bélyegkép|200px|A Bismarck által 1870. július 13-án 23:15-kor az Északnémet Szövetségnél illetve délnémet államoknál tartózkodó porosz követeknek küldött értesítés Az emsi távirat (egyes forrásokban emsi sürgöny) az Északnémet Szövetség belső távirata volt 1870. július 13-án, amely ürügyül szolgált az 1870−1871-es porosz–francia háború kitöréséhez.
A két nagyhatalom ugyanis felkészültnek érezte magát az elkerülhetetlennek tartott háborúra egymás ellen: Poroszország Bismarck politikai irányításával a német egység megteremtésére készült, Franciaország pedig éppen ellenkezőleg, meg kívánta akadályozni ezt saját hatalmi pozícióinak védelme, erősítése érdekében. A diplomáciai játszma arról szólt, hogy melyikük viselje a háború megindításának felelősségét.
A táviratban Heinrich Abeken tanácsos, a külügyi hivatal egyik munkatársa tájékoztatta felettesét, Otto von Bismarck kancellárt az Emsben történtekől (I. Vilmos porosz király ugyanis itt gyógyíttatta magát). Bismarck a táviratot szándékosan olyan módon tette közzé, hogy az sértő legyen Franciaországra nézve, és el is érte a kívánt hatást: a Francia Császárság 1870. július 19-én hadat üzent a Porosz Királyságnak.
Politikai háttér bélyegkép|150px|III. Napóleon (1869) bélyegkép|150px|I. Vilmos (1870 körül) 1815-ben a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus Franciaország szempontjából szégyenletes döntéseket eredményezett, amelyeket sem a krími háborúban (1853–1856) Anglia oldalán elért sikerek, sem a szárd–francia–osztrák háború (1859) nem tudtak feledtetni. Noha III. Napóleon igyekezett magát az európai nemzeti törekvések támogatójának feltüntetni, 1863-ban nem volt képes az oroszok ellen felkelt Lengyelország megsegítésére, ráadásul a nagyhatalmak elutasították Európa politikai átrendezésére vonatkozó javaslatát. A német egységre irányuló törekvésekre aggodalommal tekintett, ugyanis nem akarta, hogy az új német állam túl erős legyen. 1865-ben ugyan biztosította Bismarckot Franciaország semlegességéről, de cserébe az 1815-ös határok kiigazítását kérte, amit azonban nem kapott meg. Közben Franciaországban belső elégedetlenség bontakozott ki, a második császárság a fokozatos reformok ellenére is népszerűtlenné vált.
A korábbi Német-római Birodalom területén a bécsi kongresszus során alakult meg a harmincöt államot és négy szabad várost összefogó Német Szövetség, amely azonban nem rendelkezett közös államfővel, szövetségi végrehajtó hatalommal, törvényhozó gyűléssel, bíróságokkal vagy közös belső alkotmánnyal, célja az alapító irat szerint csupán Németország külső és belső biztonságának megőrzése volt. A következő lépés a német egység megteremtés útján a Német Vámunió megalakítása volt 1833 márciusában Poroszország, Hessen-Darmstadt, Bajorország és Württemberg, illetve utóbb Türingia, Szászország, Baden és Nassau részvételével. A vezető szerepet Poroszország játszotta; Ausztria nem csatlakozott a vámunióhoz. 1848–49-ben az első szabadon választott össznémet parlament elhatározta a német nemzetállam megalakítását alkotmányos monarchia formájában. Vita folyt arról, hogy az egységes államban a Habsburgok vagy a poroszok játsszák a vezető szerepet, végül uralkodónak IV. Frigyes Vilmos porosz királyt választották meg, aki azonban elutasította a felkérést, így a birodalmi alkotmány nem lépett életbe. 1861-ben a Porosz Királyság élére I. Vilmos került, aki már 1858 óta régensként kormányozta az országot. 1862-ben a király Otto von Bismarckot nevezte ki kancellárnak, aki szeptember 30-án tartott programbeszédében kifejtette, hogy „Poroszország határai a bécsi szerződés következtében nem felelnek meg az egészséges államéletnek.” 1866-ban a rövid ideig tartott porosz–osztrák háború a königgrätzi csata eredményeképpen egyértelmű porosz győzelemmel zárult; ezt követően alakult meg – immár Ausztria nélkül – az Északnémet Szövetség. A délnémet államokkal Poroszország titkos véd- és dacszövetségeket kötött.
A porosz–osztrák háborút követően Franciaország és Németország viszonya feszült volt. Franciaországot és a francia császárt sértette Bismarck elutasítása, aki nem volt hajlandó területi engedményekre a francia semlegességért cserébe. A németek viszont Franciaországban látták azt az ellenséget, aki megakadályozza a német egység kialakulását.
Előzmények bélyegkép|150px|Leopold von Hohenzollern spanyol trónjelöltségét ábrázoló karikatúra a Der Floh című osztrák szatirikus lap 1870. július 19-iki számában Az 1868-as spanyol forradalom során megfosztották trónjától II. Izabella királynőt, aki elhagyta az országot. A trón várományosai között Leopold von Hohenzollern herceg, (I. Károly román király testvére) is szóba került, ezért a spanyol miniszterelnök 1870. februárban érdeklődött a Hohenzollern-ház fejénél, I. Vilmos porosz királynál, hogy hozzájárul-e Leopold trónra lépéséhez. Otto von Bismarck kancellár támogatta a javaslatot annak külpolitikai kockázatai ellenére; tudnia kellett ugyanis, hogy Franciaország veszélyesnek tartaná, ha az ország két oldalról is egy-egy Hohenzollern uralkodó országával lenne határos. A kancellár a német egység létrehozása érdekében kívánatosnak tartotta Franciaország legyőzését, ezért amikor 1870. áprilisban Leopold elutasította a spanyol ajánlatot, Bismarck mindent elkövetett, hogy meggyőzze, és júniusban ez sikerült is neki. Tisza István véleménye szerint Bismarck a jelöléssel a francia-porosz háború kikényszerítését kívánta elérni; vannak viszont, akik azt állítják, hogy Bismarck célja nem a háborús provokáció volt, hanem Franciaország visszariasztása a háborútól.
1870. július 2-án a spanyol miniszterelnök tájékoztatta a francia követet Leopold jelöléséről; 3-án a hír eljutott Franciaországba. Válaszul július 6-án Agénor de Gramont francia külügyminiszter parlamenti beszédében háborúval fenyegette meg Poroszországot. Tűrhetetlennek nevezte, hogy „idegen hatalom ültesse trónörökösét V. Károly trónjára, és ezzel hátrányunkra megzavarja Európa hatalmainak jelenlegi egyensúlyát, és veszélyeztesse Franciaország érdekeit és becsületét.” Bismarck úgy ítélte meg ezt a beszédet, hogy „hivatalos nemzetközi fenyegetés volt, kézzel a kard markolatán,” ennek ellenére arra utasította a porosz külügyminisztériumot, hogy ne tegyen hivatalos lépéseket, viszont a sajtóban jelenhetnek meg goromba vélemények.
A francia külügyminiszter utasítására Vincent Benedetti gróf, az Északnémet Szövetséghez akkreditált francia követ július 9-én és 11-én is tárgyalt ebben az ügyben I. Vilmossal Emsben. I. Vilmos már 9-én biztosította Benedettit, hogy ő maga nem javasolta a jelölés elfogadását, 11-én pedig kijelentette, hogy a döntés a Hohenzollern-családra és nem Berlinre tartozik. A tárgyalások eredményeképpen július 12-én Leopold visszalépett a jelöltségtől. Franciaországban Émile Ollivier miniszterelnök erre úgy reagált, hogy „Kezünkben tartjuk a békét!” Bismarck viszont, aki már akkor csalódott volt, amikor megtudta, hogy a király az ő kihagyásával tárgyal a francia követtel, Leopold jelöltségének visszavonásakor kijelentette, hogy lemond tisztségéről.
Leopold visszalépésével mind III. Napóleon francia császár, mind I. Vilmos befejezettnek tekintette az ügyet, Franciaországban a császárné körül tömörülő háborúpártiak azonban fel akarták használni a lehetőséget a császárság előző évek megtépázott tekintélyének visszaállítására. Agénor de Gramontnak sikerült meggyőznie az idős és gyenge III. Napóleont, hogy követeljenek garanciákat a porosz királytól. Július 12-én tehát Benedetti azt az új utasítást kapta a külügyminisztertől, hogy érje el a porosz királynál, hogy az a sajtó útján tegyen ígéretet a franciáknak arról, hogy nem fogja megengedni a jelölés megújítását.
Az emsi történések és a távirat bélyegkép|I. Vilmos Emsben Miklós Vilmos nassaui herceg társaságában (1870 körül) Július 13-án Benedetti a fürdőhely sétányán közelítette meg I. Vilmost, és adta elő a francia kívánságokat. A porosz király a túlzónak tartott francia igényt elutasította, majd később a nap folyamán adjutánsa útján értesítette a francia követet, hogy Sigmaringenből megérkezett a válasz Leopold visszalépéséről, így az ügyet befejezettnek tekinti. A király az esetről Heinrich Abeken külügyi tanácsos útján táviratban értesítette Bismarck kancellárt.
Az Abeken által küldött távirat szövege Német szövegFordításEms, den 13. Juli 1870.
Seine Majestät der König schreibt mir:
"Graf Benedettifing mich auf der Promenade ab, um auf zuletzt sehr zudringliche Art von mir zu verlangen, ich sollte ihn autorisieren, sofort zu telegraphieren, daß ich für alle Zukunft mich verpflichtete, niemals wieder meine Zustimmung zu geben, wenn die Hohenzollern auf ihre Kandidatur zurückkämen. Ich wies ihn, zuletzt etwas ernst, zurück, da man à tout jamais dergleichen Engagement nicht nehmen dürfe, noch könne. – Natürlich sagte ich ihm, daß ich noch nichts erhalten hätte, und da er über Paris und Madrid früher benachrichtigt sei als ich, er wohl einsähe, daß mein Gouvernement wiederum außer Spiel sei."
Seine Majestät hat seitdem ein Schreiben des Fürsten bekommen. Da Seine Majestät dem Grafen Benedetti gesagt, daß er Nachricht vom Fürsten erwarte, hat Allerhöchstderselbe mit Rücksicht auf die obige Zumutung, auf des Grafen Eulenburg und meinen Vortrag beschlossen, den Grafen Benedetti nicht mehr zu empfangen, sondern ihn nur durch einen Adjutanten sagen zu lassen: daß Seine Majestät jetzt vom Fürsten die Bestätigung der Nachricht erhalten, die Benedetti aus Paris schon gehabt, und dem Botschafter nichts weiter zu sagen habe.
Seine Majestät stellt Eurer Exzellenz anheim, ob nicht die neue Forderung Benedettis und ihre Zurückweisung sogleich sowohl unseren Gesandten als in der Presse mitgeteilt werden sollte?Ems, 1870. július 13.
Őfelsége a király írja nekem:
„Benedetti gróf elfogott a sétányon, hogy a legvégletesebben tolakodó módon azt követelje tőlem, hatalmazzam fel egy olyan távirat azonnali elküldésére, amelyben a jövőre nézve kötelezem magam, hogy soha többé nem adom hozzájárulásomat, ha a Hohenzollernek visszatérnek a jelöléshez. Végül kissé szigorúan elutasítottam, mivel egy ilyen à tout jamais kötelezvényt nem szabad és nem is lehet elfogadni. – Természetesen megmondtam neki, hogy még nem kaptam semmit, és mivel ő Párizson és Madridon keresztül már korábban értesült, mint én, könnyen beláthatja, hogy az én kormányon megint nincs benne a játékban.”
Őfelsége azóta levelet kapott a hercegtől. Mivel Őfelsége megmondta Benedetti grófnak, hogy híreket vár a hercegtől, Őexcellenciája, figyelembe véve a a fentebbi felvetést, valamint Eulenburg gróf és az én javaslatomat, úgy döntött, hogy a továbbiakban nem fogadja Benedetti grófot, hanem egy szárnysegéd útján annyit közölt vele, hogy Őfelsége most megkapta a hercegtől annak a hírnek a megerősítését, amelyet Benedetti már Párizsból megkapott, és nincs további mondanivalója a követ számára.
Őfelsége kérdezi Excellenciádat, hogy Benedetti új követelését és annak elutasítását nem kellene-e azonnal közölni mind követeinkkel, mind pedig a sajtóban?
A Bismarck által kiadott sajtóközlemény és francia fordítása bélyegkép|Bismarck, Roon és Moltke 1863-ban