Timi Max Elšnik (Zlatoličje, 1998. április 29. –) szlovén válogatott labdarúgó, a szerb Crvena zvezda középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Elšnik a szlovéniai Zlatoličje községben született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Zlatoličje és az Aluminij csapatában kezdte, majd az angol Derby County akadémiájánál folytatta.
2016-ban mutatkozott be a Derby County felnőtt keretében, ám pályára egyszer sem lépett a klub színeiben. 2017 és 2019 között a Swindon Town, a Mansfield Town, illetve a Northampton Town csapatát erősítette kölcsönben. 2019 júliusától 2020 januárjáig klub nélküli játékos volt. 2020-ban a szlovén első osztályban szereplő Olimpija Ljubljana szerződtette. 2020. június 6-án, a Tabor Sežana elleni mérkőzésen debütált. Első gólját 2020. július 19-én, szintén a Tabor Sežana ellen szerezte meg. A 2022–23-as szezonban megnyerték a bajnokságot és a kupát is.
2024. július 29-én a szerb Crvena zvezdához igazolt. Először a 2024. augusztus 3-ai, Tekstilac Odžaci ellen idegenben 4–0-s győzelemmel zárult bajnoki 54. percében, Guélor Kangát váltva lépett pályára, majd negyed órával később megszerezte első gólját is.
A válogatottban Elšnik az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Szlovéniát.
2021-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2021. október 8-ai, Málta elleni VB-selejtezőn lépett pályára, Jasmin Kurtić cseréjeként. Első gólját 2024. március 26-án, Portugália ellen 2–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen szerezte meg.
Statisztika A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2021102022102023802024151202520Összesen271
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2024. március 26. Stožice Stadion, Ljubljana, Szlovénia 2–0 2–0 Barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai Olimpija Ljubljana 1. SNL Bajnok (1): 2022–23
Szlovén Kupa Győztes (2): 2020–21, 2022–23
Crvena zvezda Serbian SuperLiga Bajnok (1): 2024–25
Jegyzetek
További információk
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Szlovén labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Derby County labdarúgói Kategória:A Swindon Town labdarúgói Kategória:A Mansfield Town labdarúgói Kategória:A Northampton Town labdarúgói Kategória:A Crvena zvezda labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek