Somogyi Zsigmond (Paks, 1888. október 2. – Budapest, Józsefváros, 1970. december 14.) belgyógyász, venerológus, egészségügyi főtanácsos, egyetemi magántanár, az orvostudományok kandidátusa (1951).

Élete Somogyi Zsigmond (1855–1911) járási tisztiorvos és Bun Anna (1866–1922) fiaként született református családban. Testvére Somogyi Jenő (1895–1960) vegyészmérnök.

Középiskolai tanulmányait a Szekszárdi Állami Főgimnáziumban végezte. 1911-ben a Budapesti Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá. Az 1910. évi nyári félévet a Berlini Egyetemen hallgatta, s közben asszisztensként a Joseph-féle bőrgyógyászati poliklinikán dolgozott.

1908 és 1910 között az Élettani Intézet díjtalan demonstrátora, 1911-től a Bőr- és Bujakórtani Intézet (Bőr- és Nemikórtani Klinika) díjtalan gyakornoka volt. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített mint ezredorvos. Több kitüntetésben részesült: ezüst és a bronz Signum Laudis a kardokkal, a Vöröskereszt II. osztályú érdemkeresztje, Károly-csapatkereszt. Leszerelése után hosszabb tanulmányutat tett külföldön, amelynek során több orvoskongresszuson tartott előadást.

1919 szeptembere és 1928 között ismét a Klinikán működött, ahol tanársegédi kinevezést kapott.Hivatalos Közlöny, 1920. január 15. (28. évfolyam, 3. szám) Ez idő alatt 17 dolgozata jelent meg magyar és német szaklapokban.

1920-tól az Egyetemi (Országos) Szociálpolitikai Intézet Egészségügyi Osztályának vezető főorvosa volt. Vezetése alatt az orvosi létszám megnégyszereződött. Az intézetben megszervezték az egészségügyi nevelés, a nemibeteg-gondozás és bőrgyógyászati szakrendelést és népszerűsítő előadásokkal igen eredményes munkásságot fejtettek ki. 1921-től a Szövetkezetek Erzsébet Kórháza bőrgyógyász főorvosaként is működött.

1924-ben Győry Tibor államtitkártól azt a megbízást kapta, hogy az Országos Közegészségügyi Egyesületben szervezze meg a nemibetegség elleni küzdelem hathatós módszerét. Kezdeményezésére alakult meg az Országos Antiveneriás Bizottság, amelynek évekig társelnöke volt.

1930-ban elnyerte a népjóléti miniszter előterjesztésére a közegészségügyi szolgálat terén kifejtett eredményes működése elismeréséül az egészségügyi tanácsosi címet. Nyolc évvel később egészségügyi főtanácsossá nevezték ki. A Magyar Dermatológiai Társulat alapitó tagja, illetőleg 1944-ig titkára volt.

1946-ban budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a Nemibetegségek kórtana és sociális hygienéje című tárgykörből egyetemi magántanárrá habilitálták.Köznevelés, 1946. június 15. (2. évfolyam, 12. szám) 1956-ig vezette az ő általa alapított Újpesti Nemibeteg Gondozót. 1956-tól 1965-ig, nyugdíjazásáig a budapesti Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet igazgató főorvosa volt. Nyugdíjasként, 1965-től az Intézet szaktanácsadójaként tevékenykedett.

Felesége Greiner Erzsébet (1898–?) volt, Greiner József és Polák Jozefin lánya, akivel 1919. július 3-án Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot.

A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.

Művei A fénnyel gyógyítás a modern physika megvilágításában. (Budapesti Orvosi Újság, 1920, 7.) Bőrtuberculosis és tüdőtuberculosis. (Orvosi Hetilap, 1921, 49.) Tapasztalatok a partigén-eljárással bőrtuberculosis esetében. (Orvosi Hetilap, 1923, 4.) A lupus erythematodes kérdésének mai állása. (Orvosi Hetilap, 1925, 37.) A vérsavó fehérjéinek változásai syphilisnél. (Orvosi Hetilap, 1927, 6.) A fibrinogen meghatározásáról. (Orvosi Hetilap, 1927, 17.) Lumbalpunctio járóbetegeken. (Orvosi Hetilap, 1927, 18.) A Wassermann-reactio provokálásáról. (Orvosi Hetilap, 1929, 42.) Tapasztalatok a Kiss-féle praecipitatióval és activ savóval történő komplementkötéssel. Polónyi Pállal. (Orvosi Hetilap, 1930, 33.) Őszülés lázas betegség után. O. Dahmen-nel. (Orvosi Hetilap, 1932, 49.) A kongenitalis syphilis késői megnyilvánulásai. (Munkaügyi Szemle, 1934) A culicoides szunyogfaj csípése okozta bőrelváltozás. (Orvosi Hetilap, 1937, 13.) A nemibetegségek elleni küzdelem a gyakorlóorvos szempontjából. (Gyógyászat, 1940, 7.) A székesfőváros anya- és csecsemő-védelmének vezetése. (Orvosi Hetilap, 1942, 17.) Budapest Székesfőváros Anya- és Kisdedvédelmi Intézete nemibeteg-gondozójának első évi működése. (Orvosok Lapja, 1947, 21.) Foglalkozás és pyodermia. (Orvosok Lapja, 1947, 24.) A rehabilitatio a dermatologia gyakorlatában. (Orvosi Hetilap, 1956, 41.)

Díjai, elismerései Magyar Köztársasági Érdemérem arany fokozata (1948)Népszava, 1948. szeptember 4. (76. évfolyam, 203. szám) Munka Érdemrend arany fokozata (1969)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Paksiak Kategória:Budapestiek Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek