ifj. Varga József (Tótpelsőc, 1903. október 27. – Budapest, 1991. július 21.) magyar gépészmérnök, egyetemi tanár. A műszaki tudományok kandidátusa (1952), a műszaki tudományok doktora (1958).
Életpályája 1921-ben érettségizett az Újpesti Állami Főgimnáziumban. 1925-ben diplomázott a József Nádor Műegyetemen, ahol gépészmérnöki oklevelet szerzett. Ezután hamarosan a Ganz Waggon- és Gépgyár általános gépészeti osztály vezetője lett. 1945-től főkonstruktőrként több osztályt is irányított. Az 1949-ben megszervezett Gépipari Tudományos Egyesület alapító tagja volt. 1952–1955 között a GTE társelnöke, 1955–1981 között elnöke volt. 1953-tól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépelemek tanszékén egyetemi tanár volt. 1955-től főmérnök, 1956-tól műszaki igazgató volt. 1957-ben a Vízgépek tanszékvezető tanára lett. 1959-ben otthagyta a gyárat. 1962-től olyan nemzetközi konferenciasorozatot indított el, amelyet azóta is 3-4 évente megrendeznek. 1964–1972 között a gépészmérnöki kar dékánja volt.https://gpk.bme.hu/downloads/hu/dokumentumok/GPK145_HU_LowQ_Honlapra_2017.pdf
Munkássága Irányítása alatt kezdődött a Jendrassik-féle feltöltős Diesel-motorok gyártása, a hidrodinamikus hajtóművek megvalósítása. Ezek lehetővé tették, hogy a gyár az 1930-as években Egyiptomban, Argentínában vasúti motorvonatokra kiírt tendereket nyerjen el. Tanszéki munkássága a szivattyúkra, a hidrodinamikus tengelykapcsolókra, a kavitációs jelenségek mérésére terjedt ki. Élen járt az elzárkózás éveiben nyugati előadók meghívásának és magyar szakemberek külföldi szereplésének megszervezésében.
Művei A vezetés alapvető kérdései (1947) Fogaskerékszivattyúk (1954) Szivattyúüzemi kézikönyv (társszerzőkkel, 1966) Hidraulikus és pneumatikus gépek (szerkesztő és több fejezet szerzője, 1974) Bánki Donát életrajza (1980) Kármán Tódor életrajza (1981)
Díjai
Munka érdemrend (1956) a GTE Pattantyús Ábrahám Géza-díja (1958) Munka érdemrend ezüst fokozata (1965) Akadémiai Díj (1967) MTESZ díj (1968) Bánki Donát-emlékérem (1972) Állami díj (1973) Aranydiploma (1975) Szocialista Magyarországért érdemrend (1983) Gyémántdiploma (1985)
Jegyzetek
Források Tudósnaptár Tudósnaptár2 Csemadok.sk
További információk Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980. Összeállította és szerkesztette: Magyar Józsefné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984. Ki? Kicsoda? az 50 éves Gépipari Tudományos Egyesületben. Szerkesztette: Kiss Lajos. Budapest, GTE, 1999. A Kossuth-díj, az Állami-díj és a Széchenyi-díj fél évszázada 1948-1998. Szerkesztőbizottság elnöke: Kiss Elemér. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 1998. Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztő: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981.
Magyar tudományos akadémiai almanach az … évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001.
Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerkesztette: Szluka Emil, Schneider László. Budapest, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1988.
Újpest lexikon. Szerkesztőbizottság elnöke: Sipos Lajos, főszerkesztő: Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002.
Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Állami díjasok Kategória:Budapestiek