Csipke

thumb|200px|Csipkeverés A csipke apró mintás textília, melynek sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt igen reprezentatív megjelenésű, ezért az öltözködésben kapott először szerepet. Magyarországon már az Árpád-kori leletekből is megállapítható, hogy az uralkodók asszonyai nemcsak pompás ékszereket, hanem aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek.

A mai értelemben vett csipkét – akárcsak az üveg- és tükörművességet – az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára, a pompa városából, Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek, a 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok.

Története

Feltételezések szerint az egyiptomi és kopt szőttesek széleldolgozásánál jelentek meg azok a rojtszerű csomózások, amelyek a csipkekészítés kezdeteit jelenthették. A vert csipke a középkori Itália tengerparti városaiból származik, ahol a halászok a hálókészítésben alkalmazták a későbbi csipkekészítés technikáját. 1557-ből már egy mintakönyv is fennmaradt. A szászországi Érc-hegységben 1561-ben Barbara Uttman (Uthmann) honosította meg ezt a technikát, onnan terjedt el aztán széles körben, és ezért őt tekintik – valójában nem megalapozottan – a csipkeverés feltalálójának. Itálián és Szászországon kívül Flandriában is korán megismerték, itt kezdték először a lent használni a csipkeveréshez használt fonalak alapanyagául. Egy flandriai festő, Quentin Mattys 1495-ben készült egyik képén csipkeverőnőt ábrázolt.

bélyegkép|200px|Reticella Kezdetben a csipkét elsősorban fehérneműk széleinek díszítésére használták. Az 1600-as években jelennek meg a viseletben azok a gallérok és kézelők, amelyeket már teljes egészükben csipkéből készítettek. A vert csipke mellett elterjedt a varrott csipke (reticella) használata is. Európa déli részein a varrott, északi részein a vert csipke volt népszerűbb. A legszebb, leggazdagabb mintázatú, legjobb minőségű csipkéket Németalföldön, Brüsszelben, Antwerpenben, Gentben és Mechelenben készítették.

A csipkeipar virágkorát XIV. Lajos francia király uralkodásának (1643–1715) korára teszik, a csipkével díszített öltözékek a királyi udvarban rendkívül felkapottak voltak, de használatban voltak a polgári viseletben is.

A 16.–17. században zajló polgárháborúk miatt nagyon sok csipkeverő hagyta el Németalföldet és költözött át Franciaországba (Lille környékére és Alençonba), Angliába és Spanyolországba (Sevillába, Barcelonába), meghonosítva ezekben az országokban a csipkeverést. Az angol csipke, az ún. „Point d’Angleterre” a brüsszeli csipke utánzata, onnan menekült csipkeverőktől származik.

Magyarországon a 11.–15. század között létesült temetőkből kerültek elő olyan párták, övek, amelyeken ezüsthuzalból vagy aranyozott fonalból készült vert csipkedíszítés volt. A losonci református templom kriptájában a 16. században készült és vert csipkével díszített ruhát találtak. Az 1300–1500 közé eső időszakban a csipkeverők a gombkötők és paszományosok céhéhez tartoztak. A magyar viseletben a középkor végén általánosan használtak csipkével díszített kézkeszkenőket, fehérneműket. Érdekes módon a 16. századtól kezdve Kecskeméten betiltották a város lakóinak színes csipkével díszített ruhadarabok viselését, de az aranyozott fonalból készülteket szabad volt hordani. Selmecbányán betiltották a nők csipkeveréssel való foglalkozását. A 17. században a Szepességben, Erdélyben magas színvonalon művelték ezt a mesterséget.

Először a felvidéki bányavárosokban terjedt el a csipkekészítés, így vált híressé elsőként a gömöri csipke. Ám hamarosan követte a csetneki csipke és a halasi csipke kialakulása is. Amilyen gyorsan elterjedt hazánk tájain a csipkeverés tudománya, olyan változatos motívumrendszerei alakultak ki, leggyakoribb mintái az életfa, a tulipánszerű virágminták, a pávatollas összetett virágzat, a gránátalma és az indás díszítés. A csipke eleinte nem önállóan fordult elő, hanem mint szegés, rendesen zsubrikolt dísszel is ellátott darabokon. Készültek menyasszony vállait és főkötőit díszítő leplek, vagy nagyobbak a gyermekágyas asszony ágya köré, és halottas lepelnek is.

A 19. században feltalált csipkeverőgép elterjedésével azonban már kiszorult a kézzel vert csipke. Feledésbe is merült volna, ha a 20. század elején néhány lelkes ember fel nem karolja és meg nem alapítja azokat a műhelyeket, iskolákat, ahol ezt a művészetet kézművesek tovább éltetik.

Fajtái

A csipkének két alapvető fajtája van. Itáliából terjedt el a varrott csipke, amelynek anyaga a fehér lenfonal. Technikailag az a lényege, hogy a varrónők tűvel a kezükben egyetlen fonallal (gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel) dolgoznak. A vert csipke, az úgynevezett klöpli viszont több fonalból készül; a verőpálcának nevezett orsókról a rájuk tekert fonalakat a henger alakú párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. A vert csipke közvetlen elődje a rojt. A szövetdarab végének lelógó szálait kellett a felbomlástól megóvni s ezért összefonták, összecsomózták őket s így egy organikus lezárást kaptak.

Viselete

A csipke a ruházaton mell-, gallér- és kézelőfodorként volt divatos, de nem csak díszként szolgált, hanem drága holmi lévén viselőjének társadalmi rangját, vagyoni helyzetét is érzékeltette. A 17. században szinte plasztikaként ható, a kényelemre fittyet hányó, hatalmas csipkeköltemények születtek. Ugyanakkor a csipke igen korán megjelent az ágy- és párnahuzatokon is.

Híres csipkekészítők

Brüsszeli csipke

right|thumb|200px|19. századi brüsszeli csipke, „Duchess” mintázattal A brüsszeli csipke a legfinomabb brabanti lenfonalból készült. A legkorábbi csipkék kizárólag vetéltek voltak, a 18. századtól kezdve terjedt el a varrott csipke. Manapság a brüsszeli csipkék szinte kizárólag varrottak. A csipke hálóját régebben varrták vagy vetélték (verték), manapság a bobinet-géppel előállított tüll szolgál a csipke hálójául.

A belga csipkekészítés első említése V. Károly német-római császár (1500 – 1558) uralkodásának idejéből származik, aki elrendelte, hogy a csipkekészítést a németalföldi tartományok iskoláiban és zárdáiban oktassák. Ezt követően a reneszánsz és a felvilágosodás idején a csipke igen keresett divattárgy lett, és a csipkedíszítésűek felváltották a korábban divatos hímzett ruhákat.

A csipkekészítést technikáit is belga területen fejlesztették ki és vitték tökélyre. A varrott csipkét ma is készítik Alst város környékén, ezt a csipkét a közeli Brüsszelben árusították a legkorábbi időktől fogva, ezért „brüsszeli csipke” néven vált ismertté. A másik technika a vert csipke, amely elsősorban Brugge város és környékén terjed el.

Mivel a csipkekészítés igen hosszadalmas és nehézkes folyamat, ma már nem léteznek csipkegyárak Belgiumban, de körülbelül ezren (túlnyomó részt 50 és 90 év közötti asszonyok) ma is készítenek csipkét kézzel. Az egyik leghíresebb, ma is aktív manufaktúra a Louise Verschueren.

Gömöri csipke

Ma már a felvidéki csipkéknek, a gömöri, a liptói és szepességinek az összefoglaló nevét értjük gömöri csipkén. A legnagyobb részük egyetlen motívumnak egymás mellé helyeződéséből, ismétlődéséből áll. A Felső-Gömörben található régi, öltéssel előállított hímzések nagyjából egyeznek is a többi felvidéki hímzésekkel egy kivétellel. Ez két teljes réteg vászonnak egymásra varrásából alakult ki úgy, hogy az ornamentális indák menetének helyére a két réteg közé zsinórt varrtak s ezáltal az egészet relief-szerűvé tették. Élénkíti a rajzát ennek az a sűrű csomózás is, a mellyel az egyes szirmokat kitöltötték. Felvidék híres csipkéje volt még a sóvári csipke. Érdekes, hogy a sóvári csipke esetében egyes kutatások azt mutatják, hogy a csipkeverés története a 17. századig nyúlik vissza. A csipke készítése a magyarok lakta Bánya-Sóváron volt jelentős, ezért említik sóbányai csipkének is. A bányász lányok viselete még a 19. század közepén is csupa csipke volt. Viseltek egy darabban vert csipkekendőt, főkötőt, élénk színű csipkeujjast, amit csipkecsíkokból dolgoztak össze, csipke gallért, sőt valószínű, hogy a szoknyájuk is csupa csipkéből volt varrva. A faluban mintegy 300 asszony foglalkozott a csipkeveréssel. Eperjesre a vásárba vitték az elkészült csipkéket, ahol egy főkötő készítő asszony dolgozta fel a csipkék egy részét. A főkötők homlok részét díszítette az 1-2 tenyérnyi széles, 30–40 cm hosszú csipke. E csipkék alapanyaga fekete és fehér pamut cérna, színes selyemfonal és sodrott ezüst- és aranyszál. A csipkék többsége színes. Fehér és fekete csipkét csak az öregasszonyok viseltek ünnepnapokon. A csipkének csak a körvonalát rajzolták meg. Így igen változatos csipkék készültek egyetlen rajz alapján is.

Sóvári csipke

A Magas-Tátrától délre eső vidék a „sóvidék” (amely természetesen sóbányáiról kapta a nevét), itt a 17. század elejéig nyúlik vissza a csipkeverés tevékenysége, ami elsősorban a népviseletet szolgálta. Fehér és fekete cérnából, színes selyemfonalból, sodrott ezüst- és aranyfonalból készültek. A sóvári csipkének kilenc fajtáját különböztetik meg: vörös–sárga–zöld–lila színű selyemfonalakkal készített leveles mintázatú csipke; fehér–fekete fonalból készített leveles és pillangós mintázatú széles csipke; fekete alapon arany-és ezüstfonalakból készült, más színű pettyekkel díszített széles csipke; fekete alapon sárga selyemfonallal díszített, pillangós és pávaszemes mintázatú széles csipke; keskeny, fehér színű, tömörebb kivitelű leveles mintázatú csipke; ritkább szerkezetű széles csipke leveles mintákkal; ugyanez ezüstszálakkal díszítve; vörös és fekete fonalakból készített, leveles mintázatú keskeny csipke; csupán ezüstszálakból álló, színes pettyekkel díszített csipke.

Bányai csipke

Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya vidékéről származó csipke, amit fehér és krémszínű fonalakból készítenek geometrikus mintákkal.

Torockói csipke

Az erdélyi Torockón a 17. század elejétől kezdtek csipkeveréssel foglalkozni és a csipkét a népművészetben felhasználni, ruhadarabjaik, ágyneműik, asztalneműik díszítésére. Szívesen alkalmaztak a levél motívumokat (ezeket „lánnának” nevezték) és fontos volt azok száma a mintán belül. Gyerekingeken lánna nélküli vagy egylánnás csipkét, nagylányok zöld kötényén piros gyapjúfonalból készített egy- és hatlánnás csipkét, a felnőtt asszonyok pártáján nagy felületű, aranyfonalból készített csipkét alkalmaztak, a mellre való csipkedísz piros, kék vagy fekete gyapjúból, esetleg aranyszálból készült.

Balatonendrédi csipke

bélyegkép|150px|Balatonendrédi csipkemotívum a község címerében Balatonendréden 1908-ban Kájel Endre szervezte meg az első csipketanfolyamot és ez a tevékenység hamar népszerű lett a faluban. A trianoni békeszerződést (1920) követően az elcsatolt területekről Magyarországra költözött menekültek számára szerveztek tanfolyamot, akik aztán más helyiségekben is elterjesztették ezt a háziiparban végzett foglalatosságot. Eleinte végcsipkéket készítettek fehérneműk szélére, később már luxuscikkek (terítők, függönyök) is kikerültek a kezük alól változatos mintázattal, amik egy részét külföldön is szívesen fogadták. A fehérneműk díszítésére vékony, a lepedők, terítők, függönyök készítésére vastagabb lenfonalat használtak.

Szentesi csipke

Szentesen ugyancsak Kájel Endre kezdeményezésére kezdődött meg a csipkekészítés 1936-ban. Az első tanfolyamra háromszázan jelentkeztek, de csak 50 személyre tudtak anyagot biztosítani. Ez a foglalatosság hamar népszerű lett a városban és az itt készült csipkék londoni, párizsi, sőt fokföldi kézimunkaüzletekbe is eljutottak.

Hunnia csipke