásban megjelentették az első lemezüket, aminek címet nem adtak. Ezután egy válogatáshoz felvették a Black Sabbath együttes egyik dalát, amit aztán külön is megjelentettek kislemezként. Második lemezük már a H-Music kiadónál jelent meg, ennek ismétcsak nincs címe, ez a zenekar elmondása szerint konceptuális.
2020-ban, az első lemez megjelenése után fellépési lehetőséget kaptak a műfaj egyik legrangosabb fesztiválján, a Doom Over Viennán, valamint a Seeds of Doom online rádióadóban rendszeresen játsszák a dalaikat.
Diszkográfia Firecult (demo) 2018 Heinrich Kramer (demo) 2019 Devil Seed 2020 When Death Calls (single) 2021 Devil Seed 2024
Források
Kategória:2017-ben alakult együttesek Kategória:Magyar metalegyüttesek