A The Last of Us egy akció-kaland videojáték-sorozat és médiafranchise, amelyet a Naughty Dog fejlesztett, és a Sony Interactive Entertainment adott ki. A sorozat egy posztapokaliptikus Egyesült Államokban játszódik, amelyet kannibál emberek dúltak fel – őket egy mutálódott, Cordyceps nemzetségbe tartozó gomba fertőzte meg. A történet több túlélőt követ, köztük Joelt – a csempészt, aki a járvány kitörésekor elveszítette a lányát; Ellie-t, egy fiatal lányt, aki immunis a fertőzésre; valamint Abbyt, egy katonát, aki belekeveredik a milíciája és egy vallási szekta közötti konfliktusba. A játékok TPS-s nézetben játszódnak, és a játékosnak ellenséges emberekkel és kannibál lényekkel kell megküzdenie különféle fegyverekkel.
A sorozat tagjai
Videójátékok
The Last of Us / The Last of Us Part I
A The Last of Us első részének fejlesztését Bruce Straley játékigazgató és Neil Druckmann kreatív igazgató vezette. A játék 2013 júniusában jelent meg PlayStation 3-ra. 2014. április 9-én a Sony Computer Entertainment bejelentette a The Last of Us Remastered című játékot, amely a játék felújított változata PlayStation 4-re, végül 2014 júliusában jelent meg a felújított változat. A The Last of Us Part I – az eredeti játék remake változata, amely 2022. szeptember 2-án jelent meg PlayStation 5-re, majd 2023. március 28-án Windowsra is. A játék átdolgozott játékmenetet, megújított mesterséges intelligenciát, jobb teljesítményt és kibővített akadálymentesítési lehetőségeket kínál.
The Last of Us: Left Behind
A The Last of Us: Left Behind az első rész kiegészítője, amely február 14-én jelent meg PlayStation 3-ra. 2014-ben bekerült a Remastered kiadásba, amely PlayStation 4-re jelent meg, emellett 2015. május 12-én önálló kiegészítőként is megjelent Left Behind címen, PlayStation 3-ra és PlayStation 4-re egyaránt.
The Last of Us Part II
A The Last of Us Part II 2020. június 19-én jelent meg PlayStation 4-re. A felújított változat, The Last of Us Part II Remastered címmel, 2024 januárjában jelent meg PlayStation 5-re, majd 2025 áprilisában Windowsra is.
Mozgóképes művek
Televíziós sorozat
2020 márciusában bejelentették, hogy a játék televíziós adaptációja fejlesztés alatt áll az HBO-nál; a projektet 2020 novemberében hivatalosan is zöld utat kapott. A sorozatot Neil Druckmann és Craig Mazin írta, valamint vezető producerként is közreműködtek, emellett mindketten rendeztek epizódokat. Ali Abbasi, Peter Hoar, Liza Johnson, Jeremy Webb és Jasmila Žbanić is rendeztek egy-egy epizódot. További vezető producerek között szerepel Carolyn Strauss és Rose Lam, a Naughty Dog elnöke, Evan Wells, valamint a PlayStation Productions munkatársai, Asad Qizilbash és Carter Swan. A sorozat közös produkciója a Sony Pictures Television, a PlayStation Productions, a Naughty Dog, a The Mighty Mint és a Word Games között; ez az első sorozat, amelyet a PlayStation Productions készített. A zenét Santaolalla és David Fleming komponálják.
Törölt film Március 6-án a Sony bejelentette, hogy a Screen Gems forgalmazza The Last of Us filmadaptációját, amelyet Druckmann írt és Sam Raimi producerkedett. 2015 januárjára Druckmann elkészítette a forgatókönyv második vázlatát, és egy olvasópróbát is tartott néhány színésszel. 2016 áprilisában Druckmann azt nyilatkozta, hogy a film fejlesztése "fejlesztési pokolba" került. Novemberben Raimi arról beszélt, hogy a film megakadt, miután a Sony és Druckmann között nézeteltérés alakult ki. A jogokat 2019-re elengedték. Druckmann elmondta, hogy a film elbukott, mert a stúdió inkább a nagy akciójelenetekre összpontosított, míg ő úgy érezte, hogy a The Last of Us-t inkább egy kisebb indie filmként kellene megközelíteni. Maisie Williams színésznő lelkesedését fejezte ki Ellie szerepe iránt, és tárgyalásokat folytatott Druckmannal és Raimivel a szerep elvállalásáról, míg Kaitlyn Dever részt vett egy asztali olvasópróbán.
Nyomtatott művek A négyrészes képregényminisorozat, The Last of Us: American Dreams, a Dark Horse Comics kiadásában jelent meg 2013 áprilisa és júliusa között. A játék kreatív igazgatója, Neil Druckmann írta, és Faith Erin Hicks illusztrálta. A képregények a játék előzményeit mesélik el, és Ellie és Riley fiatalabb kori kalandjait követik.
Szereplők és karakterek +KarakterVideójátékokSorozatThe Last of Us / Part IThe Last of Us: Left Behind The Last of Us Part II1. évad2. évadJoelTroy BakerPedro PascalEllieAshley JohnsonBella RamseySarahHana HayesNico ParkerTommyJeffrey PierceJeffrey PierceGabriel LunaTessAnnie WerschingAnnie WerschingAnna TorvRobertRobin Atkin DownesBrendan FletcherMarleneMerle DandridgeMerle DandridgeMerle DandridgeBillW. Earl BrownNick OffermanHenryBrandon ScottLamar JohnsonSamNadji JeterKeivonn WoodardMariaAshley ScottAshley ScottRutina WesleyJamesReuben LangdonTroy BakerDavidNolan NorthScott ShepherdJerryDerek PhillipsDerek PhillipsDarren DolynskiFrankEmlítveMurray BartlettAnnaEmlítveAshley JohnsonRileyEmlítveYaani KingStorm ReidAbbyLaura BaileyKaitlyn DeverDinaShannon WoodwardIsabela MercedJesseStephen ChangYoung MazinoLevIan AlexanderYaraVictoria GraceMannyAlejandro EddaDanny RamirezOwenPatrick FugitSpencer LordMelAshly BurchAriela BarerNoraChelsea TavaresTati GabrielleIsaacJeffrey WrightJeffrey WrightSethRobert ClotworthyRobert John BurkeEugeneEmlítveJoe PantolianoKatEmlítveNoah LamannaKathleenMelanie LynskeyPerryJeffrey PierceMarlonGraham GreeneFlorenceElaine MilesGailCatherine O'HaraHanrahanAlanna UbachBurtonBen AhlersElise ParkHettienne Park
Jegyzetek
További információk
Hivatalos weboldal
Kategória:Videójáték-sorozatok