A lucki vár (, ), helyi nevén Ljubart vára (; Замок Любарта, Zamok Liubarta) vagy Felsővár (Верхній замок), az ukrajnai Luck városának legjelentősebb nevezetessége, és mint ilyen szerepel a 200 hrivnyás bankjegyen.
A várat a 14. század közepén építtette Liubartas nagyfejedelem, az egyesített Galícia-Volhínia utolsó uralkodója a saját megerősített székhelyének. A másik városban épült vár, az Alsóvár, amelyet a 14. századtól a Czartoryski család építtetett, ma már rom, így lucki vár alatt általában Liubartas erődítményét értik.
Története
Az első faerődítmény A mai vár helyén lévő erődített, nagy méretű település a 10. század óta egy szigeten, a mocsarak között helyezkedett el. A 11. század végén több szakaszban megkezdődött az agyag- és földsánc építése. Kezdetben a sánc magassága 1 méter volt, ezt később 3 méterre növelték. Ezen a korábbi földváron és az egész szigeten új, erőteljes fa erődítmények jelentek meg, amelyek összetett rönkszerkezetekből álltak, így palánkvárrá bővítve azt, így megszületett az úgynevezett ditinec.
A korai erőd hosszú és nehéz ostromokat állt ki. 1073-ban II. Boleszláv lengyel király 6 hónapon át ostromolta meg, 1150-ben pedig I. György kijevi nagyfejedelem seregei 6 héten át vették körül Luckot (akkori nevén Lutszk), de nem sikerült bevenniük. 1175-1180-ban a ditinec közepén épült Keresztelő Szent János-templom. Ebben az időben alakult ki a vár fejedelmi udvara, a mindenkori fejedelem fő rezidenciája. Itt élt az uralkodó család és különböző kormánytisztviselők. 1259-ben a város nem állt ellen Kuremsza kán ostromának. Két évvel később Boroldaj kényszerítésére Vaszilko Romanovics fejedelem lebontotta Luck erődítményeit, így a város védtelenné vált a megszállókkal szemben. A 14. század első negyedében azonban, amikor Volhínia függősége az Arany Hordától meggyengült, a fából készült erődítményeket teljes egészében helyreállították.Троневич П. Луцький замок в історії України. — Луцьк, 2007.
Lubart, az első kővár építője Gediminas litván nagyfejedelem fia, Liubartas, más néven Lubart 1331-ben vette feleségül II. Andrij Jurijovics galíciai-volhíniai nagyfejedelem lányát, Agripinát. 1340-ben lett a Rusz királya (a Galícia-Volhíniai Fejedelemség nagyhercege). Ez idő tájt kezdődött az erődítések nagyszabású átépítése.Малевская М. Применение брускового кирпича. Сов. археология, 4/89, С. 215—216 A pontos dátumot nem lehet megállapítani, de okkal feltételezhető, hogy a kővár építése legkorábban a század közepén kezdődött meg. Az építkezés azonban nem korlátozódott magára a várra. A fejedelmi rezidencia körüli vízszint emelésére gátat építettek, valamint a torony előtti vizesárok felett felvonóhidat. Magát a téglaégetést a szűkös váron kívül, annak egyik fala körül végezték. Így lehetett a ditinyek területét bővíteni. A 28–30 cm x 12,5–15 cm x 7,5–9 cm méretű téglákat gótikus falazási technikával rakták le. Így épült a torony, a fejedelmi palota és a nyugati fal. Ez volt az első építési időszak. Logikus, hogy ennek az időszaknak a kronológiai keretét 1352-1366-nak tekintjük, a III. Kázmér lengyel királlyal kötött fegyverszünet megkötésétől az ellenségeskedések kezdetéig terjedő időszaknak.
1366-ban, Vlagyimir fővárosának elvesztése után Lubart a székhelyét Luckba tette át, és így végleg itt telepedett le. Azonnal megkezdődött az erődítmények további nagyszabású átépítése. Ebben az időszakban a város külvárosát, amely a régi szláv hagyomány szerint a dytynetek mellett (körül) helyezkedett el, egy még mindig fából épült külső várkastéllyá alakították ki, veteményeskertekkel és védőtornyokkal. Területét a Lubarthoz közeli tisztviselők, püspökök és más nemesek udvarházaival építették be. A város saját lakóit kiszorították az Okolnyij-várból. 1370-ben Kázmér meghalt, és a háború véget ért, ám Luckban ezt követően is folytatódtak az erődítési munkálatok. A bejárati tornyot egy szinttel megemelték, és csúcsos tetőt építettek fölé. Az északi fal nagy részét téglafalra cserélték.
Ugyanez vonatkozik a keleti falra is. A Kormányzótorony a bejárati toronyhoz hasonló támpillérekkel épült a külső sarkokon. A tornyot csak a védőfalak szintjéig húzták fel. A felhasznált téglák közelebb álltak az egységes szabványhoz, jobban égetettek és jobb nyersanyagokból készültek. Annak érdekében, hogy az alapozás ne csússzon le a bástyáról, az építők lépcsőzetes teraszok formájában szintezést alkalmaztak.Кучінко М. Звіт, 1986, с.4 Архів ЛДІКЗ, № 77 Ezenkívül használtak egy védjegyet is: vékony réseket a téglák közötti habarcsfugákban. Így vizuálisan könnyen megállapítható, hogy a falak melyik részét építették ebben az időben. Mindezek a változások a második építési időszakot alkotják. Ez 1385-ben Lubart halálával ért véget. Így két várban – Vernyijben és Okolnyijban – összpontosult a Volhíniai fejedelemség összes kormányzati szerve: a törvényhozó, a végrehajtó, a bírói és az egyházi. Ez egyúttal előkelő lakóhely volt, ahol csak gazdag polgárok, kormánytisztviselők és egyházi személyek rendelkeztek itt birtokkal. Ennek ellenére a városi társadalom, amely gazdasági és kulturális szempontból erősen fejlett volt, nem érezte a negatív következményeket. A várakon kívüli építkezések, bár fából készültek, sokkal kiterjedtebbek és monumentálisabbak voltak.Сайчук Б. Отчет о проведении спасательных археологических работ в Старом городе Луцка Волынской области. — Луцк, 1989.— С. 7, 14. Архів ЛДІКЗ, № 203
A Vitold-kori vár bélyegkép|A lucki konferenciát megörökítő 19. századi festmény Lubart halála után fia, Fedir Lubartovics lett a nagyherceg. De nem volt joga a lutszki uralomra, mivel nem Lubart első feleségének a fia volt. 1387-ben Vytautas, más néven Vitold a családjával, hercegekkel és bojárokkal együtt Lutszkban telepedett le. 1392-ben a lutcki fejedelemséget örökre átruházták rá, és ezzel egyidejűleg Litvánia nagyfejedelme lett.Грушевський М. Історія України—Руси, т.IV, — К., 1993 — С. 55—141 Vytautas nagy figyelmet fordított Luckra. Gyakran látogatta a várost, és a nagyfejedelmi politika körébe vonta. Uralkodása alatt Luck a Litván Nagyfejedelemség nem hivatalos déli fővárosának státuszával rendelkezett.Леонтович Ф. Очерки истории литовско—русского права. — СПб, 1894 — С. 240 Ez természetesen nagy jelentőséggel bírt a várak, különösen Verhnij, a nagyherceg rezidenciája számára. Vytautas uralkodása alatt zajlott a harmadik építkezési időszak, amely több szakaszban valósult meg.
Általánosságban elmondható, hogy az egész Felsővár téglából épült: elkészült az északi és a keleti fal, és ezek találkozásánál felhúzták az Úr tornyát. Mindhárom tornyot fazsindellyel fedték. A többi toronnyal ellentétben a püspöki torony egyetlen módszerrel épült. A falazat jellege és a téglák mérete teljes azonosságot mutat a hrodnai régi kastély helyén álló várral, ami arra utal, hogy ezekben a városokban egyetlen mesterember-csapat dolgozott. A vár területén egy fejedelmi palota is állt, amely később várként királyi tulajdonba került. Amint az dokumentumokból ismert, a 16. század közepén a régi palota helyén egy új palota építése kezdődött, olasz (feltehetően reneszánsz) építészeti elemek felhasználásával. A palota a bejárati toronyhoz csatlakozott, 28 öl hosszú, 6 öl széles és 10 öl magas volt. 1427-ben Vytautas V. Márton pápától bullát kapott, hogy a püspökséget Vlagyimirből Luckba helyezze át. Ezért 1425-ben elkezdték a Szentháromság-fatemplom építését az Okolnyij-várban, melyet két évvel később be is fejeztek.
1429. január 22-én a vár falain belül, nevezetesen a fejedelmi palotában került sor az európai uralkodók találkozójára, ahol többek között azt is megvitatták, hogy Vytautast litván királlyá koronázzák-e. A korabeli esemény példátlan nagyságú volt, részt vett rajta többek között:
Lengyel Királyság: Jogaila krakkói püspök (a későbbi II. Ulászló lengyel király), Zbigniew Oleśnicki krakkói vajda, Tarnówi János és lengyel mágnások. Magyar Királyság és Cseh Királyság: Luxemburgi Zsigmond későbbi német-római császár és felesége, Cillei Borbála; továbbá német, cseh, magyar és horvát nemesi családok képviselői. Dán Királyság: VII. Erik dán, svéd és norvég király Livóniai lovagrend: Siegfried Landorf Spanheim rendi mester és lovagjai. Teuton lovagrend: Balga Komtur V. Márton pápa elküldte pápai legátusát, András Domonkost. Bizánci Birodalom: VIII. Ióannész bizánci császár küldöttei Moszkvai Nagyfejedelemség: II. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem,és Fótiusz, Kijev moszkvai metropolitája Tveri Nagyfejedelemség: Borisz tveri nagyfejedelem Rjazanyi Nagyfejedelemség: III. Iván Moldávia küldöttei A volgai, doni és perekopi tatár kánok
A találkozó elmérgesítette a Lengyel Királysággal való kapcsolatokat. Vytautas azonban hamar meghalt anélkül, hogy király lett volna. A Lengyelországgal való nehéz kapcsolatok nehéz örökségét pedig utódjára, Švitrigailára hagyta.
A Zsigmond-kori vár Két évvel a kongresszus után kitört a lutszki háború. A fejedelmi hadsereg körülvette a várat, és több héten át ostromolta. A vár védelmét Jursza vajdára bízták. Végül a sereg súlyos veszteségeket szenvedve visszavonulásra kényszerült., mivel a vár sikeresen ellenállt az ostromnak. A bonyolult politikai helyzet Litvánia két fejedelemségre való felosztásához vezetett: az önálló litván nagyfejedelemségre, amelyet Zsigmond vezetett, és a lutszki (rusz) fejedelemségre, amelyet Švitrigaila irányított.Шараневич И. История Галицко—Владимирской Руси. — Львов, 1863, — С. 373 1434 augusztusában, még mindig Švitrigaila támogatójaként Olekszandr Nosz herceg Lutszk várát Zsigmond fejedelemnek adta, ő pedig Ivan Haszhtoldot nevezte ki sztarosztának, de hamarosan ismét gazdát cserélt. 1436-ban a vár ellenállt Zsigmond csapatai ostromának. Ezután a vár Švitrigailáé lett, majd 1438 végén vagy 1439 elején ismét Zsigmondé.Anna Krupska. Nos (Nosch, Nosek) Aleksander Iwanowicz (1. poł. XV w.) / Polski Słownik Biograficzny.— Wrocław — Warszawa — Kraków — Gdańsk: Zakład Narodowy Imienia Ossolińskich, Wydawnictwo Polskiej Akademii Nauk, 1978.— t. XXIII/1.— Zeszyt 96.— S. 208.
Az erődítmény a folyamatos támadások miatt további korszerűsítésre szorult. Švitrigaila életének vége felé a felső várban is folytak építési munkálatok, amelyek a negyedik építési periódust jelentették. Ekkor bővítették a várfalakat, és egy újabb sor boltíves folyosót fektettek le a lőfegyverek számára. Az új részek kiszolgálására egy további fából készült galériaszintet is telepítettek. A Lőportornyot a másik kettő szintjére magasították meg. Ezt a tornyot egy ideig Švitrigailalovának nevezték. Ezzel befejeződött a téglából épült Felsővár építése. A következő építési időszakok munkálatai nem sokat változtattak a vár képén. Tekintettel a czerski várral való nagy fokú építészeti hasonlóságra, úgy vélik, hogy a porosz erődítési hagyományok befolyásolták a Felsővár építőit.Маслов Л. Архітектура старого Луцька, — Львів, 1939 — С. 52
Az Okolnyij-vár rekonstrukciója