A Jurassic World: Káoszelmélet (eredeti cím: Jurassic World: Chaos Theory) 2024-től vetített amerikai 3D-s számítógépes animációs kalandsorozat, amelyet Scott Kreamer és Zack Stentz alkotott.

Az első évadot Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon is a Netflix mutatta be 2024. május 24-én. A második évad 2024. október 17-én jelent meg. A harmadik évadot 2025. április 3-án mutatták be.

Ismertető A Krétakori tábor után a hat gyerek újra egyesül, és egy olyan kalandba keverednek, amely során egy globális összeesküvést próbálnak leleplezni, ami egyaránt veszélyt jelent a dinoszauruszokra és az emberiségre, miközben fény derül az igazságra egyik társuk sorsáról.

Szereplők Főszereplők Eredeti hangSzereplőMagyar hangA stáblistán szereplő infó alapján. LeírásPaul-Mikél WilliamsDarius BowmanSándor BarnabásA Nublar Hatos egyike, valamint dinoszauruszrajongó, aki segíti az Őslényvédelmi Hivatal munkáját a dinoszauruszok befogásában és védelmében.Darren BarnetKenji KonNagy GerebenA Nublar Hatos egyike, valamint Darius örökbefogadott testvére, aki gyakorlott hegymászóoktató.Kiersten KellyBrooklynnVida SáraA Nublar Hatos egyike, valamint Kenji volt barátnője, akit egy nyomozás során gyanús körülmények között egy Allosaurus áldozatának hittek. Később azonban kiderül, hogy túlélte a támadást, bár egyik kezét elveszítette.Sean GiambroneBen PincusKálmán BarnabásA Nublar Hatos egyike, aki összeesküvés-elméletek hívévé vált, miután rájött, hogy barátai veszélyben vannak, és megpróbálja újra összehozni őket.Kausar MohammedYasmina "Yaz" FadoulaRudolf SzonjaA Nublar Hatos egyike, aki a Isla Nublaron átélt dinoszauruszos élmények után poszttraumás stressz szindrómából lábadozik, miközben egyetemre jár.Raini RodriguezSammy GutierrezHermann LillaA Nublar Hatos egyike, valamint Yaz barátnője, aki a családi farmot vezeti.

Mellékszereplők Eredeti hangSzereplőMagyar hangLeírásSumalee MontanoIdomárFarkas FanniSzófukar nő, akit azért béreltek fel, hogy levadássza a Nublar Hatost, és ehhez egy csoport általa irányított Atrociraptort használ.Benjamin Flores Jr.Brandon BowmanBogdán GergőDarius bátyja.Eugene CorderoMateoHarcsik RóbertA Prehisztorikus Vadvédelmi Hivatal teherautó-sofőrje, aki segíti a Nublar Hatost.Chris Jai AlexRossTokaji CsabaAmerikai konzervatív rádiós személyiség.Brock PowellMoHannus ZoltánBenzinkút tulajdonos, akinek segít Darius és Ben.Steven BlumJensenLovas DánielKorrupt Prehisztorikus Vadvédelmi Hivatal tiszt, aki illegálisan szállít dinoszauruszokat, hogy azokat a feketepiacon értékesítse.CarlSzabó AndorSammy rossz természetű szomszédja, aki erősen gyűlöli a dinoszauruszokat.Luis BermudezBobby NublarKapácsy MiklósA Dinó Király Krétakori Kalandpark tulajdonosa.Andrew KishinoDaniel KonDévai BalázsKenji apja és a Mantah Corp. korábbi elnöke. Miután öt évet börtönben töltött, egy évig házi őrizetben élt. Később feláldozta magát fia életéért.Philip Anthony-RodriguezDudley CabreraVarga GáborKorrupt Prehisztorikus Vadvédelmi Hivatal regionális igazgató.Carmen MooreRonnieSági TímeaPrehisztorikus Vadvédelmi Hivatal törzsőrmester, paleoveterinárius, valamint Darius korábbi főnöke.Alan TrincaMike Fáncsik RolandA Prehisztorikus Vadvédelmi Hivatal egyik alkalmazottja.Marwan SalamaDaviAmatőr, beépült újságíró, aki a Biosyn után nyomoz Máltán.Anaiya AsomughaZayna MballoEngel-Iván LiliTinédzser lány, aki szüleivel együtt egy rizsfarmon él Szenegálban.Cherise BootheAminata MballoMezei KittyZayna anyja, aki vezeti a családi gazdaságot.Samba SchutteOusmane MballoHám BertalanZayna apja és Aminata férje.Skyler GisondoEarnestBergendi ÁronA Dinoszaurusz Függetlenségi Front vezetője.Dichen LachmanSoyona SantosPap KatalinEgy nemzetközi dinoszaurusz-csempészhálózat vezetője, aki fekete piaci műveleteket irányít, amelyek klónozással és dinoszauruszok felfegyverzésével foglalkoznak.Stephen FuLang kapitányKirály AdriánTengerész és csempész, aki egy konténerszállító hajón szolgált.Gideon EmerySullivanSeder GáborLang kapitány legénységének tagja.Ike AmadiDr. SarrHamvas DánielSoyona Santos egyik titkos szenegáli létesítményének vezető tudósa.Evan Michael LeeBarry SembèneGalambos PéterA Jurassic World korábbi Velociraptor-idomára, aki azon dolgozik, hogy lebuktassa Santost.Beatrice GrannòGiaStaub ViktóriaBen olasz távkapcsolatban élő barátnője, egy paleontológus hallgató, aki az észak-olaszországi nagymamájánál lakik.Isabella RosselliniNonnaHorváth ZsuzsaGia babonás, de jószívű nagymamája.Adam HarringtonLewis DodgsonLáng BalázsA Biosyn Genetics vezérigazgatója.Sean RohaniRioOrbán GáborDinoszaurusz árus a máltai feketepiacon.Cherise BootheDr. MunnerlynKuna KataBiosyn tudós.Sendhil RamamurthyDr. SamuelsonKeresztény TamásBiosyn tudós.Greg ChunDr. Henry WuEpres AttilaA Jurassic Park és a Jurassic World dinoszaurusz klónozási programjai mögött álló vezető genetikus.

Magyar változat Magyar szöveg: Fülöp Áron (1–2. évad), Béres Zsombor (3. évad) Lektor: Béres Zsombor Hangmérnök: Illés Gergely, Mihályfi Zsombor (3. évad), Mihályfi Kristóf (4. évad) Vágó: Kajdácsi Brigitta Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne Szinkronrendező: Dóczi Orsolya Prdukciós vezető: Madar Zoltán További magyar hangok: Balda Balázs, Farkas Fanni, Fekete Linda, Fülöp Tamás, Harcsik Róbert, Kis Horváth Zoltán, Kis-Kovács Luca, Németh Attila István, Sörös Miklós, Tárnok Csaba, Varga Fekete Kinga, Weigert Viktor

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.

Dinoszauruszok és egyéb ősállatok a sorozatban Allosaurus Ankylosaurus Atrociraptor Baryonyx Becklespinax Brachiosaurus Carnotaurus Ceratosaurus Compsognathus Dilophosaurus Dimorphodon Gallimimus Giganotosaurus Kentrosaurus Lystrosaurus Majungasaurus Monolophosaurus Nasutoceratops Pachyrhinosaurus Parasaurolophus Pteranodon Pyroraptor Quetzalcoatlus Sinoceratops Stegosaurus Stygimoloch Suchomimus Therizinosaurus Triceratops Tyrannosaurus rex Velociraptor

Évados áttekintés ÉvadEpizódAmerikai sugárzásAmerikai adóMagyar sugárzásMagyar adóÉvadpremierÉvadfináléÉvadpremierÉvadfinálé1 102024. május 24. 2024. május 24. 2 102024. október 17.2024. október 17.3102025. április 3.2025. április 3.

Epizódok 1. évad (2024)

2. évad (2024)

3. évad (2025)

A sorozat készítése Amikor a Jurassic World: Krétakori tábor befejezték, a DreamWorks Animation Television és a Netflix vezetői érdeklődést mutattak egy folytatássorozat fejlesztése iránt. Bár Scott Kreamer, a Krétakori tábor showrunnere kezdetben visszautasította az ajánlatot, később mégis úgy döntött, hogy dolgozik egy második sorozaton, miután ő és társshowrunnere, Aaron Hammersley korai betekintést kaptak a Jurassic World: Világuralom című film történetébe, ami inspirációként szolgált számára egy közvetlen folytatás elkészítéséhez, amelyben a Krétakori tábor szereplőinek idősebb változatai szerepelnek – hasonlóan a későbbi Harry Potter-filmekhez. Miután eldöntötték, hogy belevágnak a sorozatba, újra összeálltak a történetszerkesztő Bethany Armstrong Johnsonnal, hogy közösen dolgozzanak ki egy új történetet.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2024-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós akciósorozatok Kategória:Televíziós kalandsorozatok Kategória:LMBT televíziós sorozatok Kategória:Amerikai számítógépes animációs sorozatok Kategória:A Netflix gyermekműsorai Kategória:Állatokkal kapcsolatos televíziós sorozatok