A Tyrrell 005 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Tyrrell csapat versenyzett, elsőként az 1972-es Formula–1 világbajnokság során, majd az 1973-as idényben, és részben 1974-ben is. Az autót 1972-ben Jackie Stewart vezette, 1973-ban pedig mellette François Cevert és két futam erejéig Chris Amon is. Stewart 1973-ban megszerezte az egyéni világbajnoki címet. 1974-ben Patrick Depailler volt a pilótája.

Csak egyetlen példány épült belőle, viszonylag rövid tengelytávolsága Stewart vezetési stílusát szem előtt tartva készült.

Áttekintés Első versenyén, az 1972-es osztrák nagydíjon Stewart hetedik lett. Olaszországban egy kuplungmeghibásodás miatt kiesett, és emiatt végül a világbajnoki küzdelemből is kiszállt. Ennek ellenére a kanadai és az amerikai nagydíjat még megnyerte.

1973-ban az első két versenyen szintén ő vezethette, és két dobogós helyet szerzett vele. Cevert a dél-afrikai nagydíjon is használta, de nem rangsorolták. Kanadában Chris Amon is rajthoz állt vele, egy tizedik helyet szerzett. A tervek szerint a szezonzáró amerikai nagydíjon is versenyzett volna vele, de Cevert halálos balesete miatt a Tyrrell visszalépett az egész hétvégétől.

1974 első három versenyén Depailler vezette, és kétszer pontot is szerzett vele.

Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatPilóták123456789101112131415PontokHelyezés1972Elf Team TyrrellARGRSAESPMONBELFRAGBRGERAUTITACANUSA5112.Jackie Stewart7KI1 1 1973ARGBRARSAESPBELMONSWEFRAGBRNEDGERAUTITACANUSA8222.Jackie Stewart32François CevertNRChris Amon10NI1974ARGBRARSAESPMONBELSWENEDFRAGBRGERAUTITACANUSA5233.Patrick Depailler684 1 18 pontot szereztek a 005-össel

2 6 pontot szereztek a 005-össel

3 4 pontot szereztek a 005-össel

Jegyzetek

Kategória:1972-es Formula–1-es autók Kategória:1973-as Formula–1-es autók Kategória:1974-es Formula–1-es autók Kategória:Tyrrell Racing