Az anarchizmus Magyarországon a szociáldemokrata mozgalomból fejlődött ki a 19. század végén. Kiemelkedő szerepet játszott az első világháború alatti antimilitarista mozgalomban, majd a háborút követő forradalomban, amely a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásakor csúcsosodott ki. Ezután az anarchista mozgalmat a Horthy-rezsim elnyomta, mielőtt a második világháború alatt az antifasiszta ellenállási mozgalom részeként újra megjelent volna. Ez volt az anarchizmus második hulláma, de ezúttal az újonnan létrejött kommunista rezsim fojtotta el. Az anarchista eszmék felbukkantak az 1956-os forradalom alatt, de nagyrészt elnyomva maradtak a szocializmus bukásáig, amely utat nyitott az anarchizmus harmadik hullámának Magyarországon.
Története Az 1848-as forradalom leverését követően az Osztrák Monarchia statáriumot hirdetett az országban, és elnyomott számos politikai mozgalmat.The Making of the West: Volume C, Lynn Hunt, Pages 683–684 Ez az időszak az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésig tartott, amely dualista monarchiát hozott létre, magyar fennhatóság alá helyezve „Szent István Koronájának Országait”. Ez magával hozta az iparosodás és a városiasodás felgyorsulását, ami a szocialista eszmék fokozatos elterjedéséhez vezetett a szegényebb osztályok körében.
A Monarchia alatt balra|bélyegkép| Szabó Ervin, a magyar anarchoszindikalista és antimilitarista mozgalmak egyik korai vezetője. 1881-ben egy baloldali ellenzéki csoport vált ki a Magyarországi Szociáldemokrata Pártból, különálló társadalmi anarchista szervezetet létrehozva. Céljuk a kapitalizmus forradalom általi megdöntése volt. Annak ellenére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia cenzúrázta őket, a csoport kiadta mind a magyar nyelvű Népakarat, mind a német nyelvű Radikal című újságot. 1884-ben a Belügyminisztérium elrendelte a magyar anarchisták bebörtönzését, a külföldi radikálisokat pedig kiutasította az országból, a csoport elnyomását eredményezve.
Az 1890-es években egy másik frakció is kivált a szociáldemokrata pártból, majd keresztény-anarchisták egy csoportjával összefogva mozgósítani kezdett a magyar parasztság körében, kialakítva az agrárszocializmus egy olyan vonulatát, amelyet a mutualizmus és a narodnyikizmus eszméi befolyásoltak. Ez vezetett a Magyarországi Független Szocialista Párt 1897-es megalakulásához, mely államellenességen alapuló teljes körű földreformon alapult. Miután a mozgalom sztrájkot szervezett a mezőgazdasági munkások között, a magyar kormány elnyomó kampányt indított a ellenük, feloszlatva gyűléseiket, betiltva kiadványaikat, vezető tagjaikat pedig száműzetésbe kényszerítve. A parasztmozgalomból kikerült aktivisták egyike Csizmadia Sándor volt, aki 1905-ben alapította egy szakszervezetet vidéki munkások számára. A csoport létszáma gyorsan több mint 75 ezer tagra ugrott. Parasztsztrájkokat szerveztek, de az állam ezt is elnyomta, és bírságokat szabott ki a résztvevő parasztokra. Szabó Ervin a Szociáldemokrata Párton belül megpróbált belső ellenzéket szervezni, hogy a párt platformját egy radikálisabb agrárpolitika felé tolja. Végül azonban teljesen kilépett a pártból, és csatlakozott a Forradalmi Szocialista Csoporthoz, egy anarchistákból és szocialistákból álló szervezethez, akiket kiábrándított a pártpolitika. A csoport parlamentellenes és militaristaellenes propagandát terjesztett szerte Budapesten, és maga Szabó is forradalmi szindikalista szervezkedést indított.
A 20. század fordulóján Batthyány Ervin klubokat, olvasótermeket és iskolákat kezdett létrehozni, hogy anarchista szellemben oktathasson. Ekkor a katolikus egyház monopolhelyzetet élvezhetett az oktatásban, így Batthyány intézményeit a papság "istentelennek" nevezte, és egyik iskoláját klerikalisták támadták meg. Batthyány ennek ellenére továbbra is biztosította az ingyenes oktatást, miközben számos anarchista kiadványt finanszírozott és előadásokat tartott a témában. Iskoláit végül az állam rekvirálta, és ő Angliába emigrált.
Az első világháború és az antimilitarista mozgalom jobbra|bélyegkép| Ilona Duczyńska, a magyar antimilitarista mozgalom egyik aktivistája. Szabó Ervin az első világháborús magyar részvétel elleni mozgalom egyik korai szervezője volt, Lukács György, Babits Mihály és Balázs Béla mellett mozgósított. Szabó folyamatos kapcsolatot tartott fenn számos európai háborúellenes aktivistával. Végül a róla elnevezett Fővárosi Könyvtár a háborúellenes propaganda terjesztésének központjává vált idehaza. A kampányt Kassák Lajos anarchista író vezette, aki kiadta A Tett című háborúellenes lapot, avantgárd stílusát a központi hatalmak militarizmusával szembeni elvi ellenállással ötvözve, ám a magyar hatóságok ezt cenzúrázták.
A háborúellenes mozgalom egyik fő szervezője a Galilei Kör volt. 1917 szeptemberétől Szabó rendszeres találkozókat szervezett a tagokkal és Ilona Duczyńskával, amelyek során úgy döntöttek, hogy kiadnak egy kiadványt, mely a Zimmerwald konferencia vonalát követte, és utcai demonstrációt szerveznek a háború ellen. Ezek hatására még több aktivista csatlakozott hozzájuk. November 17-én a csoport vezette az ország első háborúellenes tüntetését, „békét vagy forradalmat” követelve, mielőtt a rendőrség feloszlatta őket. Az elnyomásukra irányuló kísérletek ellenére az akció számos további tüntetést indított el országszerte, amelyeket különféle csoportok függetlenül szerveztek. December 26-án a budapesti szindikalisták megalapították az ország első munkástanácsát, hogy általános sztrájkot szervezzenek a háború ellen. balra|bélyegkép| Az őszirózsás forradalom résztvevői 1918-ban. 1918 januárjában a Forradalmi Szocialista Csoport tagjait letartóztatták, mert háborúellenes röplapokat terjesztettek egy laktanyában. A Galilei Kört ezt követően betiltották, és a háborúellenes mozgalom szinte minden kiemelkedő tagját lázítás miatt letartóztatták. A Budapesti Munkástanács válaszul általános sztrájkot hirdetett, amelynek során 150 ezer munkás tüntetett a város utcáin. Bár a sztrájkot vezető szakszervezetek nem álltak a Szociáldemokrata Párt irányítása alatt, a párt mégis a saját győzelmének kiáltotta ki, és gyorsan lefújta a sztrájkot, amihez a szakszervezetek beleegyeztek, hogy elkerüljék a mozgalom megosztását. Korvin Ottó propaganda-erőfeszítései révén új tagokat toboroztak a mozgalomba. Szórólapokat terjesztett, amelyek munkástanácsok létrehozására szólítottak fel, bennük Peter Kropotkin Felhívás a fiatalokhoz című művére is utalt. Végül a háborúellenes mozgalom nagyrészt megtört 1918 májusában, mikor a rendőrség több mint 50 forradalmi szocialista és szindikalista vezetőt tartóztatott le, köztük Ilona Duczyńskát. 1918 júniusában újabb sztrájkhullám söpört végig Magyarországon, tiltakozva a hatóságok által elkövetett munkások elleni lövöldözés miatt, de ezeket a sztrájkokat is lefújta a Szociáldemokrata Párt.
A munkássztrájkok, parasztlázadások és a fegyveres erőkön belüli lázadások elhúzódó sorozata végül a magyar haditanács összeomlásához vezetett. 1918 októberében a kormányt végül az őszirózsás forradalom során megdöntötték, amely létrehozta az Magyar Népköztársaságot. Károlyi Mihály új függetlenségi kormánya hivatalosan is véget vetett Magyarország háborús részvételének, és elrendelte a Magyar Hadsereg leszerelését.Sharp A. The Versailles Settlement: Peacemaking after the First World War, 1919–1923. Palgrave Macmillan. 2008. p. 156. . Ezt az akciót tömeges munkástüntetés követte, amelynek során a budapestiek elfoglalták a rendőrőrsöket és lefegyverezték a rendőröket, megnyitva a börtönöket és szabadon engedve az összes politikai foglyot. Ezek után pedig egy szocialista köztársaság létrehozását követelték.
A Tanácsköztársaság jobbra|bélyegkép| Csizmadia Sándor, a magyar szovjet kormány mezőgazdasági biztosa, 1919. 1918 novemberében Kun Béla több száz magyar kommunistával együtt visszatért Szovjet-Oroszországból. Megalapította a Magyar Kommunista Pártot, és terveket készített a hatalomátvételre, követve a bolsevikok által az orosz forradalom idején mutatott példát. Kun megkísérelt koalíciót létrehozni az ország összes ellenzéki szocialistájával. Bár szkeptikusak voltak a tervvel kapcsolatban, az anarchisták vonakodva csatlakoztak Szamuely Tibor biztatására. Ennek eredményeként Korvin Ottó, Duczyńska Ilona és Lukács György csatlakozott az új kommunista párthoz.
A munkások és a köztársasági kormány közötti feszültség tovább fokozódott, ahogy a parasztok magukhoz vettek földeket, mezőgazdasági szövetkezeteket hoztak létre, míg a városi munkások gyárakat foglaltak el. 1919. február 20-án tüntetők ostromolták a Magyarországi Szociáldemokrata Párt hivatalos lapjának, a Népszavának a szerkesztőségét. A rendőrség összecsapott anarchista önvédelmi csoportokkal, aminek következtében négy rendőr meghalt, a kommunista párt vezetőségét pedig letartóztatták. Míg Kun és más pártvezetők börtönben voltak, az anarchisták hangsúlyosabb szerepet játszottak a szervezetben, és a párt vonalát még jobban a libertárius kommunizmus eszméi felé terelték. 1919 márciusában a forradalmi hangulat általános sztrájkban csúcsosodott ki, amely kikényszerítette a kormány lemondását, kiszabadította a kommunista párt vezetőit a börtönből, és végül a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásához vezetett.
A szociáldemokraták és a kommunisták egy koalíciós kormány és egy új Magyar Szocialista Párt létrehozása érdekében egyesültek, melyben a baloldali kommunisták, Szamuely Tibor és Korvin Ottó kerültek pozícióba a kormányon belül. Azok, akik nem értettek egyet a szociáldemokratákkal való együttműködésben, gyorsan baloldali ellenzékké alakultak. Ez számos szindikalistát foglalt magában, akik azzal érveltek, hogy a szovjet köztársaságot a munkástanácsok, nem pedig az új kormányzótanács köré kell szervezni. Miután az áprilisi választásokon anarchistákat és szindikalistákat választottak meg jelöltként, a kormányzótanács érvénytelenítette az eredményeket, biztosítva, hogy a megválasztott jelöltek teljes mértékben az egypárti választókerületből kerüljenek ki. Ez arra késztetett számos anarchistát, hogy végül kiváljon a pártból, és megalapítsa az Anarchista Uniót, amely az Almássy-palotát önállóan működő társadalmi központtá alakította át, újságokat adott ki, valamint számos könyvtárat és vitakört hozott létre.
A kormány és az anarchisták közötti szakadék tovább mélyült. Csizmadia Sándort menesztették a mezőgazdasági népbiztosi posztról, és Kun elrendelte az Anarchista Unió prominens tagjainak letartóztatását, de Korvin Ottó szabadon engedte őket, aki titokban elkezdte finanszírozni a szervezetet, és helyrehozni az anarchisták és a baloldali kommunisták közötti kapcsolatokat. Eközben Szamuely megalapította a „Lenin fiúk” félkatonai különítményt, amely megszervezte a magyar vörös terrort az antikommunista és ellenforradalmi erők ellen, a terror során több száz embert megölve.
A szociáldemokraták végül elérték a Lenin-fiúk feloszlatását, de ezt hamarosan jobboldali puccskísérletek sorozata követte. Kun autoriter módon válaszolt, ami több szindikalista letartóztatásához vezetett. 1919 júliusában anarchisták és szindikalisták megpróbáltak felkelést szervezni a kormány ellen, de tervüket leleplezték, és több gyanúsított anarchistát lelőttek. Más anarchistáknak Szamuely és Korvin segített a szökésben, megvédve őket a további elnyomástól. Ekkorra a forradalom stagnálni kezdett, mivel a kormányzótanács különböző frakciók között megosztottá vált, miközben a munkástanácsok ismét megpróbálták újraéleszteni a forradalmat.
A Tanácsköztársaság végül a magyar–román háborúban elszenvedett vereséget követően omlott össze, majd egy jobboldali kormány alatt újjáalakult a Magyar Köztársaság. Ez az időszak „fehér terror” néven ismert antikommunista elnyomás is volt, melynek során több ezer ember halt meg. Röviddel az 1920-as magyar parlamenti választások után Horthy Miklós régensként visszaállította a Magyar Királyságot .
Antifasiszta ellenállás