Szlamka Lajos (Ľudovít Slamka; Nyitra, 1906. augusztus 25. – Nyitra, 1969. május 22.) illusztrátor, akadémiai festőművész.

Élete 1913-1921 között a nyitrai gimnázium diákja volt. Itt ismerkedett meg több jelentős nyitrai születésű képzőművésszel (Massányi Ödön, Štefan Valent). Abba a rajzkörbe járt, amelyet Oldřich Kalandra cseh festőművész vezetett. 1921–1924 között a prágai Kereskedelmi Akadémián tanult. 1924-ben Gustav Mallý magán művészeti iskoláját látogatta Pozsonyban. 1925-1926-ban a prágai Képzőművészeti Akadémián tanult Jakub Obrovskýnál. 1926–1931 között Budapesten elvégezte a festőakadémiát. Baranszky Emil László és Olgyay Ferenc voltak a mesterei, de Rudnay Gyula volt rá a legnagyobb hatással. Tanulmányait követően visszatért Nyitrára és műtermet nyitott a családi házukban az alsótabáni utcában.

1936-banHíradó 49/150, 6 (1936. július 2.) és 1937-ben Nyitrán állított ki többekkel,Megnyílt a nyitrai képzőművészek gyűjteményes kiállítása. Prágai Magyar Hírlap 16/250, 7 (1937. november 3.) 1938-ban pedig részt vett a szlovenszkói képzőművészek New York-i gyűjteményes kiállításán. A második világháború idején csökkentek a megrendelések, így 1940-től a nyitrai szaktanintézet tanára lett. 1946-tól haláláig a nyitrai ipari építészeti középiskolában tanított rajztanárként. Otthoni műtermében agyvérzést szenvedett és elhunyt. A nyitrai öregtemetőben nyugszik, de sírhelye nincs megjelölve.cintoriny.sk

A két világháború közti időszakban az Umelecká beseda slovenská tagja volt.

Elismerései és emlékezete 1936 a pozsonyi Umelecká beseda-díjaHíradó 49/149, 4 (1936. július 1.) Nyitra-Nagyemőkén és Ürményben utca viseli nevét

Művei Tájképeket és érdekes felfogású modern figurális alkotásokat készített. Ezen kívül festett portrékat, csendéletet és egyéb zsánerképeket is. Több nyitrai magyar kiadvány (1935 Nyitrai írók könyve; 1936-1937 Szlovenszkói Magyar írók Antológiája I-IV; 1939 Híres nyitraiak - címoldal; 1940 Nitra arany könyve; 1940 Nitra lelke; 1940 Régi nitrai bűnök) borítóját tervezte.Lásd Híd - Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat (Új Ifjúság 28/49, 8 - 1979. december 4.); Turczel Lajos 1994: Csehszlovákiai magyar könyvművészeti törekvések 1918–1945. Irodalmi Szemle 1994/7-8, 120; Madár Lajos 1989: Magyar irodalmi antológiák és gyűjtemények - F31-34 Nagy a világ – Oláh Gábor ébresztése. Budapest, 2407-2408; 1996 Ex Libris Antikvárium aukciója 22, 48 No. 172 Régi nitrai bűnök; A második világháború egyfajta törést jelentett művészetében, mivel megélhetési szempontból fel kellett hagynia a szabad foglalkozású művészi életével, s ezt követően a festészetet már csak kedvtelésből űzte. Az 1960-as években nyitrai városi látképeket készített, illetve jugoszláviai, bulgáriai és olaszországi utazásaiból merített. Többek között a Nyitrai Galériában és a Szlovák Nemzeti Galériában találhatóak művei. 1934 Na paši pri rieke Nitre (akvarell) 1936 Pri cintoríne (olaj vásznon) Koldusasszonyok Madonna Munkásfej

Források Dallos István: A nyitrai művészkolónia. Új Szó 23/44, 9 (1970. november 1.) nitrianskagaleria.sk (Omar Mirza)

További információk Szabó Lilla 2011: Szlovákiai magyar könyvművészet 1918-1945. Debrecen, 215-216 Marta Hučková 2006: Súpútnici, Edmund Massányi 1907-1966, Ľudovít Slamka 1906-1969 – maliari nitrianskych vedút. Nitra . Mártonvölgyi László 1976: A Híd illusztrátorának emlékezetére (Slamka Lajos). Népművelés 1976/9, 17 Ľudovít Medvecký 1966: Július Bártfay: sochy – Ľudovít Slamka: obrazy. Nitra Marian Váross 1960: Slovenské výtvarné umenie 1918-1945. Bratislava

Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Festők Kategória:Nyitraiak