Az albán ortodox egyház () egyike a tizenöt autokefál (önálló) ortodox egyháznak. 1922-ben alapították, de csak 1937-ben ismerte el a konstantinápolyi pátriárka az albán egyház autokefalitását.
Az egyház a második világháború és az Enver Hoxha vezette kommunista diktatúra alatt szenvedte el a legnagyobb csapásokat. Ez volt az ország és egyúttal az egyház történetének egyik legsötétebb korszaka. A rezsim odáig ment el, hogy 1967-ben Albániát ateista államnak nyilvánította, és bezáratták a templomokat. A kommunizmus bukása után, 1991-ben újjászervezték az egyházat, és 250 templomot renováltak. A 2010-es évekre 909 plébánia alakult meg, és a hívők száma ekkorra már 500–700 ezer fő volt.
Az egyház számára fontos az új papok képzése, ezért létrehozták számukra a Krisztus Feltámadása Teológiai Akadémiát. Az akadémia befejeztével sokan külföldön folytatják tanulmányaikat. Ezenkívül több iskolának is fenntartója, ahol a diákokat számítástechnikára, számítógépes számvitelre és más szakmákra oktatják. Vannak kétnyelvű iskolái is.
Az albán ortodox egyház négy egyházmegyére, a Tirana–durrësi szent érsekségre, a Berati szent püspökségre, a Gjirokastrai szent püspökségre és a Korçai szent püspökségre oszlik.
Története Az egyházalapítás előtt bélyegkép|jobbra|250px|6. századi ókeresztény bazilika Butrintban A kereszténység az 1. században Pál apostollal érkezett a területre, aki Illyricum provinciában prédikált."Paul, St" Cross, F. L., ed. The Oxford dictionary of the Christian church. New York: Oxford University Press. 2005 A legenda szerint még Dyrrachiumot (ma Durrës) is meglátogatta.
A Római Birodalom idején Albánia területe politikailag és egyházjogilag Rómához tartozott. 395-ben, amikor kettévált a birodalom, politikailag Konstantinápoly fennhatósága alá került, míg egyházjogilag továbbra is Rómához, egészen 731-ig. 731-ben a konstantinápolyi ortodox egyházhoz került Albánia területe, majd az 1018-ban megalakult Ohridi érsekség része lett. A 11. században a római katolikus egyház ezen a területen kívánt terjeszkedni, és sok új hívőjük is akadt a következő századokban.
Amikor a 15. században Albánia területe az Oszmán Birodalom része lett, az ortodoxok a birodalom által elismert Ohridi érsekség fennhatósága alá kerültek.Egro, 25. o. Ezután az albánok egy része fokozatosan muszlimmá vált. Ezekben az évszázadokban az albán területeken élő ortodoxok két egyház alá tartoztak. A Drin folyótól délre eső területeken a konstantinápolyi ortodox egyház fennhatósága érvényesült, amelynek a görög volt a hivatalos nyelve, míg a folyótól északra fekvő területek a szerb ortodox egyház közigazgatása alá tartoztak, amelynek a szerb volt a hivatalos nyelve. A 17. században hívek kb. 1%-a csatlakozott Rómához. Ez az albán bizánci katolikus egyház néven ismert keleti katolikus egyház.
A 18–19. században többen megkísérelték a Bibliát albán nyelvre lefordítani. Az egyik ismert fordítási próbálkozás ebből az időszakból feltehetően Voskopojai Gregoriosz szerzetes nevéhez fűződik, aki később Diracs (ma Durrës) metropolitája lett. Az Újszövetség evangéliumaiból fordított le töredékeket, a saját maga által kidolgozott elbasani ábécé felhasználásával. A 19. században, Gregoriosz Argirokasztritész (), Évia püspöke kiadta az Újszövetség fordítását albán nyelven görög betűkkel. Későbbi fordítások Kostandin Kristoforidhi görög ábécét használó, geg (1869), illetve toszk nyelvjárású (1879) bibliái.
Az egyház megalapítása jobbra|225px|bélyegkép|Fan Noli 1908-ban, az albán ortodox egyház vezetőjeként Fan Noli amerikai-albán politikus és egyházi személyiség 1907-ben hírét vette, hogy a massachusettsi Hudsonban egy ortodox pópa megtagadta a temetési szertartást egy, a nemzeti mozgalomban részt vett ortodox albántól. Noli ezután megbeszéléseket folytatott az orosz ortodox egyház észak-amerikai érsekével, Platonnal. Az érsek támogatta Nolit, sőt 1908. március 8-án pappá szentelte a New York-i Szent Miklós-katedrálisban.Tarasar, 309. o. Alig két héttel később, 1908. március 22-én, Noli büszkén celebrálta a bostoni Knights of Honor Hallban az albán nyelvű liturgiát. 1911-es európai körútján több helyen (Odessza, Bukarest, Szófia) tartott albán nyelvű istentiszteletet. 1919. július 27-én Nolit püspökké nevezték ki, ezzel az amerikai albán ortodox egyház önálló egyházmegye lett.
1922. szeptember 12-én az albán kormány által támogatott berati kongresszuson az addig a konstantinápolyi ortodox egyházhoz tartozó albán ortodox egyházközségek kinyilvánították autokefalitásukat. Az egyház vezetőjének egy délszláv püspököt kértek fel, de ez az elképzelés végül nem valósult meg. Végül Fan Noli a tirana–durrësi, Kristofor Kisi a berati, Jerótheosz exarcha pedig a korçai püspöki címet nyerte el; a gjirokastrai püspök személyében nem jutottak megegyezésre, így a szent szinódus nem alakulhatott meg. Nem sokkal később az egyház alapokmányát a kormány is elfogadta. Az albán ortodox egyház elismerése többszöri egyeztetés ellenére sem jött létre, így 1929. február 12-én a szerb ortodox egyház által küldött két püspökkel és Zog király által kinevezett három püspökkel létrehozták a Szent Szinódust. Az egyház vezetője, archimandritája Visarion Xhuvani, korábbi tiranai püspök lett.
Az új ortodox egyházat és annak vezetését a konstantinápolyi pátriárka nem ismerte el, aminek következtében szakadás következett be: két ortodox felekezet lett Albániában, egy Konstantinápoly-párti és egy Konstantinápoly-ellenes. A szakadás 1937. április 12-én ért véget, amikor közel egyévnyi tárgyalás után a konstantinápolyi pátriárka elismerte az albán egyház autokefalitását. 1937 februárjában ugyanis az albán kormány menesztette Xhuvanit, és Kristofor Kisit nevezte ki prímássá, aki jó kapcsolatokat ápolt a pátriárkával. Ezután Athénban és Isztambulban is tárgyalt a két egyház képviselője, míg végül megállapodtak egymással.
A gondok azonban ezután sem szűntek meg, ugyanis az ortodox albánok mellett szerbek, vlachok és görögök is éltek Albániában, ám az ő képviseletük nem volt megoldva az egyházban. Másodszor az ortodoxok Albánia lakosságának csak 23%-át adták ekkor, és ez társadalmi feszültséget jelentett.
A második világháború alatt Az 1939-es olasz megszállás után az ortodox egyházat az italo-albán bizánci katolikus egyházzal kívánták egyesíteni. Ez azonban az ortodox egyház ellenállása miatt az 1943-as olasz kapitulációig nem sikerült. Ezután a rövid német megszállás alatt az egyház szempontjából semmi változás nem történt.
A kommunizmus alatt Az 1944-es kommunista hatalomátvétel után üldözni kezdték az egyházakat. Kristofor Kisi tiranai érseket 1948. december 25-én leváltották tisztségéből, majd 1949-ben bebörtönözték. Helyére Pais Vodica került, aki korábban Korça püspöke volt.
1950. február 5–10. között új zsinatot tartottak Tiranában, ahol új kartát fogadtak el a résztvevők, amely az 1929-es alapszabály javított változata volt. Ekkor Kristofor Kisi házi őrizetbe került, majd 1956. június 29-én holtan találták. A hivatalos iratok szerint szívrohamban halt meg. 1966 márciusában Pais Vodica is meghalt. Helyére áprilisban Damian Kokoneshi került.
Az 1950-es és 1960-as években tovább folytatódott a vallásüldözés. Hívőket és papokat börtönöztek be, illetve végeztek ki. Sokan ezért Amerikába disszidáltak. Ott két csoportra tagolódtak. Az első csoport vezetője Fan Noli lett (később Stefan Lasko kapta meg ezt a tisztséget), aki továbbra is tartotta a kapcsolatot az anyaegyházzal. A másik csoport vezetője Marko Lipa lefkai püspök volt, aki az Ökumenikus Patriarchátusnak volt alárendelve. Amikor 1965 márciusában Noli meghalt, a két csoportot egyesíteni akarták, de a tárgyalások nem jártak eredménnyel.
1967. november 22-én rendeletet hoztak az ortodox templomok bezárásáról. Az egyházi épületeket lerombolták vagy másra használták. Az országot ateista állammá nyilvánították, és az összes egyház teljes vagyonát elkobozták. A papságra komoly megpróbáltatások vártak. Volt, akit börtönbe zártak, volt, akit száműztek, és volt, akit kivégeztek. Damian érseket letartóztatták, és 1973-ban a börtönben halt meg egyes források szerint. Mások szerint nem börtönözték be, hanem 1973. október 18-án pogradeci otthonában halt meg.
Az egyház újjászervezése bélyegkép|200px|Püspökségek A kommunizmus 1990-es bukása után az egyház újraindulása nehézségekbe ütközött, mivel már nem voltak az országban élő főpapok. 1991 januárjában I. Dimitriosz konstantinápolyi pátriárka a Klérusok és Laikusok Tanácsának közgyűlésén patriarchális metropolitának nevezte ki Anasztásziosz Janulátosz (, ) androusai püspököt, az Athéni Egyetem professzorát. Az új metropolitának az volt a feladata, hogy kapcsolatot teremtsen az egyház és az ország hatóságai között. A kormány kifogásolta az új egyházi vezetőt, és több hónapig nem engedték be az országba. Végül 1991. július 17-én Tiranába mégis megérkezett a metropolita. Látva a pusztítást, zsinatot hívott össze 1991. augusztus 1–2. között. Itt új képviselőket választottak ideiglenesen a szinódusba.
1992. június 24-re I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka zsinatot hívott össze, ahol Anasztászioszt egyhangúlag Tirana és egész Albánia érsekének tették meg. Ekkor választották meg Berat, Vlora és Kanina metropolitájának Ignatiosz Triantiszt, Korça metropolitájának Hrisztodoulosz Mousztakaszt és Gjirokastra metropolitájának Alexandrosz Kalpakidiszt.
Az albán kormány ismét tiltakozott a három püspök miatt. Sali Berisha elnök is kifejezte nemtetszését, amikor a konstantinápolyi egyház küldöttei 1992. július 4-én viziten voltak nála. A küldöttek, Evangelos pergei és Meliton philadelpheiai püspök, illetve a protopresbiter Elias Katre is albán származásúak voltak. Az elnök beleegyezett Anasztásziosz kinevezésébe, de a többi püspökét továbbra sem fogadta el.
Anasztásziosz érsek 1992. július 12-én elküldte „Nagy Levelét” a Phanarinak, majd augusztus 2-án beiktatták hivatalába. Egyes albán körök nem törődtek bele abba, hogy ő lett az egyház feje, ezért 1994 októberében az albán elnök népszavazást írt ki, arról, hogy egyházi vezetők csak albán állampolgárok lehetnek, és vagy Albániában születtek vagy 20 éve ott élnek. A népszavazásra november 6-án került sor, de Berisha elképzelése megbukott.
1996-ban új püspököket szenteltek fel Isztambulban, amit az albán kormány ismét elutasított, sőt ezeket a papokat nem engedték be az országba. 1997 novembere és 1998 júliusa között a helyzet rendezése okán a Szent Szinódus zsinatot rendezett, ahol megszavazták, hogy az érsek és Ignatiosz a helyén marad, viszont a másik két püspököt lemondatták. Kosmas Kirio lett az apollóniai metropolita, Joan Pelushi pedig a korçai metropolita.
1999-ben 110 magas iskolázottságú papot szenteltek fel. 2000-ben elhunyt Kosmas metropolita, akinek a helyét hat évig nem töltötték be, ekkor 2006. november 11-én a Szent Szinódus három új püspököt választott, így az albán püspökök száma hatra nőtt.
2008. november 24-én az ortodox egyház és a Miniszterek Tanácsa megállapodást írt alá, hogy ezt követően az albán alkotmány javításakor egyeztetnek az egyházzal. A megállapodást jóváhagyta az albán parlament, és később hivatalosan bejegyezték a bíróságon.
A 2010-es évekre 909 plébánia alakult meg. A hívők száma ekkor 500–700 ezer fő volt.
2012. január 19-én a Szent Szinódus újabb két püspökkel bővült. Nathaneil Stergiout Amantia püspökévé, míg Asti Bakallbashit Bylis püspökévé választották meg.
Az egyház tevékenységei Egyházi oktatás 1991-ben a régi papok közül csak 22 maradt életben, ők alkották az új klérust. 2012-ben már 146 pap szolgál, akik mind albán állampolgárok. Az új papok a Krisztus feltámadása Teológiai Akadémiát végezték el. Az akadémián a katekizmust és más egyházi feladatokat tanítják meg a jövendőbeli papoknak. Sokan közülük külföldön folytatják tanulmányaikat.