A Szent Mihály arkangyal-plébániatemplom () az eszéki várban (Tvrđa), a Juraj Križanić tér nyugati oldalán található műemlék barokk stílusú római katolikus templom. Az épület északkelet-délnyugati tájolású, megjelenése a barokk erődegyütteshez illeszkedik. Ez a második legnagyobb templom Eszéken, közvetlenül a felsővárosi Szent Péter és Pál-társszékesegyház után; 42 méter hosszú, 25 méter széles és 47 méter magas tornyokkal. Az eredetileg a jezsuiták által épített templom a 18. század közepén készült el. A tágas templom barokk stílusban épült, széles homlokzattal és két harangtoronnyal. A homlokzatot az akkori kontinentális Horvátország szakrális építészetétől szokatlan, több szintes ablaksorok jellemzik, amely az osztrák barokk hatást mutatja.

Története Eszék várát 1687. szeptember 29-én, Szent Mihály napján foglalták vissza a keresztény seregek a törököktől. Ennek emlékére a templomban minden pénteken 11 órakor harangoznak a győzelem emlékére. A templom elődjét a törökök dzsámivá alakították, a város visszafoglalása utáni első ideiglenes templomot szintén ebben a mecsetben alakították ki, ezt 1704. október 19-én szentelte fel Patachich György püspök. Mivel az oszmánok 162 évig uralták Eszéket, nem csoda, hogy az első plébániatemplom átalakított török mecsetben működött. Később elbontották a megrongálódott épületet. Ennek alaprajzát a mai téren sárga téglákkal jelölték ki.

Ugyanezen a téren korábban 1719-ben épült fel a jezsuita rendház. A templomban ebből az időszakból őriznek egy kelyhet, amelyen zománcozott medalionok Xavéri Szent Ferenc életének jeleneteit ábrázolják. Bécs 1764-ből származó helyi védjegye és stilizált kettős levélben a mester nevének IS kezdőbetűi láthatók rajta.

1725. július 31-én a jezsuiták ünnepélyesen letették a templom építésének alapkövét a lebontott Kászim pasa-mecset alapjainak nyugati részén, a lakóhelyük előtt. A templomban 1734-ben kezdték el a szentmiséket tartani, bár az építés még nem fejeződött be. A templomot 1750-ben szentelték fel Szent Mihály arkangyal, az egyház bajnokának és védelmezőjének tiszteletére. A templom 1768-ban készült el teljesen. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után ferencesek költöztek az épületbe, a templom pedig plébániatemplom lett.

1991 őszén, a horvátországi háború idején a templom megsérült, de 1999-ben helyreállították.

Építészeti jellemzői

Építésének szakaszai Az egykori jezsuita templom reprezentatív épület, melynek közép-európai eredete felismerhető a tervezésben. térszervezés, hanem a homlokzatok is. Azaz egy Wandpfeiler-templom (templom belső támpillérekkel, faloszlopokkal), lenyűgöző homlokzattal, amelyet két harangtorony díszít. Az építkezés elhúzódott (1725-1766), ami a háború utáni állapotok, a szegénység és az eszéki jezsuita rendház egyidőben való építésének következménye. Az így kapott megoldás az építkezés során végrehajtott tervmódosítások eredménye.

A templom két ütemben épült. Az első szakasz (1725 – 1730) a hajó egy részét és egy szűkebb sokszögű apszist tartalmaz, ami arra utal, hogy a templom eredeti térfelfogása jelentősen eltért a jelenleg ismerttől. Ekkor még keskeny sokszögű szentélyzáródású egyhajós templomként épült, mely tipológiailag a középkori építészeti hagyományhoz tartozik. A második ütemben (1733-1735) a templom hajóját oldalkápolnákkal bővítették, boltozatot és kórust építettek hozzá. Ebben a szakaszban a tervet jelentően módosították, amelyben a templomot hagyományos megoldásból kortárs, modern, érett barokk jegyekkel rendelkező épületté alakították át magas és tágas oldalablakok bevezetésével.

A homlokzat építése is több ütemben zajlott, amelyek közül hármat definiálhatunk. Az első ütem (1733-1735) befejezetlen homlokzatú, tornyok nélkül. Az építkezés valószínűleg a rossz anyagi feltételek miatt állt le. A második ütemben (1741) a kórussal azonos magasságú, a mai harangtornyoknál keskenyebb, azaz a templomhajó szélességében épült tornyok szerepelnek. A harmadik, befejező szakaszban (1765-1766) a korábbi harangtornyokat részben lebontották, helyettük a korábbiaknál szélesebbeket állítottak fel. A templom- és homlokzattervek fázisaival és változásaival kapcsolatos új ismeretek új perspektívát adnak az épület építési történetébe, és új irányvonalakat adnak a jövőre nézve.

Az épület belseje Ahogy a templomot fokozatosan felszerelték, fokozatosan hét oltárt helyeztek el benne. A templom bejárata felől nézve a mellékoltár, az első jobb oldalon, Nepomuki Szent János tiszteletére lett felszentelve 1764-ben. A Szent Ottilia-mellékoltár az első a bal oldalon, és 1768-ból való. A mellékoltár, amely a templom bejáratától jobbra a második, a Boldogságos Szűz Máriának van szentelve., és fehér oltárnak is nevezik. A templom bejáratától balra második oldaloltárt Szent Kereszt tiszteletére szentelték a Fájdalmas Szűzanya és Szent János apostol alakjaival, ezt fekete oltárként emlegetik. A templomban még két kisebb mellékoltár található. A főoltártól jobbra a Boldogságos Szűz Mária, a Keresztények Segítőjének szentelt oltár, a főoltártól balra pedig az Ávilai Szent Teréz-oltár áll. A főoltárt Szent Mihály arkangyalnak szentelték. A z oltárkép a város visszafoglalását örökíti meg, két oldalán Szent Péter és Pál, Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc életnagyságú szobrai láthatók.

A kör alakú barokk baldachinos szószéket gazdagon aranyozott akantusz és voluták domborműves díszítése ékesíti. A keresztelőmedence világos színű fából készült, egyszerű, szigorú klasszicista formákkal, és valamelyest kilóg a berendezési tárgyak fényűző barokk formái közül.

Orgona A templomban található egy 1937-ben Franc Jenko által épített pneumatikus orgona. A hangszer diszpozíciója az alábbi: I. manual C–g31.Gedeckt16′2.Principal8′3.Bourdon8′4.Flauta8′5.Koncertna viola8′6.Salicional8′7.Oktava4′8.Traverzflauta4′9.Kvinta2 2/3′10.Superoktava2′11.Terca1 3/5′12.Mixtura IVII. manual C–g313.Viol. principal8′14.Gamba8′15.Flavta harmonik8′16.Dolce8′17.Vox celestis8′18.Prestant4′19.Flauta dolce4′20.Flavtino2′21.Harmonie aethera III22.Oboa8'Pedal C–d123.Violon16′24.Prinzipalbass16′25.Violonbass8′26.Oktavbass8′27.Bombarda16′ Vegyes: II-I, I-P, II-P, Sup I-P, Sup I, Sub II-I, Sup II-I, Sup II.

Kollektív: P, MF, F, TT, Gosle, Flavte, Principali.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Eszék Kategória:A Diakovár-Eszéki főegyházmegye templomai, kolostorai Kategória:Szent Mihály-templomok Kategória:Barokk vallási építmények Kategória:Eszék-Baranya megye