Sándor Oszkár István, születési és 1904-ig használt nevén Schwarcz Oszkár IstvánAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 120523/1904 (Temesvár, 1881. november 28. – Budapest, 1962. október 15.) sebész főorvos, az újpesti Károlyi Sándor Kórház igazgatója.

Életpályája Schwarz László és Spitzer Elvira fiaként született. Középiskolai tanulmányait a Ciszterci Rend Bajai Katolikus Főgimnáziumában végezte, 1899-ben tett érettségi vizsgát. Egyetemi tanulmányait Lipcsében kezdte. A Budapesti Tudományegyetemen 1904-ben avatták orvosdoktorrá. Oklevelének megszerzése után Herzl tanár mellett dolgozott kórházi orvosként, majd két évig az I. sz. Sebészeti Klinikán Dollinger Gyula műtőnövendéke, három évig tanársegéde volt. Ezután egy évet a Szent István Kórházban töltött Hültl Elemér osztályán, míg végül az újpesti Gróf Károlyi Sándor Közkórházhoz került, ahol sebészfőorvos, illetve 1911-től a kórház igazgatója volt.

Az első világháború alatt katonai szolgálatot teljesített, s mint honvédezredes szerelt le. Több kitüntetésben részesült: koronás arany érdemkereszt a hadi ékítménnyel, II. osztályú Vöröskereszt, III. osztályú porosz Vöröskereszt.

Több tudományos és társadalmi egyesület tagja volt. Cikkei jelentek meg a sebészet tárgyköréből.

Családja Első felesége Drescher Erzsébet volt, akit 1912. július 2-án vett nőül. 1919. június 24-én, Újpesten házasságot kötött Gerlóczy Mártával (1895–1954).Halálesete bejegyezve a Bp. IV. ker. állami halotti akv. 846/1962. folyószám alatt.Házasságkötése bejegyezve a Bp. IV. ker. állami házassági akv. 847/1919. folyószám alatt. Első házasságából született lánya dr. Sándor Sarolta (1913–1947), férjezett Sándorházi Lajosné.

bélyegkép|Sándor István emléktáblája a kórház falán. Budapest, IV. ker. Nyár utca 103.

Művei A haemangiomák gyógykezeléséről. (Orvosi Hetilap, 1907, 28–29.) Megjegyzések az evipan-natriumos altatásról és egy új módszerű automatikusfecskendő kinyomó készülék leírása. (Orvosi Hetilap, 1934, 2.) Az A-vitamin localis alkalmazása a sebkezelésben. Horn Zoltánnal. (Orvosi Hetilap, 1934, 12.) Az A-vitamin helybeli alkalmazása sebkezelésekben. (Orvosi Hetilap, 1936, 22.) A Hültl-féle fémkapcsos gyomorbélvarrás és egy új varróműszer ismertetése. (Orvosi Hetilap, 1936, 28.) Az Evipanos altatás a gyakorlatban. (Orvosi Hetilap, 1939, 25.) Az epeműtétek szerepe a cukorbetegség kezelésében. Horn Zoltánnal. (Orvosi Hetilap, 1940, 45.)

Jegyzetek

Források

További információk Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.

Újpest lexikon. Szerkesztőbizottság elnöke: Sipos Lajos, főszerkesztő: Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002.

Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Nevet változtatott személyek Kategória:Újpestiek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban