Az Alfa Romeo 183T egy Formula–1-es versenyautó, amelyet az Alfa Romeo tervezett és versenyeztetett az 1983-as Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Andrea de Cesaris és Mauro Baldi voltak.
Áttekintés Ezt az autót már nem az Autodelta tervezte a csapatnak, hanem az Euroracing főmérnöke, Gérard Ducarouge. őt azonban nem sokkal az idény kezdete után kirúgták és átszerződött a Lotus csapathozhttps://web.archive.org/web/20070429022319/http://www.f1rejects.com/teams/eurobrun/profile.html. Az Euroracing és az Alfa Romeo már korábban is együttműködtek a Formula–3-ban.
A kasztni külsőre nem sok mindenben változott az elődmodellhez képest. Kidobták viszont a V12-es szívómotorjukat és a helyére egy új fejlesztésű turbómotort tettek: ez volt a 890T. Az új egység akár már 640 lóerőt is tudott, ám ez még mindig elmaradt az élmezőnytől. Eltért azoktól abban is, hogy nem soros négyhengeres vagy V6-os elrendezést, hanem V8-as kivitelt kapott. Ez azzal is együtt járt, hogy nagyobb volt a fogyasztása, ám ez ebben az idényben, amikor még lehetett verseny közben tankolni, még nem volt akkora probléma. Az új szabályok alapján teljesen sík padlólemezt kellett készíteniük.
A szezon elején még a Marlboro piros-fehérjében versenyeztek, ezt idény közben leváltották a Benetton, mint főszponzor érkezésével.
Nem teljesített rosszul, de Cesaris két második helyet is szerzett vele, a belga nagydíjon pedig egy leggyorsabb kört is szerzett. Ezen a futamon a második sorból rajtolt és sokáig vezette is a versenyt.
Az autót az 1984-es szezon elején kismértékben átalakították és a szezon előtt teszteltek vele. Később egy partnermegállapodás keretein belül a terveit átadták az Osella csapatnak, így az Osella FA1F gyakorlatilag teljesen megegyezik a 183T-vel - ahogy a csapat későbbi autói is ezen alapultak még évekig.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták123456789101112131415PontokHelyezés1983Marlboro Team Alfa RomeoAlfa Romeo 890TBRAUSWFRASMRMONBELDETCANGBRGERAUTNEDITAEURRSA186.Andrea de CesarisKIZKI12KIKIKIKIKI82KIKIKI42Mauro BaldiKIKIKIKI6KI12107KIKI5KIKIKI
Jegyzetek
Kategória:1983-as Formula–1-es autók