bélyegkép|300x300px| Egy jelentős aszteroida becsapódás művészi ábrázolása. Egy aszteroida okozta a nem madárszerű dinoszauruszok kihalását. A globális katasztrófa-kockázat vagy világvége forgatókönyv egy olyan feltevésen alapuló esemény, amely globális léptékben károsíthatja az emberi jólétet, sőt, veszélybe sodorhatja a modern civilizációt vagy akár el is pusztíthatja azt. Az olyan eseményt, amely emberiség kihalását okozhatja, vagy hosszú távon és drasztikus mértékben korlátozhatja az emberiség életkörülményeit vagy lehetőségeit, „egzisztenciális kockázatnak” nevezik.
A 21. században számos tudományos és nonprofit szervezet jött létre annak érdekében, hogy feltárja a globális katasztrófa- és egzisztenciális kockázatokat, kidolgozza a lehetséges enyhítő intézkedéseket, és ezek mellett érveljen vagy végre is hajtsa azokat.
A fogalom meghatározása és osztályozása bélyegkép|Bostrom "Existential Risk Prevention as Global Priority” című tanulmányából származó hatókör–súlyosság mátrix.
A globális katasztrófa-kockázatok meghatározása A globális katasztrófa-kockázat kifejezésnek "nincsen pontos meghatározása", és általában véve (némiképp lazán megfogalmazva) olyan kockázatra utal, amely "globális szinten súlyos károkat okozhat az emberiség jólétében".
Az emberiség korábban is átélt kisebb-nagyobb katasztrófákat. Néhány ezek közül komoly károkat okozott, de ezek mind csupán helyi szinten hatottak – mint például a fekete halál, amely az európai lakosság egyharmadának pusztulását okozta, ami a korabeli világ népességének 10%-át jelentette. Más katasztrófák globálisak voltak ugyan, de kevésbé súlyosak – például az 1918-as influenzajárvány során a becslések szerint a világ népességének 3–6%-a elhunyt. A legtöbb globális katasztrófa-kockázat nem lenne képes akkora pusztítást okozni, hogy kiirtsa a földi élőlények jelentős hányadát, de még, ha ez be is következne, az ökoszisztéma és az emberiség idővel valószínűleg képes lenne regenerálódni (ellentétben az egzisztenciális kockázatokkal).
Hasonlóképpen a Catastrophe: Risk and Response című művében Richard Posner kiemeli és egy kategóriába sorolja azokat az eseményeket, amelyek "teljes pusztuláshoz vagy hanyatláshoz" vezetnek globális, nem pedig "helyi vagy regionális” léptékben. Posner rámutat arra, hogy ezek az események költség-haszon szempontok alapján külön figyelmet érdemelnek, mert közvetlenül vagy közvetve veszélyeztethetik az emberi faj egészének fennmaradását. Introduction, "What is Catastrophe?"
Az egzisztenciális kockázatok meghatározása Az egzisztenciális kockázatok meghatározás szerint "olyan kockázatok, amelyek súlyos mértékben fenyegetik az emberiség hosszú távú életben maradásának lehetőségeit". Egy egzisztenciális kockázat (egzisztenciális katasztrófa) megvalósulása vagy egyenesen az emberiség kihalásához vezetne, vagy visszafordíthatatlanul egy drasztikusan rosszabb állapotot idézne elő. Az egzisztenciális kockázatok a globális katasztrófa-kockázatok egy alcsoportját képezik, ahol a károk nemcsak globálisak, hanem véglegesek és maradandóak is, megakadályozva a helyreállítást, és ezáltal mind a jelenlegi, mind pedig a jövő generációkra is hatással vannak.
Kihalással nem járó kockázatok Bár az emberiség hosszút távú fennmaradását biztosító lehetőségeknek minden kétséget kizáróan a kihalás lehet a legfőbb akadálya, léteznek ennek más formái is, mint például a visszafordíthatatlan összeomlás és a visszafordíthatatlan disztópia. Egy olyan katasztrófa, ami eléggé súlyos ahhoz, hogy az emberi civilizáció végleges, visszafordíthatatlan összeomlását idézze elő, szintén egzisztenciális katasztrófának minősülne, még akkor is, ha nem vezetne kihaláshoz. Hasonlóképpen, ha az emberiség egy minden szinten érvényesülő rezsim hatalma alá kerülne és nem lenne esély a helyreállításra, akkor egy ilyen disztópia szintén egzisztenciális katasztrófának számítana.Bryan Caplan (2008). "The totalitarian threat". Global Catastrophic Risks, eds. Bostrom & Cirkovic (Oxford University Press): 504–519. Bryan Caplan szerint "talán az örökkévalóságig tartó totális uralom még rosszabb lenne, mint maga a kihalás". (George Orwell 1984 című regénye egy példát is javasol erre. ) A disztópikus forgatókönyv osztozik a kihalás és a civilizáció helyrehozhatatlan összeomlásának kulcsfontosságú jellemzőiben: a katasztrófa előtt az emberiség fényes jövőképek sokasága közül választhatott; a katasztrófa után azonban örökre egy szörnyű állapotba kényszerül.
Steven Pinker pszichológus szerint az egzisztenciális kockázat egy "haszontalan kategória", amely elvonhatja a figyelmet azokról a fenyegetésekről, amelyeket ő valósnak és megoldhatónak tart – például az éghajlatváltozásról vagy a nukleáris háborúról.
A kockázatok lehetséges forrásai A lehetséges globális katasztrófa-kockázatokat hagyományosan ember okozta (antropogén) vagy nem ember okozta (nem antropogén) veszélyforrásként osztályozzák. A nem antropogén kockázatok közé tartozik például az aszteroida vagy üstökös becsapódási esemény, egyszupervulkán kitörés, egy természetes eredetű világjárvány, egy halálos gamma-kitörés, egy koronakidobódásból származó geomágneses vihar, amely megsemmisíti az elektronikai berendezéseket, a természetes, hosszú távú éghajlatváltozás, az ellenséges földönkívüli élet, és a Nap vörös óriássá válása, amely néhány évmilliárd év múlva elnyelheti a Földet. bélyegkép|A globális katasztrófakockázatok három csoportba sorolása aszerint, hogy nagyrészt emberi eredetűek, emberi befolyással járó hatással bírnak a természetre vagy tisztán természetes eredetűek. Az antropogén kockázatokat az ember idézi elő, beleértve a technológiához, a kormányzáshoz és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatokat. A technológiai kockázatok közé tartozik például az olyan mesterséges intelligencia létrehozása, amely nincs összhangban az emberi célokkal, a biotechnológia és a nanotechnológia. Az elégtelen vagy ártó szándékú globális kormányzás társadalmi és politikai szinten jelent kockázatot, mint például a globális háborút és a nukleáris holokauszt, a biológiai hadviselés és a géntechnológiával módosított szervezeteket felhasználó bioterrorizmus, a kritikus infrastruktúrákat, például az elektromos hálózatot elpusztító kibertámadások és a kiberterrorizmus, vagy a sugárzó fegyverek bevetése, mint például a nagy kobalt-bombák. További globális katasztrófakockázatok közé tartozik az éghajlatváltozás, a környezet pusztulása, a fajok kihalása, az erőforrások egyenlőtlen elosztásából eredő éhínség, a túlnépesedés vagy éppen az alacsony népességszám, a terméskiesés és a nem fenntartható mezőgazdaság .
Módszertani kihívások A globális katasztrófa-kockázatok és egzisztenciális kockázatok természetére és mérséklésére irányuló kutatás egyedi kihívásokkal szembesül, ennek következtében kevésbé alkalmazhatók rá a tudományos szigor szokásos normái. Például nem megvalósítható és nem is lenne etikus ezeknek a kockázatoknak a kísérleti vizsgálata. Carl Sagan a nukleáris háborúval kapcsolatban így fogalmazott: "A nukleáris háború hosszú távú következményeinek megértése nem egy olyan probléma, amely kísérletileg igazolható lenne." Ezen túlmenően számos katasztrófa-kockázat percről-percre változik a technológia fejlődésével és a háttér feltételek, például a geopolitikai viszonyok változásával egyetemben. További kihívást jelent az is, hogy általában nehéz hosszú távú, pontos előrejelzéseket készíteni a jövőre nézve, különösen az ember által okozott kockázatok esetében, amelyek összetett politikai, gazdasági és társadalmi rendszerektől függenek. A már ismert és kézzelfogható kockázatok mellett előfordulhatnak előre nem látható, úgynevezett fekete hattyú típusú kihalási események is, amelyek további módszertani problémát jelentenek.
Történelmi előzmény hiánya Az emberiség még soha nem szenvedett el egzisztenciális katasztrófát, és ha egyszer bekövetkezne egy ilyen esemény, az minden kétséget kizáróan példa nélküli lenne. Ezért az egzisztenciális kockázatok előrejelzése különösen nagy kihívás, még más hosszú távú eseményekhez képest is, részben a megfigyelési szelekciós torzítások miatt. A legtöbb eseménnyel ellentétben az a tény, hogy eddig még nem történt teljes kihalást okozó esemény nem tekinthető bizonyítéknak az ilyen kockázatok jövőbeni valószínűségére nézve, mivel minden olyan korszakban, amelyben egy ilyen kihalási esemény bekövetkezett, nem voltak emberek, akik ezt megfigyelhették volna. Függetlenül attól, hogy milyen gyakran fordul elő egy civilizáció összeomlása, egyetlen civilizáció sem tapasztalt meg egzisztenciális kockázatokat a saját történelme során. Ezek az emberi kihívások részben elkerülhetők, ha olyan bizonyítékokat vizsgálunk, amelyekre nem hat a szelekciós torzítás, mint például a Holdon lévő aszteroida becsapódási kráterek, vagy közvetlenül értékeljük az új technológiák várható következményeit.
Ahhoz, hogy megértsük egy példátlan és helyrehozhatatlan globális civilizációs összeomlás (amely egyfajta egzisztenciális kockázat) dinamikáját, hasznos lehet tanulmányozni az emberi történelem során bekövetkezett különféle helyi civilizációs összeomlásokat. Például az olyan civilizációkét, mint a Római Birodalom, amelyek a központosított kormányzás megszűnésével, valamint az infrastruktúra és a fejlett technológia egész civilizációra kiterjedő jelentős veszteségével értek véget. Ezek a példák azonban arra is rámutatnak, hogy a társadalmak meglehetősen ellenállónak tűnnek a katasztrófákkal szemben; például a középkori Európa átvészelte a fekete halál pusztítását anélkül, hogy az a civilizáció összeomlásához hasonló következményekkel járt volna, noha a lakosságának 25-50%-át elvesztette.
Ösztönzők és koordináció Gazdasági okokkal is megmagyarázható, hogy miért fordítanak olyan kevés figyelmet a globális katasztrófa-kockázat csökkentésére. Egyrészt ez egy spekulatív terület, amely soha nem is valósulhat meg, ezért sokan inkább ennél sürgetőbb problémákra összpontosítanak. Másrészt ez egy globális közjó, így várható, hogy a piacok kínálata nem lesz elegendő. Még, ha egy nagyobb nemzet be is fektetne a kockázatokat csökkentő intézkedésekbe, az ebből származó előnyöknek csupán kis részét élvezné közvetlenül. Ráadásul a globális katasztrófakockázatok csökkentése egyfajta generációkon átívelő globális közjónak is tekinthető. Mivel a csökkentés feltételezett előnyeit nagyrészt a jövő generációi élveznék, és bár ezek a jövőbeli emberek elméletileg talán hajlandóak lennének jelentős összegeket fizetni a kockázatok csökkentése érdekében, jelenleg nem létezik olyan mechanizmus, amely lehetővé tenné egy ilyen tranzakció lebonyolítását.
Kognitív torzítások Számos kognitív torzítás befolyásolhatja az emberek megítélését az egzisztenciális kockázatok fontosságával kapcsolatban, ideértve többek között a hatókör iránti érzéketlenségét, a hiperbolikus diszkontálást, az elérhetőségi heurisztikát, az összekapcsolási tévedést, az érzelmi heurisztikát és a túlzott magabiztossági hatást.
A hatókör iránti érzéketlenség leginkább azt befolyásolja, hogy az emberek mennyire tartják drámainak az emberi faj kihalását. Például, amikor az embereket arra ösztönzik, hogy pénzt áldozzanak önzetlen célokra, az általuk felajánlott összeg nem növekszik arányosan a probléma nagyságával: az emberek nagyjából ugyanannyira hajlandóak megakadályozni 200 000 vagy 2 000 madár kipusztulását. Hasonlóképpen, az emberek gyakran jobban aggódnak az egyéneket fenyegető veszélyek, mint a nagyobb csoportokat érintő fenyegetések miatt.