Bernáth Tamás (Párkány, 1975. április 20.) szlovákiai magyar színész. A Komáromi Jókai Színház társulatának oszlopos tagja, műsorvezető. A Clowndoctors bohócdoktor alapítvány tagja. Operett Quintett zenés formáció alapítótagja. Énekes, műsorvezető, közéleti szereplő.
Élete 1975. április 20-án született Párkányban. 13 éves koráig egy Párkány melletti kis faluban Bajtán élt és a párkányi Ady Endre Alapiskolát látogatta. Hetedik osztályos volt, amikor felköltöztek Érsekújvárba és a nyolcadik osztályt már a Czuczor Gergely Alapiskolában kezdte.
Középiskolai tanulmányait az Ógyallai Építészeti Szakközépiskolában végezte, magasépítész tervezői szakon. Harmadik évfolyamos korában szerepelt először a Komáromi Jókai Színházban, Madách Imre: Az ember tragédiája című előadásban, a gyermek Ádám szerepét kapta. További kisebb szerepeket játszott a Mária evangéliuma című darabban, a Hegedűs a háztetőn-ben, a La Mancha lovagja című előadásban valamint Molnár Ferenc: Liliom és Carlo Goldoni: Két úr szolgája című előadásokban.
A középiskola után 3 helyre is felvételizett Budapesten. (Színművészeti Egyetem, Nemzeti Színház Színiakadémia, Gór Nagy Mária Színitanoda). Utóbbi két helyre nyert felvételt, végül 1994-ben Gór-Nagy Mária Színitanodájában kezdte meg tanulmányait.
A következő hat évet Budapesten töltötte. Számos színházban játszott, mint például: Madách Színház, József Attila Színház, DM Duna Palota, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Stefánia Palota. Szerepelt a Hair, Pomádé, Chicago és Budapest,Te csodás előadásokban.
Budapesti tartózkodása alatt részese volt különféle rádió és TV reklámoknak és szerepelt a Família Kft. című sorozatban.
2000-től a Komáromi Jókai Színház oszlopos tagja.
2010-től a Červený nos clowndoctors (Piros orr bohócdoktor) Polgári Társulás tagja, ahol Doktor Spenótként járja a kórházak gyerekosztályait és próbálja felvidítani az ott betegeskedő gyerekeket.
Operett Quintett nevű formációval évekig dolgozott együtt, számos alkalommal adták elő az élőzenés operetteket Magyarországon és Szlovákiában egyaránt. Az operett és a musical összeállítások manapság is közel állnak hozzá, kiemelkedő énekhangjával gyakran elkápráztatja a nézőket. Számos alkalommal lép fel különböző rendezvényeken, falunapokon, böllérfesztiválokon, borfesztiválokon, olykor műsort is vezet, vagy épp a házigazda szerepét tölti be egy gulyásfőzőversenyen.
Magánélete Két fiúgyermeke (Bence és Áron) van.
Díjai Színészrobot-díj (2015, 2018)
Szerepei Színház
Švejk – Gágyor: Isten veled monarchia (rendezte: Gágyor Péter m.v.) Baradlay Jenő – Jókai: A kőszívű ember fiai (rendezte: Gali László m.v.) Grísa – Dobozy: Tizedes meg a többiek (rendezte: Pinczés István m.v.) Valér – Moliere: Tartuffe (rendezte: Telihay Péter) Miska – Móricz Zsigmond: Kismadár (rendezte: Pinczés István m.v.) Pista csendőr – Rideg Sándor: Indul a bakterház (rendezte: Pinczés István m.v.) Strack – Shaffer: Amadeus (rendezte: Czajlik József f.h.) Lysander – Shakespeare: Álom (rendezte: Forgács Péter m.v.) Damse – Spiró György: Az imposztor (rendezte: Martin Huba m.v.) Planche – Dumas: Három a testőr (rendezte: Verebes István) Favágó – Lorca: Vérnász (rendezte: Görög László m.v.) Fiú – Ghymes mesekoncert: Csak a világ végire... Patikus – Moliere: Gömböc úr (rendezte: Csiszár Imre m.v.) Fred – Kander,Ebb,Fosse: Chicago (rendezte: Szabó Máté m.v.) Juki – Szép Ernő: Patika (rendezte: Verebes István) James – Martin McDonagh: Macskabaj (rendezte: Lukáts Andor m.v.) Lengyel – Dosztojevszkij: Karamazov testvérek (rendezte: Martin Huba m.v.) Ceglédi Pél – Gárdonyi Géza: A bor (rendezte: Bezerédi Zoltán m.v.) Tudor – Grimm,Albert,Barabás,Lőrinczy: Hófehérke meg a törpék (rendezte: Pille Tamás m.v.) Hinz – Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (rendezte: Lukáts Andor m.v.) Közreműködő – Kálmán,Stein,Jenbach,Gábor,Békeffi,Kellér: Csárdáskirálynő (rendezte: Keresztes Attila m.v.) Napóleon – Kodály Zoltán,Paulini Béla,Harsányi Zsolt: Háry János (rendezte: Pille Tamás m.v.) Szatír – Niccolo Machiavelli: Mandragora (rendezte: Lévay Adina) Boszorkány,Bakkecske – Tamási Áron: Énekes madár (rendezte: Vidnyánszky Attila m.v.) Király, Apasárkány, 1. Kőtörő, Cölöpverő – Csukás I.,Bergendy I.: Süsü, a sárkány (rendezte: Pille Tamás m.v.) Antonio, tengerészkapitány – William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (rendezte: Valló Péter m.v.) Bernát nagybácsi – Csajkovszkij: Diótörő (rendezte: Pille Tamás m.v.) László – Vaszary Gábor,Fényes Szabolcs,Szenes Iván: Az ördög nem alszik (rendezte: Görög László m.v.) Török – Ladislav Ballek,Ondrej Šulaj: A hentessegéd (rendezte: Rastislav Ballek m.v.) Ipiapacs / Felsőpáhóczy B. – Faragó Zs.,Laboda K.,Zombola P.r: Szegény Dzsoni és Árnika (rendezte: Laboda K. m.v.) Gedi, szolgalegény/ Gügye – Móricz Zsigmond: Sári bíró (rendezte: Görög László m.v.) Zsidó, Decius segédtisztje – Székely János: Caligula helytartója (rendezte: Béres Attila m.v.) Ivan Spekin, postamester – Gogol: Revizor (rendezte: Méhes László m.v.) Marollier, hadnagy – Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból (rendezte: Verebes István m.v.) Vadász – Spiró György: Príma környék (rendezte: Valló Péter m.v.) Rivers gróf – William Shakespeare: III. Richárd (rendezte: Martin Huba m.v.) Bak Tamás HDC, operatőr – Tasnádi István: Magyar Zombi (rendezte: Bagó Bertalan m.v.) Rumcájsz – Václáv Čtvrtek,Kárpáti Péter: Rumcájsz, a rabló (rendezte: Naszlady Éva m.v.) Hiszékeny srác – Tóth Eszter: Móka Miki és barátai(rendezte: Pille Tamás m.v.) Kraus – Huszka Jenő, Martos Ferenc: Lili bárónő (rendezte: Méhes László) Detektív, ávós – Bereményi Géza: Az arany ára(rendezte: Bagó Bertalan m.v.) Salarino – William Shakespeare: A velencei kalmár (rendezte: Szőcs Artur m.v.) Pufi, Mókus – Pille Tamás-Juhász Levente: A három kismalac(rendezte: Pille Tamás m.v.) Jeszenka, pandúr – Mikszáth Kálmán,Závada Pál: Különös házasság(rendezte: Valló Péter m.v.) Törzs – Spiró György: Csirkefej(rendezte: Forgács Péter m.v.) Philibert du Croisy, Erő testvér – Mihail Bulgakov: Álszentek összeesküvése(rendezte: Martin Huba) Akela – Dés,Geszti,Békés: A dzsungel könyve (rendezte: Méhes László) Bumba, Gyula bácsi – Tersánszky J. Jenő, Pille Tamás: Misi Mókus kalandjai (rendezte: Pille Tamás m.v.) Tony, hivatásos bűnöző – T. Yliruusi,Erdeős A.,Szemenyei J.: Börtönkarrier (rendezte: Erdeős Anna m.v.) Aranyos György, köznemes – Nagy Ignác, Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (rendezte: Keszég László m.v.) Noé – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (rendezte: Méhes László) Baltazár – Shakespeare: Rómeó és Júlia (rendezte: Martin Huba) Olcsvay – Heltai Jenő: Naftalin (rendezte: Hargitai Iván) Korpa – Simai Kristóf, Szarka Gyula: Zsugori (rendezte: Béres László) Ptycin – F.M.Dosztojevszkij: A félkegyelmű (rendezte: Martin Huba) Rendőrfelügyelő – Pataki Éva: Edith és Marlene(rendezte: Méhes László) Hoppmarsall – Paul Maar: Hoppláda(rendezte: Tóth Miklós) Solom – Katona József: Bánk bán (rendezte: Hargitai Iván) Lőrinc Barát, Ki Veronába Készül – Szabó Attila: Mátyás király krónikái (rendezte: Szabó Attila) Herceg – Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás (rendezte: Méhes László) Szakács – Molnár Ferenc: Az üvegcipő (rendezte: Bagó Bertalan) Polgármester, ügyvéd – L. F. Baum ‒ H. Arlen ‒ E. Y. Harburg: Óz, a csodák csodája (rendezte: Méhes L.) Ballocsanszky főhadnagy – Miroslav Krleža: A Glembay ház (rendezte: Martin Huba)
Vendégszereplések
József Attila Színház: Chicago, Budapest, te csodás Vörösmarty Színház, Székesfehérvár: Grease, Hair Madách Színház: Stuart Mária Budaörsi Játékszín: Robinson és péntek
Film, TV
Homokszék /zeneszerző/ (magyar táncfilm, 14 perc, 2008) Simai Kristóf – Szarka Gyula: Zsugori – Zenés vígjáték – A Komáromi Jókai Színház előadása (művészeti műsor, 140 perc) Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház (92 perc) Família Kft. TV és rádió reklámok
Jegyzetek
Források Bernáth Tamás a Magyar Színházi Adatbázisban Bernáth Tamás a Komáromi Jókai Színház honlapján https://www.atempo.sk/hirek/98-hirek/24857-bernath-tamas-a-szinesz-a-bohocdoktor.html https://ma7.sk/kultura/bernath-tamas-szinesz-szabadteri-korei https://www.deltakn.sk/egy-szinmuvesz-ket-elete/ https://vasarnap.com/archivum/boldogsag-raadassal https://ujszo.com/szalon/a-szinesz-legnagyobb-jutalma-a-nezok-orome https://www.bumm.sk/kultura/2019/04/06/bernath-tamas-mint-dr-spenot-bohocdoktor
További információk
Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Párkányiak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar énekesek __LEGYENTARTALOMJEGYZÉK__