A Minardi M188 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Minardi csapat versenyzett az 1988-as Formula–1 világbajnokság során, valamint átépített, M188B típusjelzésű változatával az 1989-es idény legelején. Pilótái az 1988-as idény kezdetén Adrián Campos és Luis Pérez-Sala voltak, majd öt futam után az előbbit váltó Pierluigi Martini.
Áttekintés Mivel 1989-től amúgy is betiltották őket, a Minardi már 1988-ban megszabadult a Motori Moderni lassú és megbízhatatlan turbómotorjaitól, és helyette a Ford-Cosworth DFZ erőforrásokra váltottak. Ez a motor ugyan nem vehette fel nyers erőben a versenyt a turbókkal, viszont kis tömege és takarékossága miatt hasznos volt.
Az idény során Campostól megváltak, gyenge teljesítménye miatt, a helyére kerülő Martininek pedig már volt tapasztalata a csapattal. Ő is szerezte Detroitban az az évi egyetlen pontjukat. A konstruktőri tizedik helyen zárt a csapat, és összességében nem lehettek elégedetlenek, mert előrébb léptek.
1990-ben is ezzel az autóval, jobban mondva módosított változatával kezdték meg az idényt - a három verseny közül, melyen részt vettek, egyet sem tudtak befejezni.
Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció; dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1988Lois Minardi Team SpAMinardi M188Ford-Cosworth DFZBRASMRMONMEXCANDETFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS110. Adrián CamposKI16NKNKNK Pierluigi Martini61515NKKINKKIKIKI137 Luis Pérez-SalaKI11KI1113KINRKINK10NKKI81215KI1989Minardi Team SpAMinardi M188BBRASMRMONMEXUSACANFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS6*11. Pierluigi MartiniKIKIKI Luis Pérez-SalaKIKIKI * Pontot csak az M189-essel szereztek
Jegyzetek
Kategória:1988-as Formula–1-es autók Kategória:1989-es Formula–1-es autók Kategória:Minardi