A Farkasbőrben – Vár a falka! (eredeti cím: 200% Wolf) 2024-ben bemutatott mexikói–ausztrál 3D-s számítógépes animációs fantasy filmvígjáték, amelyet Alexs Stadermann rendezett, Jayne Lyons The Werewolf Saga című regénye alapján. A 2020-as Farkasbőrben című animációs film folytatása. A szereplők hangjait Samara Weaving, Jennifer Saunders, Ilai Swindells, Akmal Saleh, Peter McAllum, Sarah Harper és Elizabeth Nabben kölcsönzi.
Új-Zélandon 2024. július 4-én, míg Ausztráliában 2024. augusztus 8-án került a mozikba. Magyarországon október 24-én mutatták be az ADS Service forgalmazásában.
Cselekmény A történet a hős uszkár Freddy Lupint követi nyomon, aki úgy gondolja, minden megvan benne ahhoz, hogy vezesse vérfarkas falkáját, de falkatársai tiszteletének elnyerése kihívásnak bizonyul. Amikor egy meggondolatlan kívánság vérfarkassá változtatja őt, és egy pajkos holdszellemet telepít a Földre, Freddynek helyre kell állítania a kozmikus rendet, mielőtt túl késő lenne.
Battyvel és kutyapajtásaival együtt Freddynek fel kell kutatnia egy veszélyes boszorkányt – aki haragszik a farkasfalkára – mielőtt új holdszellem barátjának elfogy az életenergiája, és eltűnne. Amennyiben a csapat el tudja kerülni, hogy véres varangyokká váljanak, Freddy pedig ellen tud állni a tiltott földi mágia vonzásának, talán hazaküldhetik a szellemet, és megmenthetik a világot.
Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hangfilm végén elhangzó stáblista alapján Freddy Lupin Ilai Swindells Ungvári Gergely Batty Samara Weaving Böhm Anita Max Jennifer Saunders Pikali Gerda Moopoo Elizabeth Nabben Holdszellem anya Sarah Georgina Hősszív / Freddy apja Peter McAllum Felicity Hazzard Janice Petersen Lady Nagyagyar Heather Mitchell Timkó Eszter Lord Nagyagyar Michael Bourchier Kárpáti Levente Bruno / Gargar Alexs Stadermann Hupszi Akmal Saleh Hiszti Sarah Harper Seszták Szabolcs
Magyar változat Bemondó: Galambos Péter Magyar szöveg: Vajda Evelin Hangmérnök: Bederna László Vágó: Pilipár Éva Gyártásvezető: Vigvári Ágnes Szinkronrendező: Orosz Ildikó Produkciós vezető: Komlósi Gergő
A szinkront a Direct Dub Studios készítette el.
A film készítése A Farkasbőrben folytatását az eredeti film sikerét követően jelentették be, és a rendező Alexs Stadermann visszatért, hogy újra ő vezesse a projektet. A forgatókönyvet Fin Edquist írta Jayne Lyons könyvsorozata alapján, míg Akmal Saleh és más visszatérő szereplők is újra megszólaltatták karaktereiket. A filmet az Alpha Studios készítette Sydneyben, és több új szereplőt is bemutat, köztük egy csintalan holdszellemet, amely kozmikus csavart visz a történetbe.
Bemutató 2024. július 4-én jelent meg Új-Zélandon. Később, 2024. augusztus 8-án került az ausztrál mozikba. Az Amerikai Egyesült Államokban augusztus 23-án mutatta be korlátozott számban a Viva Pictures. Szeptember 20-án az Egyesült Királyságban is megjelent a Signature Entertainment forgalmazásában. A filmet a Sydney-i Filmfesztiválon is vetítették, és dicséretet kapott dinamikus animációjáért és humoros elemeiért.
Fogadtatás Az animációs film általánosságban pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól; humoráért, lendületes animációjáért és magával ragadó történetéért dicsérték. Továbbá pozitívan értékelték az önmagunk elfogadásáról és a kozmikus erők közötti egyensúlyról szóló témákat.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2024 filmjei Kategória:Ausztrál számítógépes animációs filmek Kategória:Ausztrál családi filmek Kategória:Ausztrál fantasyfilmek Kategória:Ausztrál filmvígjátékok Kategória:Mexikói animációs filmek Kategória:Mexikói fantasyfilmek Kategória:Mexikói filmvígjátékok Kategória:Brit írók művei alapján készült filmek Kategória:ADS Service-filmek Kategória:Flying Bark Productions-filmek Kategória:StudioCanal-filmek Kategória:Vérfarkasos filmek