Nick Cassidy új-zélandi autóversenyző, aki a Formula–E-ben a Citroën, és a WEC-ben a Peugeot csapatánál versenyez. A 2017-es Super GT és 2019-es Super Formula bajnoka.
Pályafutása A kezdetek Cassidy mindössze 6 évesen kezdte a pályafutását gokartozással és egészen 2010-ig maradt a géposztályban. Ezt követően hazájában, Új-Zélandon és Ausztráliában indult kisebb formulaautós szériákban.
Még 2009-ben második lett összetettben az új-zélandi Formula First bajnokságban, 2010-ben pedig szintén ezüstérmet szerzett a az új-zélandi Formula Ford szériában is. Mindkét alkalommal az aktuális évad legjobb újonc versenyzőjének választották.
2011-ben a télen futó, egyben a szigetország legnagyobb formulaautós szériájába, a Toyota Racing Series-ben is indult a Giles Motorsport alakulatával. Stabil versenyzésnek köszönhetően és két győzelemmel az utolsó fordulóban, második helyen rangsorolták az év végén, az immár kétszeres bajnok, Mitch Evans mögött. Itt is megkapta az év újonca címet. Ezenkívül néhány futamon rajthoz állt az ausztrál Formula Ford és a német ADAC Formel Masters és Formula Abarath bajnokságokban is.
2012-ben újra indult a TRS-ben, ahol bajnoki címet ünnepeletett négy győzelemmel, valamint öt futam erejéig kipróbálta magát Ausztrália legnagyobb és leghíresebb túraautós-sorozatában, a V8 Supercars-ban is. Egy évvel később, 2013-ban már ő is címvédőnek számított a Toyota Racing Series-ben, ugyanis megvédte címét immár az M2 Competition alakulatával.
Japánban és DTM 220px|left|bélyeg|Cassidy és Hirakava Rjó autója a 2017-es Super GT szezonban. 2015-től kezdve Japánban versenyzett rendszeresen a Super GT szériában, ahol 2017-ben KeePer TOM'S Lexusával, Hirakava Rjó oldalán bajnok lett a GT500-as mezőnyben. 2018-ben és 2019-ben is az élmezőny tagja maradt, sorozatban kétszer lett második összetettben.
2019-ben a Super Formula bajnoki cím megszerzésével teljesítette a japán "triple crown-t" (tripla korona), ugyanis mindhárom neves autósport szériában felért a csúcsra a szigetországban. 2021-ben a német DTM-ben az AF Corse és a Red Bull Racing közös csapatában indult a szezonzárón, a Norisringen Alex Albon helyén. 2022-re teljes éves pilóta lett a Ferrari 488 GT3-at vezetve.
Formula–E Envision Racing (2020–2023) A 2019–20-as évadban az Envision virgin Racing teszt- és tartalékpilótája volt.
A 2020–21-es szezonban a Envision Virgin Racing-nél versenyzett teljes évben, ahol Robin Frijns lett a csapattársa.
2021–22-es szezonban is Robin Frijns volt a csapattársa, míg a csapata nevet változtatott, Envision Racing-re.
2022–23-as szezonban Robin Frijns távozott a csapattól, Cassidy új csapattársa a 2015–16-os szezon bajnoka, Sébastien Buemi lett.
Jaguar TCS Racing (2023–2025) 220px|right|bélyeg|Cassidy a 2024-es Tokió ePrix-n. 2023–24-es szezonban elhagyta a Envision Racing csapatát és a Jaguar TCS Racing csapathoz csatlakozott, ahol honfitársa és egykori riválisa, Mitch Evans lett a csapattársa.
2024–25-ös szezonban is Mitch Evans maradt a csapattársa.
Citroën Racing (2025–) 2025–26-os szezonban elhagyja a Jaguar TCS Racing csapatát és az új Citroën Racing csapatához csatlakozott, ahol a kétszeres bajnok, Jean-Éric Vergne lett a csapattársa. São Paulóban egy harmadik helyet szerzett, mellyel a Citroën dobogóval debütált a Formula–E-ben, majd a szezon második versenyén, Mexikóvárosban megszerezte a csapat legelső futamgyőzelmét.
Sportautózás Peugeot TotalEnergies (2026–) 2026-os szezontól a Peugeot TotalEnergies gyári csapat tagja lett a 93-as rajtszámú Hypercar alakulatban.
Eredményei Teljes Super GT eredménylistája
Év Csapat Autó Osztály 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2015 Team Up Garage with Bandoh Toyota 86 GT300 OKA FUJ CHA FUJ SUZ SUG AUT MOT HN 0 2016 Lexus Team TOM'S Lexus RC F GT500 OKA FUJ SUG FUJ SUZ CHA MOT MOT 5. 54 2017 Lexus Team KeePer TOM'S Lexus LC 500 GT500 OKA FUJ AUT SUG FUJ SUZ CHA MOT 1. 84 2018 Lexus Team KeePer TOM'S Lexus LC 500 GT500 OKA FUJ SUZ CHA FUJ SUG AUT MOT 2. 75 2019 Lexus Team KeePer TOM'S Lexus LC 500 GT500 OKA FUJ SUZ CHA FUJ AUT SUG MOT 2. 83 2020 TGR Team KeePer TOM'S Toyota GR Supra GT500 GT500 FUJ FUJ SUZ MOT FUJ SUZ MOT FUJ 8. 46 Teljes Super Formula eredménylistája
Év Csapat Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 2017 Kondo Racing Toyota SUZ OKA OKA FUJ MOT AUT SUG SUZ SUZ 10. 7 2018 Kondo Racing Toyota SUZ AUT SUG FUJ MOT OKA SUZ 2. 37 2019 Vantelin Team TOM'S Toyota SUZ AUT SUG FUJ MOT OKA SUZ 1. 36 2020 Vantelin Team TOM'S Toyota MOT OKA SUG AUT SUZ SUZ FUJ 4. 50 ‡ Fél pontokat adtak, mert a versenytáv kevesebb, mint 75%-át teljesítették Teljes Formula–E eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2020–21 Envision Virgin Racing DIR19 DIR14 ROM15 ROMKi VAL4 VAL13 MON8 PUEKi PUE2 NYC4 NYC2 LON11 LON7 BER14 BER17 15. 76 2021–22 Envision Racing DIR7 DIR16 MEX13 ROM9 ROMKi MON7 BERKi BER21 JAK16 MAR13 NYC1 NYC15 LON3 LONKi SEO10 SEO8 11. 682022–23 Envision Racing MEX DIR DIR HAI FOK SAO BER BER MON JAK JAK POR ROM ROM LON LON 2. 199 2023–24 Jaguar MEX DIR DIR SAO TOK MIS MIS MON BER BER SHA SHA POR POR LON LON 3. 176 2024–25 Jaguar SAO MEX JED JED MIA MON MON TOK TOK SHA SHA JAK BER BER LON LON 2. 1532025–26Citroën RacingSAOMEXMIA JEDJEDMADBERBERMONMON SNYSHASHATOKTOKLONLON 7.* 104* * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette
Teljes FIA World Endurance Championship eredménylistája
Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont2022AF CorseLMGTE AmFerrari 488 GTE EvoFerrari F154CB 3.9 L Turbo V8 SEB SPA LMS MNZ FUJ BHR 11. 462026Peugeot TotalEnergiesHypercar (LMH)Peugeot 9x8Peugeot 2.6 L Turbo V6KATIMO SPA LMS SAO USA FUJ BHR ** * A szezon jelenleg is zajlik.
Jegyzetek
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Új-zélandi autóversenyzők