Kucora (szerbül Куцура / Kucura, ruszinul Коцур, németül Kutzura) egykori ruszin, német és magyar falu Szerbiában, a Vajdaságban. Verbász községhez tartozik.
Fekvése Verbásztól 8 km-re délnyugatra, Torzsa keleti szomszédjában fekszik.
Története Kucora, Kuczora nevét 1590-ben a török defterek is említették a bácsi nahijében, 18 adózó házzal.
1715-ben, a török hódoltság után, csak öt adófizető volt itt, de 1717-ben már 300 forint adót fizetett a falu.
1763. májusában Ferenc József de Redl bácskai adminisztrátorRedl minden hivatalos iratot "adminisztrátor" titulussal írt alá. A magyar kamara alá tartozott. Ma úgy mondhatnánk: Redl közjegyző volt. a Bécsi Udvarnak jelentette, hogy, Keresztúrról Kiss Péter szabadost bízta meg azzal, hogy a felső magyar vármegyékből 150 görögkatolikus ruszin családot gyűjtsön és hozzon le Kuczorára, a falu gyarapítására, akik a könnyebb megélhetés miatt Sztub pusztát is megkapták.
1765-ben 41, 1767-ben 42 család telepedett itt le.
Kuczora régi pecsétje 1771-ből maradt fenn. A római katolikus plébániát 1815-ben szervezték; a Mindenszentekről elnevezett temploma 1859-ben épült. Az evangélikus anyaegyház 1811-ben alakult, templomuk 1861-ben épült. A katolikus templom 1792-ben, a református imaház pedig 1896-ban épült.
1910-ben 4129 lakosából 613 magyar, 1022 német, 2451 ruszin volt. Ebből 611 római katolikus, 2467 görögkatolikus, 953 evangélikus volt.
A trianoni békeszerződés előtt Bács-Bodrog vármegye Kúlai járásához tartozott.
A ruszinok voltak mindig abszolút többségben a településen, a németek száma pedig az 1900-as évek elejétől egészen kitelepítésükig 1000 és 1500 között mozgott. A magyarok feleannyian voltak mint a németek. Mind a három nemzet beszélte egymás nyelvét. A németek evangélikus vallásúak voltak, kitelepítésük után templomukat lerombolták. A ruszinok görögkatolikus, míg a magyarok római katolikus vallásúak, a németek helyébe telepített szerbek pedig görögkeletiek (ortodoxok).
Népesség Demográfiai változások
Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Ruszinok 2200 47,17 Szerbek 1808 38,77 Magyarok 352 7,54 Montenegróiak 90 1,93 Ukránok 49 1,05 Horvátok 44 0,94 Szlovákok 16 0,34 Muzulmánok 15 0,32 Cigányok 12 0,25 Macedónok 11 0,23 Németek 4 0,08 Szlovének 3 0,06 Oroszok 2 0,04 Bunyevácok 1 0,02 Egyéb/Ismeretlen
Látnivalók Római katolikus (magyar) temploma: a plébániát 1815-ben alapították, előtte Ókér (Zmajevo) leányegyháza volt. A templom névadója Mindenszentek. A templomot 1859-ben szentelték fel, azóta többször is föl lett újítva. A templom méretei: hossza 24,5 m, szélessége 7,8 m, a hajó belmagassága 10 m, a torony magassága 29 m. Három harangja van. Az anyakönyvet 1815-óta vezetik. Görögkatolikus (ruszin) temploma
Képek
Jegyzetek
Források Bács-Bodrog vármegye I–II. Keresőszó: Kuczora
Kategória:A Dél-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései